Szereplők

Keresés

Lara Croft

Lara CroftKor: harmincas éveinek elején
Nemzetiség: brit
Foglalkozás: archeológus, ritka antik tárgyak gyűjtője

Áttekintés: a világ legismertebb archeológusa és kalandora. A világ titkainak felfedezésével járó borzongató érzés vezette Egyiptomba és hogy elsőként kutassa át Ozirisz frissen feltárt templomát. Amikor ő és mesés kincsekben reménykedő riválisa ugyanabba az ősi csapdába kerülnek, úgy tűnik, halálra ítéltettek és mindkettőjük útja Duatba, az egyiptomi alvilágba vezet. Lara azonban soha nem adja fel és sikerül két száműzött, évszázadok óta rabságban sínylődő istennel összefogva lerázni az átkot magáról. Ozirisz testének helyreállításával és pálcájának mágikus erejével Lara megmenti a világot, Cartert és önmagát az alvilág kegyetlen istenétől, Széthtől.


Carter Bell

Carter BellKor: késő húszas éveiben
Nemzetiség: amerikai
Foglalkozás: antropológus, archeológus, kincsvadász

Áttekintés: egy feltörekvő tehetség az archeológia világában. Elbűvölő és karizmatikus személyisége miatt bérelt helye van a rivaldafényben. Archeológus apja mellett világlátott ember lett és történelem-szemlélete jelentősen eltér Laráétól. Noha semmiképp sem vallaná be, Lara Croft egyik legnagyobb rajongója és csodálója. Ugyanakkor Lara sem ismerné el, hogy elismeréssel tekint riválisa újdonsült hírnevére és vitathatatlan tehetségére. Carter az egyetlen, aki elég talpraesett volt ahhoz, hogy megközelítse Ozirisz templomát – szorosan Lara sarkában. Amikor Széth csapdája foglyul ejti a két gyanútlan kalandort, Carter saját bőrén tapasztalja meg mindannak a való létét, amit addig a mesék és legendák világához sorolt. Larával ellentétben – aki mindenáron az igazságot kutatja – Carter szkeptikus, aki alatt instabillá válik a talaj attól kezdve, hogy istenekkel és mágiával találja szemben magát. Számára egy lehetőség nyílik meg, hogy versenyre keljen Larával és tanuljon tőle.


Ízisz

ÍziszKor: látszólag a harmincas évei elején, valójában több ezer éves
Nemzetiség:
egyiptomi
Foglalkozás:
az istenek királynője, Ozirisz felesége, jelenleg száműzetésben tartózkodik

Áttekintés: az istennő Ozirisz felesége és Hórusz szülőanyja. Széth rabságban tartja Hóruszt és Íziszt, különösen egy delejező tárgy segítségével: Ozirisz pálcájával. Lara és Carter felszabadítja mindkettőjüket, amikor Carter mohón Ozirisz pálcája után kap, elmozdítva azt helyéről, halálra ítélve ezzel önmagát és Larát. Ekkor döbbennek rá, hogy sorsuk egybefonódott a két száműzött istenséggel. Ízisz igazi királynő, nemes és helyén kezeli a dolgokat, ám módszereit tekintve szereti a saját útját járni. Hórusszal egyetemben Ízisz volt az egyik azon kevés isten közül, akik szembeszegültek Széth romboló gonoszságával. Életcélja, hogy visszaszerezze szeretett férje, Ozirisz földi maradványait és erejével felélessze a jog szerinti uralkodót, miközben büntetést ró Széthre annak szentségtelen bűneiért. Lara érkezésével és közbeavatkozásával Ízisz egy közönséges halandóban látja meg azt a személyt, aki segíthet neki Ozirisz felélesztésében és abban, hogy Széth örökre a Duatban raboskodjon. Bizalma azonban nem teljes, noha segít, ugyanakkor szemmel tartja a halandókat és féltve őrzi királyságának kincseit.


