A történetet és irányítást nem ecsetelem részletesen, hiszen ezekről nagyon hosszan írtam a játék review-jában is (ajánlom elolvasásra), tehát most rögtön belevágok a közepébe. Csak annyit szögezek még le elöljáróban, hogy a játék igazából nagyon könnyű, így szerintem senki nem akad el benne magától sem, és senkinek nem lesz szüksége erre a végigjátszás-mankóra. Egyébként nem értem, hogyan lehet egy ennyire egyszerű játék leírásáért (amiben úgysem tud elakadni senki) 15 dollárt, azaz masszív 3800 forintot elkérni (lásd a Prima Publishin Tomb Raider: The Prophecy Official Strategy Guide-ját, azaz a játékkal egy időben megjelent hivatalos végigjátszást), de persze ha a gazdag amerikaiak ilyen bénák, megérdemlik, hogy megvágják őket ennyi pénzzel, hehe. Mivel a GameBoy gépeket eredetileg elsősorban kisgyerekeknek tervezték, a játék kihívását is nekik lőtték be, no persze a gép felnőtt felhasználóbázisa sem csekély, azért mégiscsak főleg a fiatalabb korosztály számára készülnek a GameBoy Color és GameBoy Advance játékok, emiatt lett ez a game olyan lájtos kihívás terén. Természetesen még így is okozhat időnként némi fejfájást, például a mentés hiánya és a rossz perspektíva (néha le fogunk zuhanni, mert nem látjuk át a teret, és kezdhetjük a pályát elölről), továbbá a rossz harcrendszer (nem tudjuk magasabb platformról leszedni az ellenfeleket, mindig csak férfias, szemtől-szembe módszerrel harcolhatunk). A pályahatárok egyébként nem túl elkülöníthetőek, időnként van kép- és grafikaváltás, időnként ez password váltással is jár, ezeket veszem én új pályáknak, és melléjük írom az aktuális password-ot is. Az alábbi végigjátszás eléggé kutyafuttában íródott, emiatt előfordulhat néhány apróbb hiba, leginkább a bal és jobb irány felcserélése, amennyiben valaki véletlenül kiszúr ilyesmit, jelezze nekem, és korrigálom. Ugorjunk tehát neki:
Bevezető szöveg:
'Real Magic'. These words resound in Laras head as she contemplates the mighty Swedish mountain above her. Magic, means supernatural, great power. It existed, as many legends of different cultures and ages describe it.
As soon as Lara started deciphering the forgotten Tome of Ezekiel, written by a mysterious medieval scholar, she immediately found herself knee deep in the legend.
And so shes here. Looking for The Black Stone lies somewhere in the icy heart what was called the Wolfs Fang Peak, by the 13th century scholar. Shes looking for the stone will reveal what Magic was, or still is.
'A Valódi Mágia'. Ezek a szavak visszhangzanak Lara fejében, miközben a föléje magasodó, hatalmas svéd hegycsúcsokat szemléli. A varázslat, amely természetfölötti, hatalmas erőt jelent. Számos legenda, különböző kultúrák és korok leírása szerint ez a hatalom létezik.
Amint Lara nekikezdett a titokzatos középkori tudós által írott Ezekiel Könyve megfejtésének, máris a legenda mélyén találta magát.
És Hősnőnk most itt van. A Fekete Kő után kutat, amely valamikor a 13. században élt tudós által Farkasfog Csúcsnak nevezett jeges világ szívében rejtőzik. A kő el fogja árulni, mi volt ez a Mágia, amely talán még most is létezik.
Ezt a pályát egy felső layer-ben futó hóesés animáció próbálja hangulatosabbá tenni, gyenge próbálkozás. Szaladjunk jobbra, és láthatunk egy kis részletet a következő akadályból. Természetesen másszunk fel a sziklára, de a létrát még hagyjuk ki, ugyanis jobbra továbbmenve, ha a kiálló peremnél B gombot nyomunk, kifüggeszkedhetünk rá, és így eloldalazhatunk tovább jobbra az első Medikit-ünkért. Ezt vegyük fel B-vel, ugorjunk, és kapaszkodjunk a kis perembe, oldalazzunk vissza, majd folytassuk utunkat a létrán át. Fent ismét függeszkedve oldalazzunk, majd haladjunk felfele, balra vegyük fel a nagy Medikit-et, és menjünk még tovább. Ismét egy létra jön, a tetejéről balra oldalazva egy Medikit-tel gazdagodhatunk, jobbra oldalazva pedig továbbmehetünk. A következő létra után megnyílik egy nagy, démonszájat formázó kapu, amin áthaladva be is jutunk a második pályára.
