Lara, Lara, Lara... Lara. Lara, Lara, és még mindig csak Lara.
Napjában sokszor, nagyon sokszor mondom ki ezt a nevet. Nehéz pillanataimban, amikor már végképp mindennek vége. LARA.
Amikor reggel bemegyek dolgozni, már az ebédszünetre gondolok. Dél. Déli tizenkettő óra. Ekkor kezdődik meg egy teljes egész óra. Rövid idő bizony, nagyon rövid. Egy ebédszünetben át kell menni az ebédlőbe, meg kell ebédelni, és ki kell pihenni a délelőtti ülés fáradalmait. - S még csodálkozom, ha furán néznek. Négy óra ülés után, az ebédlőből már rohanok is vissza a Stúdióba. De miért? Mi fog meg benne?? ....Last Revelation.. ......talán a címe. Talán Egyiptom. Talán az a sejtelmes hangulat, amit a földalatti kamrákban érzek. Talán, Lara. Nem. Nem hinném. Sokan mondják, ez beteges. Nem szabad sokat ülni a számítógép előtt. Nem szabad sokat játszani! NEM szabad! Sokak szerint lelki torzulásokhoz vezet.
Kétségtelen, nem teljesen hatástalan Lara. Egy párás reggelen, szívesen sétálok el 1,6 Km-t, egészen a munkahelyemig. Szívesen - de nem a levegő miatt. A hangulat, a feeling az ami megfog. A feeling. Az, amit érzek akkor, amikor játszok. Egy érzés, ami végigkísérte Lara első kalandjait. Az érzés, amit a legelső pályán éreztem. A legelsőn, ami Tomb Raider volt. Egy érzés, amit a játékon túl is érzek. Egy érzés, amit 96 óta érzek. 5 éve.... .... - folyamatosan, megszakítás nélkül. Sok éve tart, és még ki tudja meddig követ. Mintha valaki mellettem lenne. Valami. Mintha valami itt lenne. Valami megfoghatatlan. Olyan, mint egy drog. Vágysz rá. Nem bírod ki nélküle. Az első hatását mindig érzed. Amikor az utolsót szívod, akkor is az elsőt érzed. Amikor nincs, akkor is érzed. A vágy... De mire?! Egy játékra? Játékra, ami pixelerdőkbe vezet?
Miért ülök le újra, és újra játszani. Miért van az, hogy ez a játék más? Más? Valóban más? Tényleg más, vagy csak én látom másnak? Ha a főnököm az 1,7-es Presario-n leül játszani a TR4-el,.... ..Vajon ő érzi e? ..Vajon csak a játék végéig érzi? Ő talán nem is érzi?? Nem. Nem, nem. Sokat gondolkodom azon, miért van az, hogy leülök egy játékkal, és játszok vele..játszok, de pár nap kérdése, és a játék, legyen az akármilyen játék, nyomasztóvá válik. Egy idő után a fejem elkezd fájni, míg végül azt mondom: ELÉÉÉÉG!!!!
Lara Croft.. Mi az ami megfog benne?? Feltűnése óta nyilatkoztak róla pszichológusok, riporterek, filmesek, zenészek.. Írtak róla verset, rendeztek róla filmet, rajzoltak képregényt,.... felfogták jelenségként, pszichológiai esettanulmányként.. Akik megszólalnak, legtöbbször csak látták Larát. Látták, de SOHA nem érezték. Vajon miért foglalkozik vele mindenki?! Vagy nem foglalkozik vele senki?
Ott a film. Elkészült. Sokan rengetegszer megnézték. Plakátok készültek. Lara Croft lázban égett a Világ.. De elmúlt. Talán ők soha nem is érezték azt a Larát, aki a valódi Lara. Talán a film, nem is Laráról szólt. Talán ő nem is Lara volt. Amit a vásznon láttunk, az nem ő. Aki a filmet nézi, nem Larát látja. Ahhoz hogy Larát lássam, ahhoz bizony a Larát is kell néznem.

