02.17.10

Szögezzük le

Posted in Petúnia Blogja at 16:01 Szerző: Petunia

Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ha arra kérik az ember lányát, ugyan publikáljon egy, még csupán elméletben létező, de az 576 Konzol nyomdokaiba lépni szándékozó, és néhány hónap múlva világra jövő konzolos videojáték-magazinban.

Pedig már a PSC-KByte együttállásának idején bebizonyítódott, hogy nem jó és nem érdemes egyszerre két helyre írni. Ma hajnalban volt egy szolid 2 órás hánykolódásom korábban ugyan már figyelmeztető, most viszont nagy erőkkel fellépő fogfájásom miatt - sok mindent megadtam volna egy fájdalomcsillapítóért -, melynek során a magazinon agyalva szilárdan eldöntöttem, hogy nem veszek részt benne. Más lenne a szitu, ha nem lenne a PSC, de van, és számomra továbbra sem kétséges a választás, ha választani kell.

DE! Azért van annak némi varázsa, ha az ember nyomtatásban látja viszont agyszüleményeit, illetve elég csábító számomra részt venni egy újabb játékmagazin életciklusában. Ami mondjuk ez esetben nem lesz túl hosszú, ha a tulaj nem tesz szert megfelelő, harcedzett főszerkesztőre, és ennek a tisztnek egyelőre a szóba került, a lapba majdan írogató delikvensek egyike sem felel meg.

Úgyhogy momentán inkább az igen felé hajlok - hiszen nekem nem sok vesztenivalóm van akkor sem, ha az újság max. három számot él meg -, ha megállapodhatunk abban, hogy havonta max. két játékot kapok. Meg holnap még mindenképpen konzultálok erről M-nal (aki okos, erős, szép, jó és kedves, lévén olyan minőségű tesztalanyokkal dobál engem, mint pld. a Heavy Rain, és ezek után az én személyemben fog lesújtani Isten ostora mindazokra, akik az ő szakmai hozzáértését kétségbe merik vonni. LOL) Vagyis szerintem ő kéne ehhez az újsághoz. Vagy bárki olyan, akinek volt már komolyabb köze játékmagazin összeillesztéséhez. Egyébként az orgánumba sajtolt pénz egyenértékű lesz az ablakon szorgosan és rendszeresen kihányt lóvéval - IMHO.

1 hozzászólás »

  1. Noob_Saibot said,

    március 17, 2010 at 19:51

    Húú, miről is van szó? Ez engem érdekel! Egyáltalán komoly ez a magazin dolog, lesz ilyen?
    Valami nagyobb cég, vagy csak valaki úgy gondolta megpróbálja? Jó lenne, ha jó lenne. De ez a feladat Martint kíván! (A másik, aki ezt tudná csinálni CoVboy - KissLászló, de ő már nem foglalkozik ilyesmivel, meg gondolom öreg már ehhez.)

ITT és MOST! IDE A HOZZÁSZÓLÁST!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word