Másszuk meg a lépcsőket, és megpillanthatjuk az első kapcsolót és az első lángfújós csapdát, Lara meg is jegyzi rá, hogy "érdekes". Természetesen roppant bonyolult feladat vár ránk, nyomjuk meg a kapcsolót a B gomb segítségével, és ezzel kikapcsoljuk a lángokat, ezen cselekedetünket Lara ismét egy "érdekes" felkiáltással honorálja, felettébb bölcsen. Mielőtt jobbra elmennénk, menjünk el balra, itt is találunk egy kapcsolót, ami az itteni ajtót nyitja, ami egy Uzi lőszert és egy Medikit-et rejtő szobába vezet. Most már továbbmehetünk a volt lángfújós résznél, a lépcső aljában megküzdhetünk az első farkassal, ha akarunk, de ha nem, ne essünk le az ő szintjére, és kikerülhetjük (megjegyzem, lesznek olyan helyek, ahol az ajtó csak az őrök elintézése után nyílik ki). A farkastól haladjunk tovább jobbra, ugorjunk át a magasabb platformra, kapaszkodjunk meg, húzzuk fel magunkat, majd menjünk felfele, és kövessük az utat. Az itteni nagy Medikit megszerzése nem ördöngösség, a létra tetejéről balra oldalazva magunkhoz szólíthatjuk, majd erről a platformról jobbra ugorva mehetünk tovább. Kövessük az utat, ismét egy egyszerű feladat jön, másszunk le a létrán, szedjük fel a Medikit-et, B-vel másszunk ki a peremre, oldalazzunk balra, majd másszunk le a létrán. Itt mindenképp nekünk ront egy farkas, intézzük el, és menjünk jobbra. Itt először lefele haladjunk, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd menjük tovább lefele, intézzük el a farkast, ugráljunk fel a platformokon, vegyük fel a Medikit-et, és kapcsoljuk át az itteni kapcsolót is. Menjünk vissza az elágazáshoz, keressük meg a következő kapcsolót, majd ugráljunk fel az ez által kinyitott ajtóhoz, és bent vegyük fel az Uzi lőszert. Innen ugráljunk jobbra, és haladjunk felfele, át a korábban kinyitott ajtón. Kapcsoljuk át a kapcsolót, majd szaladjunk el balra (egy farkas is lesz itt), és a terület végén is kapcsoljunk kapcsolót. Irány vissza az előző ajtóhoz, át rajta, és ugráljunk el a másik ajtóhoz, előtte azonban ne felejtsük el felvenni a Medikit-et. Ismét egy farkast kell elintéznünk, majd másszunk fel hátul, és hagyjuk el a pályát.
Itt először a baloldali elágazást válasszuk, ugráljunk fel a kapcsolóhoz, majd menjünk vissza az elágazáshoz, haladjunk jobbra, és át az ajtón. Ismét egy farkassal kell megküzdenünk, az ellenfeleket mostantól már nem nagyon fogom kiírni, egyre gyakoribbak lesznek, mindenki készüljön fel minden sarkon a harcra. Szaladjunk jobbra, másszunk fel a létrán, majd oldalazgassunk, és ugráljunk el balra a Medikit-ig. Essünk le a kapcsolóig, majd induljunk vissza a létrához, és út közben kanyarodjunk lefele. Kapcsoljuk át az utunkba kerülő kapcsolót, majd a még zárt ajtótól haladjunk tovább, a következő kapcsoló után pedig még tovább. Az elágazásnál először menjünk jobbra, szedjük fel a Medikit-et, és kapcsoljuk át a kapcsolót, majd induljunk balra. Itt először menjünk balra, ugráljunk fel a platformokon, majd továbbhaladva egy nagy Medikit-tel leszünk gazdagabbak, és újabb kapcsolót kapcsolhatunk át. Irány vissza az előző elágazáshoz és jobbra, másszunk fel, és ugráljunk át a platformokon, majd haladjunk tovább, és a nagyobb szakadékot átugorva egy kvázi titkos helyre kerülünk, ahol egy nagy és egy kis Medikit vár ránk. Most már menjünk vissza sokat a pályán, a korábban kinyitott (előtte lángcsapda volt) ajtón át folytassuk a barlang felfedezését. Elérkezünk egy kapcsolóhoz, azt is kapcsoljuk át, és hagyjuk el a pályát a kitárult ajtón át.
