Lara CroftLara Croft

  • Név: Lara Croft
  • Kor: 21
  • Nemzetiség: Brit
  • Foglalkozás: Friss diplomás régész. Több helyen is vállalt részidős munkákat diákként, pl. bárban, hogy tudja fizetni az egyetem költségeit.
  • Érdeklődési kör: Régészet, sziklamászás & túrázás, olvasás & kutatás.


Lara kissé munkamániás, szerény, fiatal könyvmoly, aki napjait egy expedíció során eltűnt szüleinek nyomai, és az eltűnés okának keresésével tölti. Kiváltságos gyermekként a kezdetektől fogva szinte teljesen megóvták az élet durva valóságától. Felnövésének gyakran részét képezték a szüleivel töltött régészeti expedíciók. Ennek is köszönhető az életrevaló megjelenése és az ősi rejtélyek iránti szenvedélye.

Yamatai keresése a legelső munkája az egyetemi diploma megszerzése után. Bár már korábban is megfordult az Endurance (Kitartás) fedélzetén, ez az első alkalom, hogy teljes körű csapattag. Fiatal serdülőként már töltött rajta némi időt régebben, mikor édesapja felbérelte Roth-ot felfedező utakra, valamint nemrégiben számos kisebb utazáson is részt vett gyakornokként, mikor el tudott szabadulni a tanulmányaitól. Legjobb barátja, Samantha, és az Endurance legénysége az, akiket Lara leginkább a családjának nevezhet.

Erős erkölcsi jelenléttel és bátorsággal, avagy vakmerőséggel rendelkezik. Lara okos, találékony, és eltökélt. Ha a nyomás ránehezedik, a barátai iránt érzett hűsége miatt még a saját épségét sem félti.


Conrad RothRoth

  • Név: Conrad Roth
  • Kor: 52
  • Nemzetiség: Brit (Sheffield/Dél Yorkshire)
  • Foglalkozás: Az Endurance kapitánya, szabadúszó kincsvadász, ex katona.
  • Érdeklődési kör: Sziklamászás, túrázás és víz alatti roncskutatás.


Miután két hadjáratban részt vett az RMC-nél (Royal Marine Commandos/Királyi Tengerészeti Különítmény), Roth otthagyta a hadsereget, hogy speciális tudását a víz alatti roncsok kutatásánál és szabadúszó kincsvadászként kamatoztassa.  Bejárta a világot, híressé vált szívósságáról, szaktudásáról, és a törvényt megkerülő hajlandóságáról, melyek a történelmi ereklyéket védik az utazók és turisták ellen. Ezek a képességek több tehetős magángyűjtő figyelmét is felkeltették, köztük Lara szüleiét. Számos éven át több mint egy tucat kincsvadászaton kísérte el Richard Croftot útmutató, de ha kellett testőr szerepében is.

Roth vezető stílusát a felfedező Ernest Shackletonról, személyes hőséről mintázta. Csapatának jóléte és biztonsága a legfontosabb számára. Ösztönös ítélőképességgel büszkélkedhet ami egyből megsúgja neki kiből válik jó csapattag.  Cselekvő parancsnok (nem szájhős), aki tudja hogyan emelje fel hajóstársai hangulatát, tudja mikor lehet szórakozni és mindeközben optimista és realista is marad.


Samantha NishimuraSam

  • Név: Samantha Nishimura
  • Kor: 22
  • Nemzetiség: Portugál, Japán állampolgárság. Angolul és japánul beszél.
  • Foglalkozás: Dokumentumfilm producer/fordító, de rendszeresen kap pénzt a gazdag családjától.
  • Érdeklődési kör: Luxus életmód, klubokba járás, pénzköltés, utazás és kalandozás.


Samantha édesanyja egy portugál modell, aki Los Angelesben dolgozva ismerte meg Sam apját, egy japán média mogult. Gyerekkorában sokat költözött, nem csak városon belül, hanem több országba. Ennek következtében gyakran kívülálló volt az iskolában és vadócként próbált figyelmet kelteni magára.

