Tomb Raider cikk fordítása a Game Informer magazinból - 3. rész

1. rész
2. rész

Lara legtraumásabb magához térése hajótörés után

Az első hang, ami kábulatából felrázta, egy nehéz (test?) súrlódó hangja volt a nedves talajon, amit időnként halk nyögés és vízcseppek kopogása szakított meg.
A sötétségből egy gyengén megvilágított terem körvonalai bújtak elő.
Ahogy Lara kezdte visszanyerni az érzékszervei felett az uralmat, a talaj kicsúszott a lába alól. Ugyanekkor egy kötél zaja hallatszott, ahogy próbál ellenállni az erőnek, ami egyenesre feszíti. Lara zihálva tér magához, a szája láthatóan megremeg, mielőtt a pánik úrrá lesz rajta. Vászonzsákba zárva találja magát, fejjel lefelé lógatva a padló felett, és csak a feje van szabadon.
Lara Croft meztelen - átvitt értelemben -, mivel se fegyvere, se más segédeszköze. Mellette egy másik fogoly lóg - már holtan. A félelméből erőre kap, Lara a játékos segíségével képes egy kicsit belengetni magát előre-hátra. "Nem halhatok meg így," próbálja csitítani a belőle feltörlni készülő pánikot.
Ahogy lendületet vesz, Lara nekiütközik a mellette lógó zsáknak, ami véletlenül a tengernyi égő gyertyától lángra kap. A halott a földre zuhan. Ezeken a képsorokon keresztül vezeti be a Crystal a játékost a Tomb Raider fizikára épülő világába, és ezzel eszközt biztosítva Larának a túléléshez. Lara tudja az magától értetődő igazságot: a ruha és a kötél éghető. Ha ezt számításba veszi, van kiút a szorult helyzetéből. "Fájni fog" motyogja magának, és addig lengeti magát, míg a béklyója lángra kap. Lara felsikít, ahogy a lángok elborítják és szabadesésben közelít a talaj felé. Lara Croft többé nem a báj megtestesítője. A kamera lelassul, vontatottan mutatja a leérkezését a talaj szintjéről. Egy fémtüske kerül a látótérbe. Ahogy előre látható volt, Lara a hátán landol, a tárgy felsérti az oldalát. Felszakadt szájából újabb sikoly tör fel.
A sikoly visszhangjait összefüggéstelen nyögés váltja fel, a játékosnak kell segíenie Larán - ki kell húzza a tüskét az oldalából. A képernyő felvillan, ahogy a tüske kiszabadul, a külvilág összes hangját elnyomja Lara szívdobbanásainak dübörgése. Ahogy elcsigázottan feláll, eldobja a kiszedett fémdarabot, mozdulataiból látjuk milyen állapotban van. Sár borítja az arcát, karjait és mellkasát, csak az izzadtság és a könnyei mostak maguknak utat csupasz bőrén. Haja kócosan hátrafogva; erős, strapabíró nadrágja köszös, átázott.
A vérfolt tisztán mutatja a tüske ki és bemeneti helyét Lara felsőjén. Másik említésre méltó dolog a megjelenésével kapcsolatban az az, ami hiányzik: Lara az iker-pisztolyai nélkül szokatlan látvány.
"Micsoda?" habogja Lara, elnyújtva a szót. "Mi ez a hely?" Adrenalintól és félelemtől törtet tovább - a játékos irányítja Larát a barlang szűk folyosóin, kiutat keresve a reménytelen helyzetből. A kígyózó folyosó egy gyertyákkal megvilágított terembe fut, és ahogy a klausztrofóbia érzés csökken egy kicsit, úgy múlik a feszültség is. Egy emberi holttest lóg az áldozati oltár felett. A legnyugtalanítóbb az, hogy a holttest még friss, ellentétben a társaságában levő, - korok és kultúrák sokaságát felölelő - kincseken szétszórt csontvázakkal. "Az istenért, ne! Mit tettek veled?" kérdi Lara a rettegésbe torzult élettelen testtől. Léptek zaja riasztja fel, Lara káromkodik egyet, mielőtt leemel egy fáklyát a falról és életre kelti. Pillantást se vet a teremben szétszórt relikviákra. Lara a túlélésre összpontosít. A szakmai kíváncsiságnak várnia kell. Ruhaszövet és roncsok torlaszolják el az útját, és az eddigi tapasztalatok alapján a játékosok tudják, hogy a fáklya meggyújtja. Hasonló esetben ok és okozatként a fáklya kialszik a vízfüggönybe tartva. Miután újra meggyújtja a fáklyát a szomszéd szobában, letérdel, és mászni kezd a szűk alagúton, mikor egy ember kirántja alóla a lábát - egyik helyi gyűjtögető - elkapja hátulról. Míg a játékos küzd, hogy kiszabadítsa a lábát, a rejtélyes alak próbálja csitítani. "Állj, hagyd abba! Csssss!" suttogja. "Segítek. Segítek. Segíteni próbálok!"
Ha feladod, és abbahagyod a vergődést, az őrült leszorítja Larát a földre utána a bicskájával a mellbeszúrja, a szabad kezével pedig az élettelen szemeit zárja le, és lágyan suttog a fülébe. Semmi se derült ki ezekről az ellenfelekről vagy a motívációkjukról, de Larának igaza volt, hogy óvatosnak kell lennie. Ezek az ellenfelek nem egyszerű szörnyek. Ezek a teremtmények összefogva testesítik meg a hely gonoszságát.

