-És én azt mondom, hogy NEM létezik. -Michael biztosnak látszott az álláspontjában, de a nő, akivel vitatkozott, sem úgy nézett ki, mint aki könnyen meggyőzhető.
-Igenis létezik. -mondta Lara Croft.-És be is fogom bizonyítani!
-És ezt hogy képzelted el? -kérdezte Michael. -Kiraksz neki sütit, és tejet, és reméled, hogy ráharap a csalira?
-Úgy is lehet.
-Milyen ötleted van még?
-Egy kis kísérlet, ami tegnap éjjel jutott az eszembe.

Mivel nem folytatta, Michael rákérdezett.
-Mi az?
-Nem veszek neked karácsonyi ajándékot.
-Viccelsz, igaz? -ez nem karácsonyi hangulat, ez szadizmus!

-Nem. -válaszolta Lara, miközben úgy fordult meg, ahogy csak a felső-osztálybeli angol nők tudnak. -Kiraktam a csokis sütiket, amit most délután csináltunk, hagytam egy cetlit, amin rajta van, hogy a tej a hűtőben van, mert nem akarjuk, hogy megromoljon, és kifüggesztettem a zoknikat. Mást nem kell tenni.

Michael karonfogta.
-Tévedsz. Még egy dolgot meg kell tenni.
-Tényleg? -csodálkozott Lara.-Mit felejtettem el?
-Gyere ide. -húzta Michael az ablak felé.
-Miért? -kérdezte Lara, de nem tudott ellenállni a húzásnak.
-Mert esik a hó. -válaszolta a Michael gyengéden. -És nézni akarod egy kicsit.
-Hó? -Lara kíváncsian nézett ki az ablakon. -Hó? -ismételte. -Michael, nem hallucinálsz?
-Szerintem nem. Gyere nézd meg, ha nekem nem hiszel! -szélesen intett az ablak felé, mintha magát a Királynőt mutatná be.
-Jó, de én nem látok...
Olyan sebességgel, ami elég volt a művelethez, valamint ahhoz, hogy a következő néhány másodpercet túlélje, Michael közelebb engedte, aztán lerohanta, egy óriási csókot adott neki, majd lerohant a lépcsőn, röhögve, mint egy őrült.

Lara csak állt ott, nem egészen értette, hogy mi történt, amíg fel nem nézett a plafonra. Amikor meglátta a felfüggesztett fagyöngyöt, arca szép sötétvörösre váltott.
-MICHAEL! Nem szép dolog karácsony előtti éjjel felidegesíteni egy hölgyet! -kiabálta, miközben rohant utána a hallba.
-Hölgy? -üvöltött vissza Michael az ajtó környékéről. -Még szerencse, hogy olyan ebben a házban nincs, mert akkor NAGY bajban lennék!
-Máris nagy bajban vagy! -fenyegette Lara, miközben a fürdőszoba felé sietett. Bevágta az ajtót, inkább csak a hatás kedvéért, mint dühből, és bezárta. Azon gondolkodva, hogy milyen csodálatos lesz a víz, ha már meleg lesz, és a buborékok is a helyükön lesznek, elkezdte levenni a ruháit.

Amint várta, Micahel rövidesen odajött az ajtóhoz, és halkan kopogott. Lara nem törődött vele, inkább kinyitotta a csapot, és a helyére rakta a kád dugóját.

Nemsokára már hangosabb kopogás jött az ajtó felől. Lara ezt is mellőzte, inkább a Mr. Bubble habfürdőt, ami Michaeltől kapott ajándékba, kiengedte a csap alá, és boldogan keverte bele a vízbe. Néhány másodpercen belül hatalmas, édes illatú buborékok tornyosultak a kádban, és Lara beleengedte magát a kádba, élvezve, ahogy a meleg víz körbefogja.

-Lara, öööö... Most mérges vagy rám?

