Hírek

Keresés

A teljesség igénye nélkül itt egy lefordított mini interjú Jeff Wajcs pályatervezővel, melyet Rachel, a Guns and Grapple rajongói oldal szerkesztője készített az idei E3 alkalmával.

Lara Croft yamatai-i útja a túlélésről szólt, ami próbára tette elhatározottságát és fizikai erejét is. A megpróbáltatások formálták azzá a karakterré, akit sokan régről ismerünk. Tapasztalatai határozottabbá tették és felkeltették érdeklődését a világ titkai iránt. A Rise of the Tomb Raider folytatja Lara történetét, új helyszínekre juttatja el, miközben az igazságot kutatja, valamint új kihívásokkal és izgalmas új sírokkal találkozik.

A rajongói visszajelzések nagyobb és összetettebb sírok után kiáltottak, aminek a Crystal Dynamics eleget is tesz a következő játékban. Hogy megértsük, mit gondolnak ezzel kapcsolatban, itt egy rövid beszélgetés Jeff Wajcs-csel, a Crystal egyik veterán tervezőjével.
A 2013-as játékkal ellentétben, ahol a sírok csak menekülő útvonalként vagy választható kihívásként szerepeltek, a Rise-ban Lara szándékosan keresi ezeket a helyeket.

Wajcs így magyarázza: "Nem csak több sír került a játékba, de azok egy része a játék fő útvonalát követik. Minden ilyen egy 'nagy problémát' dob Lara útjába. Több kisebb rejtvényt kell megoldania, hogy apránként túljusson a nagy akadályon. Ezeket beágyazott fejtörőknek neveztük el. Az ilyen helyszínek kombinálják a puzzle, platform és harci elemeket, ezzel kiegyensúlyozva a játék tempóját és menetét."

Szintén jelen lesznek az extra kihívásokat tartalmazó sírok is, melyek csak egy fejtörőt és célt tűznek a játékos elé.  Bár ezek kisebbek, mint a fő útvonalon bejárt sírok, mégis tele vannak extra, gyűjthető dolgokkal, amiket egy új rendszeren keresztül Lara és a felszerelése fejlesztésére használhat fel a játékos. Ez is növeli a játékmenet variációját.

"Számos új képesség van, amit csak ilyen sírokon keresztül szerezhetünk be. Némelyik térképet tartalmaz, ami felfedi a többi gyűjthető dolog helyét a környéken. Ez segítheti a 100%-ot hajszoló játékosokat.

(...)

"A legnagyobb változtatás az extra sírokkal kapcsolatban, hogy Lara ott is újabb dolgokra derít fényt a helyszínnel kapcsolatban, a gyűjtögetés mellett. Nem csak dokumentumokból tanulhatjuk a történelmet, hanem a környezetből is. Minden sír egy összetettebb rejtélyhez vezet, melyet Lara próbál megfejteni, ezért a környezet is sokkal érdekesebb.

A Rise of the Tomb Raiderben visszaköszön rengeteg dolog az előző játékból, de az újabb technológiának és grafikának köszönhetően a környezet és a sírok lehetőségei nagymértékben növekedtek. A növekedő méreten és realisztikus megjelenítésen kívül a csapat megpróbálta a fejtörőket is valós helyzetté teremteni.
A legnagyobb kihívás egy sír tervezésekor a fikció és a valóság összeszövése. A mindenfelé heverő nyomógombok és óriás fali kapcsolók ideje rég lejárt. Az egyik nagy előrelépés a valós fizika alkalmazásának bővítése. A víz az egyik kedvenc elemem, amiből bőven láthatunk majd, hála az új effekteknek és anyagmodellezéseknek. Változó vízszintek, áramlatok, a víz súlyának alkalmazása, vízzel hajtott gépek, van minden.

A játék azonban azok számára is élvezhető, akik nem játszottak az előzménnyel. A Túlélő Ösztön (Survival Instinct) most is jelen lesz, ami segít megtanulni az új játékosoknak, hogyan manipulálhatják a környezetet.

Minden puzzle megoldható a Túlélő Ösztön használata nélkül is, így azok, akik szeretik a kihívást, biztosan továbbjutnak nélküle. Lara is egyre több tippet fog adni, ha az Ösztönt többször alkalmazzák, ezzel is segítve a tapasztalatlanabb játékosokat. Valójában ennek jelenléte engedte meg számunkra, hogy nehezebb fejtörőket tehessünk a játékba, amiket remélünk, a régi rajongók díjazni fognak."

Wajcs szintén említett néhány kihívást, amikkel a már tapasztaltabb Lara fog szembesülni.
"Természetesen most, hogy Lara már magától akar bejutni a sírokba, ezért azok jobban ellenállnak, hogy őt távol tarthassák. Jó pár új csapdát és veszélyt készítettünk, amit csak Lara Croft élhet túl."

Copyright

© 2000-2024 TombRaider.hu

© LARA CROFT and TOMB RAIDER are trademarks of CDE Entertainment Ltd.

Hivatalos Rajongói Oldal

Raiding The Globe

Hivatalos Portál