Az első három Tomb Raider játék zeneszerzőjének, Nathan McCree-nek már az áprilisban bejelentett visszatérésekor "sokkolt" bennünket a hír, hogy élőben is bemutatásra kerülnek művei, egy nagyszabású koncert keretei között Londonban. Már ekkor tudtuk, hogy ott KELL lennünk. Londoni beszámolónk következik...
Ahogy telt-múlt az idő, úgy csurrantak-cseppentek az információk a koncert körül. Amint lehetőségünk adódott rá, azonnal lecsaptunk a jegyekre, majd azt követve intéztük útjainkat, foglalásainkat is, hogy semmit se hagyjunk az utolsó pillanatra.
Szinte csak úgy elrepült az idő, míg arra nem eszméltünk, hogy hoppá, elérkezett december közepe, indulhatunk London felfedezésére és a várva-várt Tomb Raider koncertre.
A londoni avagy a Tomb Raider túra
2016. december 17. (szombat)
Repülőnk landolása után London belvárosába vettük az irányt, ahol első dolgunk volt az anno 1998-2001 között nagy Lara Croft kampánynak örvendő Lucozade tipikus brit energiaital felkutatása, majd azzal szervezetünk feltankolása. Ezután egy gyors (már-már a Tomb Raider 3 Aldwych pályáját idéző) metrózás következett, majd az előre leegyeztetett nemzetközi Tomb Raider csoporttal vágtunk bele London felfedezésébe, Meagan Marie (a Crystal Dynamics vezető közösségi menedzsere és a "20 Years of Tomb Raider" című könyv szerzője) társaságában.
Első állomásunk (és egyben a találkozási pont) a londoni Tower-nél (Tower of London) történt, ahol a világ (szó szerint értsd) minden tájáról érkező Lara-rajongókkal ismerkedtünk meg először. Már itt tudtuk, hogy az eddig internetes arcokkal itt most már életre szóló barátságok fognak megpecsételődni utunk során.
Közös fotó, készítette Madenice:
Az erődítmény átfésülése után a Tower Bridge felé vettük a csapattal az irányt, s a Temze átszelésekor jóízűeket beszélgettük és nevetgéltünk, miközben a látnivalóban gyönyörködtünk. Igazi úti célunk mégis Tomb Raider 3: Adventures of Lara Croft borítójáról és a "Thames Wharf" pályából ismert Szent Pál-székesegyház volt. Szavakkal nem lehet leírni azt a mágikus érzést, mely végigjárja ilyenkor egy Tomb Raider rajongó testét. Csoportunk nagy része belülről is felfedezte az épületet (voltak, akik Larát megszégyenítő cselességgel) egy túravezetés keretében.
Beesteledett, mire kiért mindenki - ekkor a tereken a nemzetközi közösség egy újabb szelete várt minket, akikkel gyorsan megismerkedtünk, majd a gyönyörűséges Big Ben felé vettük az irányt. Később egy kiadós vacsorával zártuk a napot, miközben mélyebb témákba ástuk magunkat a társasággal.
2016. december 18. (vasárnap) – nappal
A koncert előtt délelőttre és kora délutánra is meg volt szervezve a program. A közösség egy része a British Museum-ban ütötte el az időt tárlatokban barangolva, míg a másik fele inkább London további felfedezésére indult.
A nagy esemény: Tomb Raider - Live In Concert (The Tomb Raider Suite)
2016. december 18. (vasárnap) – este
Végre elérkezett az idő, mely miatt április óta extázisban voltunk: a Tomb Raider koncert! A Hammersmith Apollo kapunyitása előtt még egymásra találtunk a két "hiányzó" honfitársunkkal, így már boldogan indulhattunk neki az estének. Kapunyitást követően egy kisebb Tomb Raider-bolt fogadott minket, ahol programfüzetet és kétfajta koncert-posztert lehetett vásárolni. Míg várakoztunk a kezdésre, egyszer csak a semmiből bukkant elő 4 legenda az egykori Core Design csapatból: Peter Barnard (Tomb Raider 1-4 átvezető videóiért és rendereiért felelős munkatárs), Gavin Rummery (Tomb Raider 1, 2 & The Angel of Darkness programozója, Core Design fejese), Heather Gibson (Tomb Raider 1 & 2 pályatervezője) és Martin Gibbins (Tomb Raider 3, Tomb Raider 3: The Lost Artefact, Tomb Raider 4: The Last Revelation, Tomb Raider 5: Chronicles programozója) – gyorsan letámadtuk őket, aláírásokat kértünk tőlük, még fotót is sikerült hármójukkal készíteni:
A kezdeti sokk után befáradtunk a nagyterembe, ahol rengeteg ismerős arc fogadott minket. Helyet foglaltunk, majd az est sztárjával, Nathan McCree-vel készült interjúval melegítettek be a nagy showra.