Ugráljunk le a lépcsőkön, és induljunk jobbra, ahol a kamera mutatja, még ne másszunk fel, hanem menjünk még nagyon sokat jobbra és lefele. Az út végén, a lángfújóknál találunk egy kapcsolót, kapcsoljuk át. Induljunk vissza balra (a leágazást felfele ignoráljuk), másszunk fel az első utunkba akadó platformra, fel a létrán, ugorjunk, oldalazzunk, másszunk le, és menjünk be az előbb kinyitott ajtón. Ezen a helyen mindegy, hogy jobbra vagy balra indulunk, be kell járnunk mindkét utat, és mindkettőn egy kapcsolót kell átkapcsolnunk, út közben vegyük fel a Mediki-tet, majd a két kapcsoló által kinyitott ajtó mögött a Dísz Harci Fejszét (Decorative Battle Axe). Induljunk vissza a pálya elejére, és most másszunk fel ott, ahol a kamera körbevezetett minket. Szedjük fel a Medikit-et, oldalazzunk végig jobbra a másik Medikit-hez, majd másszunk fel, és ugorjuk át a lángfújókat (ezek nem kikapcsolhatóak, de nagyon egyszerűen meg lehet figyelni az időzítésüket). Haladjunk tovább, vigyázzunk a szakadékokkal és a lángfújóval. Másszunk le a létrán, és menjünk be az ajtón. Itt természetesen ugráljunk fel a platformokon, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Ez után menjünk innen ki, és az ajtó előtt essünk le az alattunk levő szintre. Ugorjuk át a lángfújót, majd menjünk jobbra és először lefele. Itt egy újabb lángfújó mögött egy Medikitet találunk, ez után induljunk felfele, át a lángfújókon és fel a lépcsőkön. A kamera megmutatja mi vár ránk, egy nagyobb terem rengeteg farkassal és néhány szoborral, az egyik Beowulf-ot, a király testőrét ábrázolja, Lara meg is jegyzi, hogy a testőr fegyvertelen, márpedig minden testőrnek illik fegyvert hordania. Ezzel el is árulja az első puzzle megoldását. Tehát menjünk a szoborhoz, nyomjunk Select-et, és válasszuk ki a Fejszét, adjuk a testőrnek, mire kinyílik az ajtó. Itt először a szemközti emelvényre ugráljunk fel balról, és vegyük fel a Medikit-et, majd menjünk vissza a kapcsolóhoz, ez lesz az első időzítős kapcsolónk. Átkapcsolás után ismét balról másszunk fel, másszunk fel a létrán, oldalazzunk, majd a másik létrán át jussunk fel az ajtóhoz, ez még elég könnyű kihívás. Menjünk be a következő ajtón is, pontosabban ki a fagyos szabadba ismét, ahol most már elállt a hóesés.
A hóesés hiányát leszámítva a hely szakasztott az első pálya mása első blikkre, először azt hittem visszakerültem a játék elejére. Haladjunk, és ugráljunk jobbra hosszan, ameddig csak tudunk, közben szedjük fel a Medikit-eket is. A pálya végén menjünk fel a platformra, és most balra kell ugrálnunk hosszan a platformokon át, itt is utunkba akad egy Medikit. A létrán másszunk fel, és haladjunk tovább. Ismét jobbra kell haladni, először ne másszunk fel az első farkasos platformra, alatta is találunk egy Medikit-et, majd másszunk fel, és másszunk fel a létrán is. A létra tetejéről induljunk jobbra, itt lesz szükségünk az első nekifutásos ugrásra, természetesen a széltől távolabb a bal Shoulder (sprint) segítségével fussunk neki, majd a perem szélénél nyomjunk ugrást, azaz A gombot. Itt essünk le (lefele) a Medikit-ért, majd jobbra is essünk le. Pont ide jutunk akkor is egyébként, ha az előző létrától nem nekifutásos ugrással ugrunk jobbra, hanem lemászunk balra, oldalazunk, és elindulunk felfele, tehát bárki választhat a két módszer közül. Másszunk vissza fel a létrán, majd induljunk jobbra, essünk kettőt le jobbra, kapjuk el a peremet, és oldalazzunk jobbra. A végén szedjük fel az Uzi lőszert, majd ugráljunk tovább jobbra. Másszunk fel a létrán, oldalazzunk, másszunk fel a platformokon, és menjünk felfele. Még mindig ugyanazon a pályán vagyunk, most természetesen balra induljunk, ugrálva át a platformokon. Szedjük fel a Medikit-et, másszunk fel a létrán, oldalazzunk balra, és felfele hagyjuk el a pályát.