Hórusz

HóruszKor: ránézésre huszonéves, valójában több ezer éve létezik
Nemzetiség: egyiptomi
Foglalkozás: az istenek hercege, Ízisz és Ozirisz fia, jelenleg száműzetésben tartózkodik

Áttekintés: Ízisz és Ozirisz egyesüléséből született. Ozirisz jogos trónörököse és Széthet minden gonosz forrásának tartja. Tüzes természete fellángol, amikor Széth elárulja Oziriszt. Évszázadok óta raboskodik Ízisszel együtt, ez csak növelte vérszomjas bosszúvágyát. Fürge, ügyes és engedelmeskedik Ízisznek minden helyzetben – Ízisz kezelni tudja haragját és segíti abban, hogy a célra koncentráljon. Kora ellenére, talán a hosszú fogságban töltött idő és Ízisz melletti lét miatt bizonyos helyzetekben még mindig naiv, és noha megzavarodik időnként, azért érdeklődik a modern halandók módszerei iránt.


Széth

SzéthKor: ősi és örökkévaló
Nemzetiség: egyiptomi
Foglalkozás: Egyiptom hajdani királya, a világ leendő ura

Áttekintés: az erőszak, a viharok és a káosz istene, ám nem éri be ennyivel és mindent magának akar. Ha képtelen uralni, hát elpusztítja. Még bátyját, Oziriszt is megölte annak érdekében, hogy trónhoz jusson, majd testvére maradványait elszórta, elzárta egy ősi, csapdákkal teletűzdelt sír rejtett szegleteibe, hogy megakadályozza Ozirisz visszatérését. A trón megkaparintását követően Széth egyre növekvő sötét erejét arra használta, hogy a többi istent megbabonázza, akik innentől imádni kezdték őt és a rabszolgájává váltak. Elragadta Kheprit, Szobeket és más isteneket, majd hamarosan ráunt evilági hatalmára. Röviddel azután, hogy Ízisz és Hórusz a foglyaivá váltak, Széth szánt szándékkal lépett át az alvilágba, Duatba. Itt legyőzte Anubiszt és az alvilágot őrző kutyát, Ammitot, így a hatalom itt is Széth kezében összpontosult. A következő évezred alatt kiismerte Duat minden titkát, és holtakból erős sereget toborzott, felkészülve a világ leigázására.
Egyelőre nem képes visszatérni az élők világába, még szüksége van valamire… Ám ereje egyre fokozódik attól a perctől kezdve, hogy a templom ismét a világ színe elé került, és fenyegetően lép fel mindazon hősökkel szemben, akik világuralmi törekvéseit veszélyeztetik. Hórusz és Ízisz szövetsége két halandóval gyilkos haragot váltott ki Széthből.


Ozirisz

OziriszKor: ősi és örökkévaló, jelenleg halott
Nemzetiség: egyiptomi
Foglalkozás: Egyiptom hajdani királya

Áttekintés: valaha az egyiptomi istenek uralkodója volt, élet, halál és feltámadás jellemezte tevékenységét. Királysága egyesítette valamennyi istent és igazságosan kormányzott. Saját testvére taszította le a trónról, aki darabokra szakította testét. Mialatt Széth megkaparintotta Ozirisz legendás pálcáját, Ízisz képes volt részben helyreállítani Ozirisz testét és megteremteni fiúkat, Hóruszt. Széth ezt a lépést közvetlen fenyegetésnek tekintette hatalmára nézve, emiatt Ozirisz testének darabjait szétszórta szerte Egyiptom sírkamráiban, majd bebörtönözte Íziszt és Hóruszt Ozirisz templomában.
Az ezer éve eltemetett maradványokban még ott rejtőzik Ozirisz ereje, és ebben rejlik a végső megoldás, hogy az élők és holtak világát összekötő kapu kezelhető maradjon. Csak az újjáteremtett Ozirisz segítségével szállhatnak szembe hőseink Széthtel.

Fordította: Zsuzsi

Copyright

© 2000-2024 TombRaider.hu

© LARA CROFT and TOMB RAIDER are trademarks of CDE Entertainment Ltd.

Hivatalos Rajongói Oldal

Raiding The Globe

Hivatalos Portál