Most már napok óta a Caves hangulata tölti be a körülöttem lévő teret. Ha kimegyek az utcára, ha eszem, ha iszom, ha alszom.. Mindig ezt érzem. Ez nem Lara. Ez a Caves. De egy hete Egyiptom hangulata töltötte be a házat. Pedig... - pedig soha nem is jártam Egyiptomban. Vajon miért van, hogy periodikusan, mindig, újra és újra visszatérnek az érzések, a TR feelingek. Most például hiszitek vagy sem, de a Liftakna jutott eszembe. A Liftakna. Larának ott nagy szerencséje volt. Ott, és sok más helyen. Túlélte. Megint túlélte! És megint csak túlélte. Most éppen Rómában járok. Előttem fut Lara. Néhány gyönyörű épület, a Kolosszeum, Pierre, és Larson. A Sárkány, ami hihetetlen módon tüzet okád...és utána azok a vibráló foltok... Az a zene, amikor bérsz..már érzem is a Kolosszeum csendjét. Halk szélsusogás, néha egy egy porladozó kavics esik a plafonról..nem is látni, csak hallom.. És akkor, akkor egy oroszlán. Halálos ellenség. Halálos.. A játék tömve van feelinggel. A hangulata nagyon telt! NAGYON tömény. De akkor vajon miért nem válik az egész egy hatalmas fejfájássá?? Miért érzem azt, hogy óóó, ez az érzés.. Oda kell mennem, az a kedvenc pályám.. Megcsinálom.

Lara. Nekem sajnos tört TR1-em volt az elején. Nem tudtam, vagyis sejtettem a lány nevét, akit vezetek. Tudtam hogy Lara a neve, de soha nem mondtam ki.. És egyszer, egy újságban olvastam róla..kijön a második rész.. Az FMV-k.. Az egy csodálatos hangulatot adott az egésznek. A hangok, az effektek. Azután hosszú idő telt el, és amikor egy 5 soros cikket olvastam róla, tudtam, hogy ez már nem pletyka. Kép is volt az óriásdinóról. Egy mozgássérült Barátom hozta az újságot Erdélyből. Tudtam, hogy ki fog jönni a harmadik rész is.. Ekkor már azt mondtam, hogy nem kéne 10 részt csinálni. Fejezzék be méltóságteljesen, egy befejező résszel. Ezzel pontot tesznek a történet, Lara élete végére; ne rontsák el. Aztán a kis 100 Mhz-es gépemen, no 3D, játszottam a TR1-et 320x240-ben. Örülhettem, ha másodpecenként 3 képet kaptam, de még sokszor a kettő is soknak számított.. Reményem sem volt.... Aztán kijött a TR4. Gondoltam, ez biztos egy fantasztikus rész lesz, és most befejezik. A címe is ezt sugallta. Sajnos azonban nem futott a gépemről. A játék indulása hardveresen ment. Szoftveresen még remény sem volt. A kép fekete, középen egy NEW GAME, LOAD GAME, OPTIONS, és EXIT menüpont fehér pixeles betűkkel. A Load Game-re bejött sok értelmetlennek tűnő sor, eddig ismeretlen formában.. Mivel tört volt a játék, voltak elmentések. Load Game, és utána negyedóra csend. Néma várakozás, míg fut a folyamatjelző sáv. És ekkor csoda történt. Megindult valami zaj. A víz csobogása. A kép fekete volt. Azt hittem, egy barlangban vagyok. Aztán sajnálatomra rá kellett döbbennem: minden, MINDEN ami 3D-s, fekete. Nincsenek textúrák. Ekkor a kardomba dőltem. Tudtam, hogy végem van. Nem számíthattam semmire. Az év végére kilátásban volt egy új gép. És meg is lett. A TR4 kitunően futott, végig is játszottam. Ez számomra egy képzeletbeli fal túloldala volt. A szaggató játékokat mindörökké a hátam mögött hagytam. Aztán kijött a TR5. Nem voltam túlságosan bizakodó. Mondogattam magamban, ha nem tetszik, nem fogok játszani vele. NEM is játszottam.. - volna, ha nem tetszett volna... :) De tetszett. Tetszett, olyannyira, hogy egy kezemen nem tudnám megszámolni hogy hányszor csináltam végig. De ugyanígy vagyok a TR4-el, és az összes többi TR-el kapcsolatban is. Mind a kedvencem. A legkedvesebb azért, mégiscsak a TR4.
Még egy év, és a TR6 jön a sorba. Ezzel kapcsolatban, lévén hogy következő generációs, előítéleteim vannak... Node ezzel mindig így voltam. A TR2 után, mindig kétkedve vártam a következőt. Most is így vagyok. Azonban legalább annyira várom, mint amennyire félek is tőle, hogy nem lesz az már az igazi Lara...

Lara:
Jöjj vissza kérlek a TR6-ban. Szeretném az igazi arcodat látni. Eddig se hagytál cserben, ezután se tedd! KÉRLEK! Légy ebben a részben is az igazi, légy LARA CROFT!

Mindörökké Lara Croft!!
ÁMEN.

Kassai Dezső - VonCroy, 2001. november 7.