Hírek

Keresés

Xbox One és Xbox 360 konzolokra egyaránt elkészült a játék első lemezes példánya, azaz - játékfejlesztői zsargonnal kifejezve - aranylemezre került a legújabb Tomb Raider. A kiadás folyamatában lényeges mérföldkőnek számít az esemény, hiszen mától indul a sokszorosítás, hogy november 10-én a játékosok is kézbe vehessék a várva várt kalandot.

"Megerősíthetjük, hogy a rajongók már a megjelenés napján rendben hozzájuthatnak majd példányukhoz" - tájékoztatott Darrel Gallagher termékfejlesztési vezető. "Az egész gárda magasra helyezte magának a mércét abból a célból, hogy a 2013-as rész méltó folytatását hozzák létre, felülmúlva az akkori sikerművet, ami millióknak szerzett örömet. A fejlesztési szakasz lezárultával már csak figyelemmel kell kísérnünk Larát, ahogy tovább gyarapszik tudása, ügyessége és megbarátkozik sorsával, ami a sírrablás útjára helyezte."

Nagyobb és életveszélyesebb sírkamrákkal, a harcban kevésbé kötött mozgástérrel, fejlesztett túlélőtaktikával és LIVE élménnyel a Rise of the Tomb Raider november 10-én érkezik Amerikában és Ázsiában, 12-én Japánban, 13-án pedig az európai/közel-keleti/afrikai piacon Xbox One és Xbox 360 platformokra. A beszerzésre több mód ad lehetőséget, a digitális kiadástól kezdve a gyűjtői változaton át az Xbox One csomagig.

Copyright

© 2000-2024 TombRaider.hu

© LARA CROFT and TOMB RAIDER are trademarks of CDE Entertainment Ltd.

Hivatalos Rajongói Oldal

Raiding The Globe

Hivatalos Portál