A nő halkan kuncogott, majd megpróbált fenyegetést vinni a hangjába.
-Menj el! -parancsolta.
-Hé, Lara... vicc volt, ugye tudod?
-Hazudtál nekem. -bár az ajtón keresztül eléggé félelmetesnek hangzott, Lara szélesen vigyorgott. -Azt mondtad, hogy esik a hó, csak azért, hogy odamenjek a fagyöngy alá, és loptál tőlem egy csókot. Azt hiszem, itt alszom az éjjel.
-Ne, azzal a sok vízzel a kádban, inkább ne! Tudod, hogy így megfulladhatsz?!
-Most csak aggódsz a biztonságom miatt, vagy csak akarsz egy jó kifogást, hogy begyere, és láss meztelenül?
-Hát most hogy mondod... mindkettő.
-Jól van, ennyi elég. Itt alszom.
-Ne, ne... csak vicceltem...
-Menj aludni. -kiáltotta Lara az ajtó felé. -Talán ha szerencséd van, megkapsz engem karácsonyra a Mikulástól.
-Lara, ezt már megbeszéltük... Mikulás nem létezik.

Lara kizárta Michael hangját a fejéből. "Egy nagy darab szén." mormolta magának. "Gondolj egy nagy darab szénre."

"Michael... tökfej vagy." gondolta a férfi. Ezek a gondolatok jártak most az agyában. Lara betartotta az ígéretét, hogy a fürdőszobában alszik, és Michael ott feküdt, annyi pokróc alatt, ahányat csak talált, mert megpróbált nem megfagyni. "Még ha megtanította volna, hogy hogy kell használni a fűtést, de ez így túl sok..." Lerakta a fejét a párnára. Ha a másnap reggel eljön, úgyis megtudják, hogy kinek volt igaza a Mikulás-ügyben.

Michael arra ébredt fel, hogy a konyhában zörög valaki. Fölült az "ágyban", és gyorsan odakapott az asztalkához, amire a szemüvegét rakta. Egy pillantás az órára elárulta neki, hogy (elvileg) reggel van, és morgott egyet. Mi a fenét csinál Lara ILYENKOR a konyhában? "Remek időpont egy éjféli kis csemegére..." Hallott még egy puffanást, majd valakink a csámcsogását.

Hát EZ érdekes volt. Még soha nem hallotta Larát nyitott szájjal enni. De most tényleg azt tette, mert hallotta, amit hallott.

"Elkapom közben. Akkor talán szégyellni fogja magát, és sajnálni fog engem, és esetleg bekapcsolja a fűtést..."
Eldöntve hogy ez a megoldás a problémára, felhúzta a tehénkés mamuszait, mielőtt halkan lement volna a hallba. Amíg elment a fürdőszoba mellett, észrevette, hogy még mindig zárva van, de nem próbálta kinyitni. Gondolta, hogy nyitva lesz, hacsak Lara valami más okból be nem zárta kívülről. Most nem érdekelte, inkább a konyha felé ment, ahol a rágás hangja elhalkult, és csizmák dobogását hallotta. "Mi a fenéért öltözött így fel? A papucs nem lenne kényelmesebb, mint a bakancsa?" Michael egyre biztosabb volt benne, hogy Lara megőrült, de továbbment.

A konyhában nem volt senki. A sütikkel teli tálka is üres volt, csak pár morzsa maradt ott. De néhány hang jött a nagyszobából, ahol a karácsonyfa volt, és a zoknik lógtak. "Pont mint ahogy anya és apa csinálták, amikor kicsi voltam. Megették a sütiket, megitták a tejet, és kirakták az ajándékokat, hogy "Michaelnek a Mikulástól". Édes, Lara, nagyon cuki, de ezzel nem fogod elhitetni velem, hogy itt van az igazi Mikulás." Bár nem gondolta volna, hogy ennyit szöszmötöl vele. És Lara csendben csinálta volna. A személy, aki a szobában volt, mindenbe beleütközött. Michael a szobába bámult, és azt gondolta "Persze, biztos segítene, ha felkapcsolta volna a lámpát..."

Egy gonosz vigyor tűnt fel Michael arcán. "A pokolba is, egyszer már működött..." Pontosan tudta, hogy a fagyöngy hol van, és papucsait levéve, csendesen át tudott volna sétálni a szobán, és kikerülte volna a bútorokat... és megvárta volna, amíg odaér. Aztán megint megcsókolta volna, és azon nevetett volna, hogy mennyit kínlódott, amíg ezt megrendezte.