Samantha egy dokumentumfilm készítővel randevúzik és Larához hasonló szenvedéllyel próbálja felfedezni a világ elmondatlan vagy elfeledett történeteit. A lázadó énje ellenére nagyon drága ízléssel rendelkezik a ruhák terén. Értetlenül áll a tény előtt, hogy Lara nem hajlandó a vagyonához nyúlni. Ezzel gyakran hecceli is, de nem engedi a barátságuk útjába állni.

Samantha és Lara egyformán nem érzik magukat ebbe a világba illőnek és egymás kaland utáni vágya élteti őket.


Joslin ReyesReyes

  • Név: Joslin Reyes
  • Kor: 42
  • Testmagasság: 173 cm
  • Nemzetiség: Amerikai
  • Foglalkozás: Rendőrből lett gépész.
  • Érdeklődési kör: Anyaság, motorok bütykölése.


Joslin ‘Jos’ Reyes a New York-i Queens egyik legdurvább környékén nőtt fel. Őszinte, szókimondó, komoly, de van egy kedves oldala is, melyet csak nehezen oszt meg másokkal. Szörnyen hűséges, nem szeretnél összetűzésbe kerülni vele. Miután hamisan megvádolták egy helyi gengszter meggyilkolásával,  állását felfüggesztették a New York-i rendőrségnél. Mivel természeténél fogva kötődik a motorokhoz, némi képzés után gépészként talált munkát.

Reyes és Roth már 10 éve ismerik egymást, így alkalmanként a hajóján dolgozik, mint fő gépész. Van egy 6 éves lánya, Alisha. Alisha gyakran van Reyes nővérével, mikor neki 'Roth bácsi'-val kell dolgoznia. Nem szeret lányától távol lenni, de Roth jobban fizet, mint bármelyik műhely, ahol valaha dolgozott. A legfőbb motivációja mindig újra hazajutni lányához. Egy napon szeretne elég pénzt gyűjteni, hogy saját műhelyt nyithasson és több időt tölthessen vele. Alisha okán nem áldozná fel magát senki kedvéért, de a rendőr képzése miatt még most is vállalja a veszélyes helyzeteket mások megmentéséért.


Dr. WhitmanDr. Whitman

  • Név: Dr. James ‘Jim’ Whitman
  • Kor: 43-45
  • Nemzetiség: Amerikai
  • Foglalkozás: Vezető régész, író és tévé bemondó/narrátor.
  • Érdeklődési kör: Menő partik, könyv kiadások, jó éttermek, luxus utazások.

 

Dr. Whitman a Harvardon tanult, mestere a régészetnek és antropológiának (embertannak). Doktoriját a brit Cambridge Egyetemen szerezte, de sok iskolában megfordult szerte a világon. Az utóbbi pár évben fordult a TV sorozatok és dokumentumfilmek felé, ahol eléggé felkapott bemondó lett és kiadott pár témába vágó sikeres könyvet is. Egyszerre lett népszerű és a régész közösség fekete báránya. Az előbbi, mert növelte a régészet iránti érdeklődést, az utóbbi pedig, mert "eladta a lelkét a TV-nek". Manapság gyakran utoléri a balszerencse, valamint nemrég lett túl egy elég durva váláson.

A TV sorozata is veszélyben. Ha nem sikerül valami új és érdekes témát vagy szempontot találnia, valószínű leállítják. Ám ezt még nem igazán osztotta meg a csapat többi tagjával. Bízik benne, hogy ez az út, Samantha felvételeivel együtt, majd friss témát adhat egy új sorozatnak és a főszerkesztők visszakönyörgik.