Induljunk jobbra és le, kerülgessünk a lángfújókat, kapcsoljuk át a jobboldali kapcsolót, és alul menjünk el jobbra. Két további kapcsolót találunk a lángfújók két oldalán, ezeket is kapcsoljuk át, majd menjünk vissza a pálya elejére, és át az előbb kinyitott ajtón. Másszunk fel a létrán, ugorjunk át a tűzfújók felett, vegyük fel a Medikit-et, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Essünk le a kikapcsolt tűzfújókhoz, B-vel lógjunk ki a peremnél, és oldalazzunk jobbra, majd másszunk le a létrán. Húzzuk meg az időzített kapcsolót, szaladjunk lefele, majd kapcsoljuk át a két rendes kapcsolót, vegyük fel a kicsit lejjebb található Uzi lőszert, és kapcsoljuk át az itteni időzített kapcsolót is. Szaladjunk felfele, és menjünk vissza egészen a pálya elejétől nem messze cikkcakkban elhelyezett tűzfújókhoz. Azok után jobbra még nem tudtunk elmenni korábban, most már a szakadék átugrása után nem ütközünk tüskékbe, tudunk tovább ugrálni. Itt találkozunk először a csontvázakkal, ezek már szívósabbak, ugyanis a pajzsukkal sok lövedéket kivédenek. Menjünk fel, először baloldalt vegyük fel a Medikit-et, majd menjünk át a két nyitott ajtón. Menjünk tovább, másszunk fel a platformra, oldalazzunk, másszunk fel a végén, másszunk még tovább, és ugráljunk át a túlsó oldalra (itt is lesznek tűzfújók). Vegyük fel a Medikit-et, majd kapcsoljuk át a fenti kapcsolót, és menjünk vissza egészen a csontvázas helyre, ahol most kinyitottunk egy ajtón, ezen menjünk át a következő pályára.
Megérkeztünk Heort viking király sírjába, induljunk lefele, kapcsoljuk át a kapcsolót, és menjünk tovább az ajtón át. Az út végén vigyázzunk a szakadékkal, másszunk fel a sok platformra, fent pedig induljunk jobbra, az út végén kapcsoljuk át a kapcsolót, és vegyük fel a Medikit-et. Kicsit menjünk innen vissza balra, az eggyel alacsonyabb platformról lefele, azaz felénk essünk le, és vegyünk fel a Kardot (Sword). Innen mehetünk két irányba is, körbe, ha felkapaszkodunk a falra, eloldalazunk balra, és visszamegyünk a kapcsolóhoz, onnan esünk le lenti irányba, vagy egyszerűbben, ha innen jobbra ugrunk, de a kép csalóka, a célplatform magasabban van, csak és kizárólag sprintes nekifutásos ugrással lehet elérni. Haladjunk lefele, át a lángfújókon, majd tovább az úton, és át a további lángfújókon (ha éppen takarékon vannak, rájuk is állhatunk rövid időre, itt így kell elrugaszkodnunk az egyikről). Vegyük fel a Medikit-et, másszunk le a létrán, kapcsoljuk át a kapcsolót, és induljunk felfele az ajtón át. Ismerős terepre érkezünk, menjünk vissza a pálya elejére, és onnan tovább felfele, az előbb kinyitott ajtón át. Itt az elágazásnál jobbra induljunk, másszunk fel a platformra, menjünk át a tűzköpők előtt, és vegyük magunkhoz a Medikit-et. Essünk le, és most már csak egy irányba mehetünk az előző elágazástól, felfele. Újabb tüskék zárják el a balra vezető utat, haladjunk jobbra a szakadék mentén, majd menjünk felfele, és ugráljunk balra. A legmagasabb platformról jól látszik, hogy fel kell ugranunk a szemközti falnak fordulva, majd így oldalazva jobbra kell indulnunk, és bemásznunk egy mélyedésbe a Pajzsért (Shield). Lógjunk vissza ki a peremre B-vel, majd másszunk tovább jobbra, és játsszuk el ezt a mélyedéses dolgot újra, vegyük fel a Medikit-et, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Most másszunk vissza a repedés túlsó végére, essünk le, ugorjunk át balra, majd másszunk fel a létrán, és mászunk balra a kapcsolóhoz. Természetesen ne hagyjuk a Medikit-et ott árválkodni, ha megvan, a kapcsolótól induljunk lefele, le a létrán, át a már kikapcsolt tüskéken, és vissza a kicsit lejjebb látott, és most már szintén kikapcsolt tüskékhez. A tüskék helyén menjünk tovább felfele, kövessük az utat hosszan, a balra eső kapcsolót kapcsoljuk át, majd menjünk még tovább. Másszunk fel a Medikit-ért, majd mászva induljunk tovább jobbra, felfele. Az út végén egy Uzi tárat találunk, vegyük fel, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Menjünk vissza az előző Medikit helyére, és onnan vegyük lefele az irányt (amit a kamera is mutatott), át a sok lángfújón, majd amikor az út elkanyarodik jobbra, kövessük a végéig. A szakadékoknál újabb Medikit-et és Uzi tárat vehetünk fel, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd az utolsó szakadék felett ugorjunk vissza balra, itt, ha egészen lejövünk a falig, észrevehetjük, hogy az alsó falon van egy nyitott ajtó, amin át lefele folytathatjuk az utunkat (figyeljünk az ilyenekre, itt én rendesen elakadtam cirka 20 percre, nagyon nehéz az alsó falon felfedezni a kijáratokat). Haladjunk át az ajtón, a tüskéknél forduljunk balra, és ugorjuk át a szakadékot. Itt egy csupa lángfújóval borított emelvényhez érkezünk, át kell kapcsolnunk mindkét kapcsolót, és felszednünk a tetején a Mérleget (Libra), nem olyan nehéz feladat, mint amilyennek látszik, sőt roppant könnyű. Ugorjuk újra át a szakadékot, a kikapcsolt tüskék után kapcsoljuk át a kapcsolót, majd a két kinyitott ajtón át távozzunk. Haladjunk tovább felfele még két kinyitott ajtón át, majd kinyílik előttünk még egy, ezen át bejuthatunk végre a viking király sírkamrájába.
Ez egy kicsi, egyszerű pálya, egy egyszerű logikai feladvánnyal. Menjünk a bal felső sarokba az unikornis alatti táblához, Lara felolvassa, mely szerint egy jó király igazságos BÍRÓ, aki MEGBÜNTETI a bűnösöket, és MEGVÉDI az ártatlanokat. A lényeges szavak ki is vannak emelve, ebből mindenki óvodai végzettséggel is könnyen kitalálja, hogy a szöveg a kulcstárgyaink sorrendjét írja le, ami így Mérleg, Kard és Pajzs lesz. Ebben a sorrendben helyezzük a felső oltárra a tárgyainkat balról jobbra, majd kapcsoljuk át a kapcsolót. Egy kis átvezető mozi jön, megjelenik egy lila ruhás mágus, és ránk küld két feltámasztott csontvázat. Ezeket le kell nyomnunk, ha sikerül, újra visszatér a mágus, figyelmeztet, hogy ne játsszunk a mágiával, majd ő maga is ránk támad, őt is kötelező elintéznünk, hogy továbbhaladhassunk. Halálhörgésével még közli velünk, hogy a Teg-Du-Bhorez meg fogja bosszulni, ám Lara ekkor még nem tudja, hogy mi az a Teg-Du-Bhorez. Miután elolvassa a viking király sírfeliratát, megvilágosodik, és hazamegy tovább fordítani a könyvet (lásd a review-t), ezzel vége az első epizódnak, jön a következő.