Lábujjhegyen járva, olyan halkan lélegezve, hogy még egy szarvas sem hallotta volna meg, Michael átlopózott a szobán, majd a fagyöngy alatt megállt. Már nem tartott sokáig... és elkapta volna, és annyira kicikizte volna, hogy kedve támadjon megölni...

A csizmák egyre közelebb dobogtak, és Michael megfeszült, az alkalomra várva, majd előreugrott, átölelte az alakot (ami egy kicsit masszívnak tűnt Lara kecses formáihoz képest), és megcsókolta (bár a hamis szakáll és bajusz kissé zavarta).

A személy hátratántorodott Michael rohama miatt, aztán hirtelen minden lámpa elkezdett világítani, és ott állt Lara, kissé csöpögve, egy fürdőköpenyben, ami alig ért a térdéig.
-Mi a fenét zörögsz itt, MIchael?...-Lara abbahagyta, amint Michael szemei elkerekedtek.

"Ez Lara... Legalábbis neki kéne lennie, de... Lara ott áll a leghiányosabb öltözetben, amiben valaha is láttam, szóval akkor... ez ki?

Az előtte álló férfi semmiképpen nem volt Lara Croft. Először is, túlsúlyos volt, de ez nem volt zavaró. Másodszor, szakálla és bajsza volt. Harmadszor pedig egy piros ruhában volt, fekete gombokkal és csizmákkal, amik úgy csillogtak, mint a legfinomabb obszidián.

-Úristen...

A férfi fölnevetett, majd hátralépett.
-Nem, nem, fiam. -mondta, miközben piros kesztyűs kezével megpaskolta MIchael fejét. -Nem vagyok az Úristen, semmiképpen nem. Csak egy öregember, aki az évnek ebben a szakában boldogságot szeretne osztani.

Lara szemei kitágultak, amíg csak tudtak, aztán még egy kicsit.
-Te... te... tényleg... szóval... tehát... ööö...

-Tényleg igazi vagyok-e? -fejezte be a kérdést. -Ó, igen. Ó, nagyon is. Nagyon is valódi. Azt hittem, hogy emlékszel arra, amikor kicsi korodban láttál... akkor még nem viselkedtél mindig felnőttesen.

-Mikulás? -merte végre megkérdezni Michael.

Ő vigyorgott.
-Igen, Michael. Én vagyok, és mindig én leszek. És bár örülök, hogy ilyen melegen üdvözölsz, nem jól csináltad.

-He? -kérdezte Michael.
-Hát, a dal úgy szól, hogy láttam, hogy anya megcsókolja a Mikulást, nem MICHAEL csókolja meg ...

Michael, vörösebben mint valaha, megfordult.
-Ezt te nem láttad. Nem számít, mit HISZEL, hogy láttál, nem láttad. -Odament hozzá. -Öö.... bocsi mindenért.
Lara félresöpörte.
-Ne aggódj, Michael. -mondta, és közben az ablak felé húzta. De a fagyöngy alatt megállt. Átölelte, és melegen, szeretően megcsókolta. -Boldog karácsonyt. Most már hiszel nekem?

Michael rámeredt a Mikulásra, mert még mindig nem értette, amit lát.

A Mikulás egy nagy zsákban turkált, amit ledobott a padlóra. és közben a kezében tartott listát nézegette.
-Nézzük...-motyogta magának, miközben még mélyebbre turkált a zsákban -Nézzük csak... egy csomag töltény, egy vadászíj, pár nyíl... és a másik... a másik...-fölállt, és a fejét vakarta. -hova rakhattam, egy perce még itt volt...

Lara a fát nézte, aztán észrevette az alatta lévő kis csomagot.
-Mikulás? -kérdezte. -Erre gondolsz? -Odament a fához, és egy kis dobozt emelt ki alóla.

-Az? Ó! Ó, igen! Ó, igen, pontosan! Igen, azt akartam. És még mit kértél... ööö, hát az... ha jól emlékszem...-Megengedte, hogy a gondolat vége elvesszen, aztán ránézett a kandallóra. -Azt hiszem, ennyi. Tudjátok, mennem kell. Annyi hely vár még rám és olyan kevés az időm... és annyi kisgyerek vár még rá, hogy elkapjon munka közben... néha én is kíváncsi vagyok, hogy hogy csinálom.
Átment a szobán, majd fölnézett a kéménybe, aztán vissza Larára és Michaelre, akik a karácsonyfa fényében álltak ott, meg a pizsamájukban.
-Hát... boldog karácsonyt mindannyiótoknak és jó éjt! -ezzel felrepült a kéménybe és eltűnt.