Jonah MaiavaJonah

  • Név: Jonah Maiava
  • Kor: 33
  • Nemzetiség: Új-zélandi/amerikai
  • Foglalkozás: Szakács és egyéb matróz/segédmunka.
  • Érdeklődési kör: Horgászat, természet, új ételek feltalálása.


Jonah Új-Zélandon született, de Hawaii-on nőtt fel anyai nagyanyjánál. Fiatalként gyakran utazott vissza szülőhazájába, hogy a sereget szolgálja. Erőssége és természet fölötti, 'veszély megérző képessége' népszerű taggá emelte az egységben. Bár a kiváló konyhai tudása sem akadályozta ennek elérésében.

Miután maradandó sérüléseket szerzett, becsülettel elbocsátották a seregtől, és elment séfnek nővére Ngapuhi-i kávézójába. Roth Új-Zélandon látta meg a kikötőben, miközben éppen 4 ládányi 'tenger-gyümölcsét' cipelt. Mivel lenyűgözte ereje (majd később a főztje is), Roth munkát ajánlott neki az Endurance fedélzetén.


Alex WeissAlex

  • Név: Alex Weiss
  • Kor: 24
  • Nemzetiség: Amerikai
  • Foglalkozás: Hajó technikus, valamint tehetséges hacker és elektronikai 'stréber'
  • Élete  leginkább legálisan megkérdőjelezhető és téves utakon haladt. Szerinte csak 'áldozat nélküli bűnöket' követett el, bár az ő szótárában ez nagyon tágan értelmezett fogalom.
  • Érdeklődési kör: Hackelés, különböző módú honlapok feltörése pusztán dicsőségért, szerencsejáték oldalak feltörése szórakozás vagy profit céljából, a legújabb technikák követése, torrent megosztások és játékok. Valamint kissé összeesküvés elmélet mániás.


Alex az Endurance technikusa, ezermestere, és minden körű elektro-műszerésze. Hatalmas technikai tudása ellenére, ő a 'legbevállalósabb' tagja a bandának. MacGyver-szerű tákolmányai, eszközei, és 'gép-suttogó' tehetsége nagyon hasznossá teszi a túlélők számára. Mivel félig zseni, valószínűleg hatalmas sikereket érhetett volna el bármilyen technikai szintéren, ha valaha komolyan vette volna.

Tisztában van tehetségével, ezért mindig a lehető legkevesebb munkát próbálja végezni, ami éppen pont elegendő a továbbhaladáshoz. Eléggé mókás, szellemes karakter, de ez néha eléggé durva is tud lenni. Van egy elragadó oldala és egy sokkal érzékenyebb, mint amit mutat. Oda van az összeesküvés elméletekért, űrlény sztorikért és mindenféle városi legendáért.


Angus GrimaldiGrim

  • Név: Angus Grimaldi
  • Kor: 60 körül
  • Testmagasság: 173cm
  • Nemzetiség: Skót
  • Foglalkozás: Kormányos és elsősegélynyújtó.
  • Érdeklődési kör: Foci, macskák, Irn-Bru (ez egy alkoholmentes sör)


Grim a skóciai Glasgow belvárosában (The Gorbals) nőtt fel, ami az Egyesült Királyság legkeményebb részeként híresült el. Már gyermekként vonzalmat érzett a víz iránt, és gyakran tákolt magának hajókat szemétből, és a közeli Clyde folyón magától kitanulta a vitorlázás minden trükkjét. Nincs olyan, amit ne tudna a témáról. Tengeri szállítmányozóként megjárta az összes óceánt, így találkozott Roth-al.

Mivel eléggé összebarátkoztak, így a szolgálatuk után is együtt maradtak. Járták a világot és minden jól fizető munkát elvállaltak. Mind veszélyes volt és a többségük még legális is. Számos alkalommal húzták ki egymást a csávából. Mikor Roth megvásárolta hajóját (Endurance), senki mást nem bízott volna meg kormányzásával, csak Grim-et.

Fordította: namivanmar

bg2