Hozzászólások

#2
M3Ny3'T
M3Ny3'T képe
Fórumfüggő
 Fórumfüggő
Hozzászólások:4785
Csatlakozott:
2007. aug 29.
Állapot: offline
Fogalmazás: túléljük, a lényeg átjött, mitöbb, engem lenyűgözött.
Tényleg nagyon akarnak (és látszólag tudnak) újat mutatni, de úgy néz ki, nem szimplán a Tomb Raiderben, hanem minden játékban. Még csak hasonlóval se találkoztam eddig, pedig kipörgettem azért már egy pár játékot. Azonnal az események sűrűjébe huppanunk. Mondjuk tényleg eléggé Thrilleresre sikeredett, ennek ellenére eddig bitang jónak tartom az elképzelést. Smiling

Nem lesz:
-Manor: ki gondolta volna? Laughing out loud
-megszokott fegyverek: határeset, 1-2 képen a 9 milis azért szemez velünk, mondjuk nem kettő, csak egy.
-bikini: igen ezen sokat lovagoltak, hogy nem akarják, hogy szexszimbólum legyen ez a karakter. Közvetetten ez éppenséggel egy megoldás, meg hogy nincsenek ultradimenzionális dinnyéi... Sticking out tongue
-jármű: hát nekem nem fog hiányozni. Főleg, ha tényleg olyan buja erdős, sziklás lesz a terep, nem is megyünk vele sokra.
-fonott haj: már látom Moylen vérszemet kap ;), de ezúttal még ok is van rá, nem lesz ideje Larának befonni, talán megfésülni sem. Smiling

Köszi a munkát ismételten!
-

Mérnök Informatikus tudomány: "A moha déli oldala fás!" Laughing out loud

 
#1
zsolt
zsolt képe
Fórumfüggő
 Fórumfüggő
Hozzászólások:3014
Csatlakozott:
2006. ápr 21.
Állapot: offline
wadamnak, és azoknak, akik türelmetlenül vártak a folytatásra. Smiling

 Megpróbáltam jobban odafigyelni arra, hogy értelem szerint fordítsak és ne szó szerint. Bár még mindig sok "Lara" van a szövegben, abból fakadóan, hogy náluk kiteszik akkor is, ha az előző mondatból következtetni lehet(ne) rá. De nincs bennem kraft hogy ma átfogalmazzam. Sorry.

Meg majd írok  részletesebben a fórumba is, mert szép meg jó lesz biztosan, de attól a másik szemem még sír Smiling

nem lesz:
manor (vélhetően)
megszokott fegyverek (mondjuk ettől nem megyek a falnak)
feloldható ruhák (bikini biztosan! Laughing out loud )
járművel (vélhetően)
100+-os mellbőség Laughing out loud
és fonott hajra se látok sok esélyt - ezér' voltak már többen, akik ölni is tudtak volna Eye-wink

még szerintem 2 rész lesz ebből, aztán összerakom valam lapozhatóra.
Csak baromira nincs időm semmire :|

Megint nem fogom hülyére aludni magam.