Lara megérkezett Kambodzsába, reméli, hogy itt már megleli a Fekete Követ. Itt egy hosszú folyosószerűségen kezdünk, menjünk rajta végig jobbra, és vegyük fel a Medikit-et. Másszunk fel a végénél a platformokon, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd innen ugorjunk át balra a következő platformra ismét kapcsolót kapcsolni, és innen még tovább balra, a most elmozgatott oszlopra. Innen menjünk felfele az ajtón át, intézzük el a csontit (csak ekkor nyílik meg a következő ajtó), és menjünk még tovább felfele. Itt egy időzített kapcsolót láthatunk, itt már nagyon kell sietnünk a kapcsolás után jobbra, a folyosó végén levő ajtóhoz, ha sprinttel ugorjuk át a szakadékot, akkor könnyű a feladat. Haladjunk tovább, át a lángfújókon, majd az elágazásnál menjünk felfele, gyűjtsük be a Medikit-et, és a platformokon felugrálva haladjunk tovább. Itt át kell ugranunk a szakadékot úgy, hogy a végén pont lángfújókra kell érkeznünk, ezt nehezebb kiidőzíteni. Másszunk fel a létrán, kapcsoljuk át a kapcsolót, másszunk le két létrán, és vegyük kezelésbe az ottani kapcsolót is. Most menjünk vissza a legutolsó elágazásig, ahol is balra rengeteg lángfújó állt az utunkba, ne féljünk, át lehet szaladni rajtuk a megfelelő időzítéssel. Menjünk felfele, húzzuk meg az időzített kart, és ugráljunk át balra. Itt kapcsoljuk át a kapcsolót, majd az időzített kar segítségével jussunk vissza egészen a lángfújókig, onnan pedig induljunk lefele, át az imént kinyitott ajtón (vigyázzunk, előtte rögtön szakadék van, az ajtóból kell ugrani, könnyű elvéteni a rossz szög miatt). Innen már ismerős a környék, menjünk vissza egészen a pálya eleji folyosóra, és induljunk balra. A következő utáni kis platform tetején kapcsoljuk át a kapcsolót, majd ugorjunk balra, másszunk fel a létrán, és oldalazzunk, majd másszunk le a létrán, és kapcsoljuk át az itteni kapcsolót. Innen akár le is eshetünk a kezdőpozícióhoz, induljunk balra, és a balról második megmászható platformról menjünk tovább a most kinyitott ajtón át. Újabb csontvázat kell legyőznünk a továbbhaladáshoz, majd egyszerre kettőt, hogy még tovább mehessünk. Haladjunk balra, essünk le a Medikit-ért (itt már keményednek a csontvázak, az egyik baltát hajigál), majd a bal hátsó sarokban kapcsoljuk át a kapcsolót. Ez után másszunk fel a létrán (bár van alternatív útvonal is), oldalazzunk, vegyük fel a Medikit-et, másszuk meg a létrát, ugorjunk át balra, és kapcsoljuk át a kapcsolót. Innen természetesen jussunk vissza oda, ahonnan bejöttünk ebbe a terembe, felfele mászva és haladva eljutunk a most kinyitott ajtóhoz, menjünk át rajta, és kövessük az utat egészen a következő pályáig.
