Tomb Raider és az MGM--Hivatalos sajtóközlemény--
Los Angeles, California, USA

A Metro-Goldwyn-Mayer stúdió (MGM) megszerezte a TOMB RAIDER megfilmesítési jogait, és egy új akció-kaland filmsorozat építésébe kezd a GK Films-szel karöltve a videójáték frencsájz alapján. Ezt együtt jelentette be Gary Barber, az MGM elnök-vezérigazgatója, és Graham King, a GK Films alapítója.

A GK Films még 2011-ben vásárolta meg a TOMB RAIDER megfilmesítési jogait, a Square Enix Ltd-től. King producerként vesz majd részt a munkálatokban, és az első film előkészületei azonnal meg is kezdődnek. A szereplőkkel kapcsolatban nem történt bejelentés.

"Graham az egyik legjobb producer a filmiparban, és nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatom vele ezen az izgalmas frencsájzon. A terveink szerint több további projectben is részt veszünk majd együtt a jövőben" mondta Barber.

"Nagy megtiszteltetés partnerségre lépni Garyvel és az MGM csapatával, hogy rebootoljuk az igazán sikeres TOMB RAIDER frencsájzt. A most megjelent játék körüli rajongás nagyon ösztönzően hat ránk, és alig várjuk, hogy vászonra vihessük a történetet" mondta Barber.

Az eredeti TOMB RAIDER-t még 1996-ban adta ki a londoni illetőségű Eidos, és minden idők egyik legsikeresebb videojátékává nőtte ki magát. Az Eidos (beleértve a Crystal Dynamicset) most része a Square Enix nemzetközi szórakoztatóipari csoportjának. A popkultúrális jelenséggé váló, eredeti TOMB RAIDER játékokból 35 milliót adtak el világszerte, amely Lara Croftot a videojáték-ipar egyik legismertebb nevévé tette. Nem régiben a Square Enix kiadta a széria hatalmas várakozással övezett, egyszerűen csak TOMB RAIDER címen emlegetett rebootját, amely osztatlan kritikai sikert aratott.

2001-ben és 2003-ban a Paramount Pictures forgatott két filmet Angelina Jolieval a bátor archeológusnő világkörüli kalandjairól. A filmek világszerte 432 millió Dollárt hoztak a stúdiónak.

Az új erőre kapó MGM jelenleg a Dwayne Johnson nevével fémjelzett HERKULES film előkészületein dolgozik, melynek rendezője Brett Ratner lesz. A stúdiónak több filmje is bemutatásra kerül idén, köztük a Paramounttal közös GI JOE: MEGTORLÁS, március 28-án, a Sony égisze alá tartozó Screen Gems-szel közös CARRIE október 18-án, és a New Line/Warner Bros-szal kooprodukcióban készített HOBBIT: THE DESOLATION OF SMAUG december 13-án. A Sony-val közösen forgatott ROBOTZSARU bemutatóját 2014 február 7-ére tervezik.

A Metro-Goldwyn-Mayer stúdióról:
A Metro-Goldwyn-Mayer egy vezető szórakoztatóipari vállalat, amely gyárt és világszerte terjeszt filmes, valamint televíziós produkciókat. A vállalaté a világ egyik legnagyobb prémium tévés és filmes könyvtára. Emellett az MGM-nek részesedése van helyi és nemzetközi tévécsatornákban, beleértve az MGM névvel fémjelzetteket.

A GK Filmsről:
Graham King, stúdióján keresztül legutóbb a Legjobb film Oscar díját elnyerő ARGO-AKCIÓ executive producere volt. A GK Films több előkészítés alatt álló projectet jelentett be, beleértve a Broadwayen sikeresen futó musical JERSEY BOYS adaptációját, egy egyelőre cím nélküli Freddie Mercury történetet és egy eredeti filmet THE BATTLE OF BRITAIN címmel, melynek Robert Towne a forgatókönyvírója. A GK Films stúdió égisze alatt forgott korábban Martin Scrosese öt Oscar díjas LELEMÉNYES HUGO című filmje, az Angelina Jolie által írt és rendezett VÉR ÉS MÉZ FÖLDJE, a 2012-es év Legjobb animációs filmjének Oscar díját megnyerő, Gore Verbinski rendezésében készült RANGO, a TOLVAJOK VÁROSA, melynek írója és rendezője is Ben Affleck volt, az Angelina Jolie és Johnny Depp főszereplésével készült TURISTA, a Mel Gibson visszatérésének is tekinthető SÖTÉTSÉG HATÁRÁN, valamint az IFJÚ VIKTÓRIA KIRÁLYNŐ, Emily Blunttal a főszerepben.

 

Fordította: sgtGiggsy

bg2