Picivel később Shelley Blond (Lara Croft eredeti, a Tomb Raider 1-ből ismert "szinkronhangja") konferálta fel a műsort és az est felelősét, a Royal Filharmonikus Zenekart, Robert Ziegler karmester vezénylésével. Aztán elérkezett a nagy pillanat: elkezdődött maga a koncert.
Az "Anyone There" és a "The Temple of Xian" keverékkel indult az előadás. Ekkor a kivetítőn is sötétség uralkodott, már a torkunkban dobogott a szívünk. Majd nem sokkal a Tomb Raider 1-ből ismert, de kibővített dallamok csendültek fel a témákhoz illő screenshotokkal: "Tomb Raider 1 főcímdal", "Where the Depths Unfold", "A Friend Since Gone", "The T-Rex", "A Long Way Down", "Longing For Home". Majd végül a "Time to Run" című videóval fejeződött be a Tomb Raider első részének felvonása.
Ezt követték a Tomb Raider 2 eredeti, de már bővített dallamainak zenekari átiratai, szintén screenshotokkal ellátva: "Tomb Raider 2 főcímdal", "Vertigo", "Venice", "Lara", "The Skidoo".
Végül Winston is betolakodott a műsorba, Shelley-t zavarva (hehe), majd egy teljesen új darab csendült fel videóbejátszás kíséretében, mely a "Precious Moments" nevet kapta.
Ezután szünet következett, majd Meagan Marie közzétette a korábban kisorsolt ülőhelyek számát, így az ott ülők többek között egy "20 Years of Tomb Raider" és egy "Tomb Raider Archives Volume 1" kötettel gazdagodtak.
A műsor következő száma a Tomb Raider 3 zenei összeállítása volt, a már szokásos screenshotokkal karöltve: "Tomb Raider 3 főcímdal", "The Puzzle Element", "Something Spooky in That Jungle", "Tony (The Loon)", "The Cavern Sewers", "She’s Cool".
Majd egy teljesen új darab csendült fel videóbejátszás kíséretében, mely az "In the Blood" nevet viselte.
Hogy egy kicsit oldódjon a sokkos hangulat, Geeketiquette poénos kommentárjaival és "zenei aláfestéseivel" fémjelzett Tomb Raider 1-es videói következtek, melyeken az egész közönség szakadt a nevetéstől.
Legvégül pedig három videóösszeállítás (Medley) volt terítéken mindhárom játékból, melyek alatt a koncerten elhangzott zenékből hallhattunk újabb kollekciókat.
A show egyértelműen tökéletesre sikerült, szem alig maradt szárazon a végére. Nagyon szépen köszönjük a rajongók nevében, hogy megvalósulhatott! És ezúton köszönjük a lehetőséget a producereknek, hogy csapatunk biztosíthatta a levetített gameplay felvételeket és screenshotokat a műsor számára.
Az előadás után dedikálás következett, melyen Nathan McCree, Shelley Blond és Meagan Marie vettek részt. Ezután egy after party zárta a kört.
A koncert világkörüli turnéja talonban van, illetve a zenei CD (The Tomb Raider Suite) is 2017-re esedékes, a munkálatok a híres Abbey Road Stúdióban fognak lezajlani.
Az utolsó nap
2016. december 19. (hétfő)
Már kipihenve az izgalmakat estünk neki újra London utcáinak. Ellátogattunk a Piccadilly Circus-re, megjártuk a London Dungeon-t, de a London Eye megtekintése sem maradt ki, melynek közelében Angelina Jolie élethű mása várt bennünket. ;)
A nap végén pedig életre szóló élményekkel tele utaztunk haza. Innen is szeretnénk mindenkinek megköszönni, akivel összefutottunk, hogy felejthetetlenné tették kiruccanásunkat, ezáltal életünk legszebb hétvégéjét "megteremtve".
TombRaider.hu
Alex Menrich, Robbie, Roli, Zsuzsi
Galéria:
Fotók: Alex Menrich, Dávid, Lilla, Robbie, Roli, Zsuzsi