Induljunk el az úton, kapcsoljuk át a kapcsolót, majd haladjunk tovább lefele. Itt ismét egy hosszú, vízszintes folyosóra lyukadunk ki. Induljunk jobbra, az első megmászható platformról ugorjunk balra, és kapcsoljuk át a kapcsolót, majd ugorjunk vissza jobbra, onnan pedig sprintes nekifutásból tovább jobbra, és vegyük fel a Medikit-et, majd kapcsoljuk át a kapcsolót (persze, mint láthatjuk, ezeket egyszerűbben is elérhetjük oldalazással a másik irányból, ha akarjuk). Essünk le, majd szaladjunk balra a folyosó másik végéhez, itt a kikapcsolt tüskék feletti kapcsolót is kapcsoljuk át. Most menjünk a folyosó jobboldalára, az utolsó mászható platformokon (végig lángfújókkal van kirakva) haladjunk tovább a platformokon és létrán át. Vegyük fel a Medikit-et, és használjuk a kapcsolót, majd menjünk még feljebb, és használjuk a következő kapcsolót is. Haladjunk még tovább a folyosón, itt, ha jól csináltuk, felfele és lefele is lesz egy-egy nyitott ajtó, mindkét szobába menjünk be, és az összes kapcsolót kapcsoljuk át. Haladjunk tovább a folyosón, balra fent vegyük fel a Medikit-et, majd innen lefele haladva jussunk vissza a főfolyosóra. Most a felénk néző, alsó falat pásztázzuk végig, egy helyen lesz egy nyitott ajtó (az ilyeneket nehéz észrevenni), azon menjünk be, majd haladjunk lefele, egy újabb ilyen ajtón át. Itt kapcsoljuk át a kapcsolót, majd menjünk jobbra, és készüljünk fel a három masszív csontvázzal való küzdelemre. Másszunk fel a létrán, oldalazzunk, menjünk még tovább, és gyűjtsünk be a Medikit-et és a Mennyország Istennő Szobrot (Heaven Goddess Statue). Ez utóbbihoz olvashatunk itt egy Lara számára még nem túl érthető használati utasítást, mely szerint: "érjük el az égboltot, hogy dicsőítsük Ernald-ot, a Mennyek Istennőjét". Ismét menjünk vissza a főfolyosóra, egy helyen nem voltunk még, az alacsonyabb platformról ugorjunk balra egy korábban átkapcsolt kapcsolóhoz, majd onnan tovább balra, és induljunk felfele. Itt most már ki vannak kapcsolva a tüskék, a létrák segítségével jussunk el a Pokol Istenének Szobrához (Hell God Statue), vegyük fel, és ehhez is elolvashatjuk mellékesen a használati utasítást, amit véletlenül elszkippeltem, mindenesetre nyilván a másik használati utasítás ellentettje volt. :) Most ismét menjünk vissza a főfolyosóra, és menjünk le az innen lefele nyíló ajtókon át, majd legalulról ezúttal balra induljunk. Haladjunk az úton balra, ugráljunk a platformokon, és másszunk oldalra a falon lógva, majd ugorjuk át a szakadékot, és menjünk még tovább lefele. Lent az út ismét jobbra kanyarodik, szakadékokat kell átugrálnunk, és mindig lángfújó csapda is van a peremeknél, ezt már nem könnyű átvinni sérülés nélkül, ráadásul az egyik lángban állva még egy kapcsolót is át kell kapcsolnunk, ami a következő platformon levő tüskéket iktatja ki. Ha átértünk a túloldalra, ismét egy feliratot olvashatunk el a falon, mely szerint "helyezd az istenek ajándékát a megfelelő helyre, hogy elérd őket". Ez persze már minden óvodás végzettségű számára is egyértelmű, hogy a sarok utáni falmélyedésbe kell valamelyik istenszobrot helyezni, ezzel lehet kontrolálni a mellette látható oszlopot, az Istennő emeli azt, az Isten süllyeszti. Az oltárnál, azaz mélyedésnél itt még további instrukciót is kapunk, mi szerint ez Yhelm, a Pokol Istenének kegyhelye. Tehát nyomjunk Select-et, helyezzük be a vörös szobrot, nyomjuk meg a gombot, ezután ne felejtsük el B-vel kivenni a szobrot. Másszunk fel az oszlopra, majd a másik oldalán folytassuk az utunkat, itt egyébként már klasszikus, Indiana Jones-os, falból mérgezett tüskéket lövöldöző csapdák is vannak, de ezeket nevetségesen egyszerű kikerülni, mintha ott sem lennének. Egy szakadék után egy hasonló kegyhelyet találunk, amit Ernald-nak, a Mennyország Istennőjének emeltek, természetesen itt is a megszokott módon járjunk el a másik szoborral, csak itt kétszer nyomjuk meg egymás után a gombot, és itt se felejtsük hátra a szobrot (egyébként nem tudjuk majd elhagyni a pályát, pár lépés után, ha nem is ilyen egyértelműen, de Lara is figyelmeztet minket erre). Menjünk tovább, másszunk fel a platformokon és az oszlopon, vegyük fel a Medikit-et, és hagyjuk el a pályát.