Pár perce jelentette be hivatalosan Darrell Gallagher (aki korábban a Crystal Dynamics fejese volt, mostanság pedig kinevezték a Square Enix összes nyugati stúdiójának igazgatójává), hogy a Tomb Raider (2013) folytatása már a következő generációs konzolokra (is) érkezik (PS4, Xbox One). Egyelőre ez minden, amit eddig tudni lehet, ugyanis még nagyon-nagyon korai stádiumban van a játék, ami persze érthető. De azt leszögezte, hogy minden követ megmozgatnak, hogy még magasabb szintre emeljék a színvonalat, mint eddig bármikor!

bg2