A patacsattogás a tetőn eltéveszthetetlen volt, és Lara és Michael úgy rohantak az ablakhoz, mint két izgatott öt éves gyerek, és próbálták látni a játékokkal teli szánt, meg a nyolc rénszarvast. De bármennyire próbálták, a kavargó hó elhomályosította a látásukat, és a csengők távolodó hangja lassan teljesen elhalkult.

Lara odafordult Michaelhez, és megint átkarolta.
-Hát ERRE a karácsonyra biztosan emlékezni fogunk.
-Még néhány fontos megállapítás?

Lara megrázta a fejét.
-Menjünk aludni. -ajánlotta Michael, egy ásítással kísérve. -Most már tényleg fáradt vagyok. Különben is, kell holnapra sok energia, hogy azt a sok csomagot ki tudd nyitni.
-Kétlem, hogy a Mikulás annyit foglalatoskodott volna azzal, hogy egy darab szenet csomagoljon be. -vigyorgott Lara.
-Na, ne. Gyerünk ágyba.

Lara figyelme a titokzatos fa alatti csomag felé fordultak.
-Várj egy pillanatot. -Odament, lehajolt és elolvasta a táblácskát.
-"Larának, sok szeretettel, Anya.". Sok szeretettel, Anya? Mi ez, valami vicc? -Michaelhez fordult. -Ezt ki kell bontanom...
-Jól van, csináld.

Lara óvatosan elvágta a ragasztószalagot a körmével, aztán leszedte a csomagolópapírt, és kivette a dobozkát. Kinyitotta, és mély lélegzetet vett.

Egy gyönyörű, arany csillag pihent benne, ami fenségesen tündökölt a szoba fényében. Lara kivette és megvizsgálta. Tökéletes volt. Nem volt olyan felülete, ami nem csillogott, tündökölt. És volt egy kis darab papír alatta. Lara a csillagot a doboztetőre rakva, kibontotta a hajtogatott papírt, és olvasta:

Kedves Lara,

Tudom, hogy sosem volt alkalmunk elbúcsúzni egymástól,
és ezt mindig gyűlölted. Mindig elpirulok, amikor az égre nézel,
és rám gondolsz. Megkértem a kedves Mikulást, hogy készítse el neked a tökéletes csillagot, hogy érezd, hogy ott vagyok veled karácsonykor.

Szeretettel, közelebbről, mint gondolnád,

Anya

Lara a csillagról a papírra nézett, és vissza, majd megint vissza a papírra, elolvasva minden szót, memorizálva minden betű alakját. Aztán, egy könny futott le az arcán. A könnycsepp a csillagra hullott, ami úgy sziporkázott, mintha saját élete lenne, amint a gyász jelét a tiszta öröm monumentumává varázsolta.

És ezzel az örömmel jött a gyermekies csodálkozás, hogy erről szól a karácsony. A vágy, hogy szeressünk másokat, és segítsünk nekik. A vágy, hogy boldogok legyünk, és az egész világgal törődjünk, még azokkal is, akit nem szeretünk. És az időről, hogy felejtsük el a jelentéktelen különbségeket a személyek és helyek hasonlóságáért.

Remegő kézzel, Lara Croft lábujjhegyre állt, és a csillagot a fa tetejére rakta, ahol az elkapta és visszaverte a fény nagy részét. A szoba úszni látszott fényben és csillogásban, mint még soha. És, a nagy udvarház szobájában állva, Lara és Michael ráébredtek, mint minden évben, hogy a karácsony csak a mások iránti, szeretet és törődés önkéntelen kifejeződéséről szól.

Még egy hosszú percig, egymás derekát átölelve, Lara és Michael nézték a fát, tetején a gyönyörű csillaggal. Aztán csendesen, nyugodtan, megint átölelték egymást.

-Boldog karácsonyt, Michael.

-Boldog karácsonyt, Lara.

És nem kellett többet mondani.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2000.12.21.