Anniversary végigjátszás

A lenti végigjátszás a játékmenetet tekintve egymástól semmiben nem eltérő PS2-es és PSP-s verziókra vonatkozik. A csak a Wii-s verzióra jellemző módosulásokat vastag betűvel kiemelve találod. Megjelent az 576 Konzol 2008. áprilisi és májusi számában. A TombRaider.hu-n az 576 Konzol főszerkesztője, Martin, és az utód 576 Kbyte főszerkesztője, Grath engedélyével közöljük. A beágyazott silverRagout videók egyes helyeken eltérhetnek az írástól, de bizonyára akadnak olyanok, akik a hasznukat veszik. A végigjátszás itt, a Croft kastély (Croft Manor) pálya itt kezdődik.

IRÁNYÍTÁS

PS2:

X: ugrás / úszásnál felszínre emelkedés
Négyzet: mágneshorgony / úszásnál merülés
Háromszög: interakció / úszásnál, kapaszkodásánál gyorsítás / utolsó esélyes kapaszkodás
Kör: guggolás / vetődés
L1: automata célzás
L2: kamera középre helyezése
R1: lövés
R2: perem megragadása (az automatikus megragadás kikapcsolása esetén) / séta (tartsuk lenyomva mozgás közben)
R3: kézi célzás mód
Bal analóg kar: Lara mozgatása (úszás közben is)
Jobb analóg kar: kamera forgatása / célpont mozgatása (automata célzásnál)
Start: szünet menü
Select: leltár
Lefelé d-pad: kis életerő csomag
Felfelé d-pad: nagy életerő csomag
Jobb és bal d-pad: fegyverek váltogatása   

PSP:

X: ugrás / úszásnál felszínre emelkedés
Négyzet: gyorsítás / mágneshorgony
Háromszög: interakció / kamera középre helyezése / utolsó esélyes kapaszkodás
Kör: merülés / guggolás / vetődés
R: lövés / kamera forgatása jobbra, fegyverek váltása
L: kamera forgatása balra
L + R: célpont befogása / váltás a célpontok között
Analóg kar: Lara mozgatása
Start: szünet menü
Select: leltár
Lefelé d-pad: kis életerő csomag
Felfelé d-pad: kézi célzás ki-bekapcsolása
Bal d-pad: mágneshorgony
Jobb d-pad: fegyverek váltogatása   

WII:

A: ugrás / úszásnál felszínre emelkedés
Nunchuk lefelé rántása: mágneshorgony
Nunchuk oldalra rázása: gyorsítás úszás, kapaszkodás közben / oldalra vetődés
Felfelé d-pad: interakció
Lefelé d-pad: guggolás
Bal d-pad: zseblámpa
Jobb d-pad: fegyverek váltogatása
Z: automata célzás
C: kamera középre helyezése
B: lövés / úszásnál merülés
Nunchuk analóg karja: Lara mozgatása
C + Wiimote: kamera forgatása / célpont mozgatása (automata célzásnál)
1: szünet menü
2: leltár
-: kis életerő-csomag
+: nagy életerő-csomag

VÉGIGJÁTSZÁS

Los Alamos, Új-Mexikó, 1945. Egy meteorit csapódik a földre, pusztítást és rombolást hozva magával. Széteső maradványaiból egy furcsa, szárnyas lény kel életre, és baljósan repül tova.

1. PERU

1.1 MOUNTAIN CAVES (HEGYI BARLANGOK)

Leletek (Artifacts): 3
Ereklyék (Relics): 1
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward – csak a WII-s verzióban): 0

Calcutta, Imperial Hotel. Lara Croft éppen egy sikeres expedíció fáradalmait piheni ki. A hotel előcsarnokában feltűnik Larson, aki egy laptopon közvetíti a Natla Technologies tulajdonosa, Jacqueline Natla által hősnőnknek tett ajánlatot: találja meg az Atlantiszi Sciont, melyhez tálcán nyújtja neki a Lara és apja által régóta keresett Vilcabamba perui helyszínét. A csupán a kalandokért élő régészhölgy most már ha akarna, sem tudna nemet mondani…

A Vilcabambát rejtő barlangrendszer bejárata alatt állsz. Lara perui kísérője egy létrán mászik fel a platóhoz, ám az összetörik, így egy másik úton kell feljutnod. Az összeomlott híd bal oldalán levő sziklafalon kell kezdeni a mászást: ugorj fel a peremre, majd oldalazz jobbra átugorva a folytonossági hiányt. Most ugorj a Lara háta mögött levő havas platóra, onnan a szomszédos kőperemre. Itt irány a felső szint, majd a magasban látható kampó segítségével a mágneshorgonyt használva vetődj át a szemben levő platóra. Nyomd meg a kör alakú kapcsolót.

A nagy kőkapuk kitárulnak. Négy farkas rohan elő a barlangból, és leterítik a jobb sorsra érdemes kísérőt. Larának az ordasok elintézése viszont csupán rutinfeladat.

Miután a nagy kapu bezárult hősnőnk mögött, nincs más hátra, mint előre. A nagy padlókapcsoló után aktiválódó tüskéket vagy sorozatos bukfencekkel, vagy a fejed felett levő kar meghúzásával állíthatod meg teljesen. A folyosó végén haladj el a nagy kőfal mellett, tovább, fel a lépcsőn, majd balra. Ugorj át a fapalánkon, majd megfordulva a fent látható kiszögellésre. Szökellj végig a platformokon egészen a lejtős részig, ahol hosszan lecsúszva és előreugorva veheted fel az első Leletet (1/3). Az üreg kijáratából ugorj le a lenti havas párkányra.

Lődd le a denevéreket, a bal oldali nyitott rész végén felmászva egy sötét alkóvban nagy életerőcsomagot találsz. Térj vissza, ahonnan jöttél, majd továbbhaladva újabb denevéreket tehetsz el láb alól. Egy nagy, üreges barlang bejáratához érsz. Csússz le a lejtőn, majd dobd ki a horgonyt a mennyezeten látható kampóba. Némi lengés után ugorj a szemben levő párkányra, oldalazz balra, majd megfordulva ugorj az oszlopra. Itt haladj jobbra, ess le, kapaszkodj végig a sarkon, majd ugorj a hátad mögött levő platformra. Vedd fel a második Leletet (2/3). Most a párkányok segítségével juss le a barlang aljára. Irány a balra levő ajtó, mely a mellette levő kar meghúzásával nyitható. WII: egy forgatós puzzle-val van dolgunk. A helyes sorrend: a felső a fej, a középső a ló, az alsó pedig egy félhold alakú ábra. Amint a hármat sikerül sorrendbe tenni, a zár kinyílik.

Egy nagy barlangba értél, amelyben két függőhíd van. A jobbra vezető párkányon indulva és a hídon áthaladva utóbbi leszakad, két farkassal kell megküzdened, akiket a párkányról is elintézhetsz. A sarokból vedd fel a kis életerőcsomagot. Jobbra már láthatod a harmadik Leletet, de az innen nem érhető el. Mássz fel a másik leszakadt függőhídon, majd jobbra fel a fali párkányokon. Ugorj a mögötted levő oszlopra. Kapaszkodj körbe, majd ugrás a kis üregbe, ahol egy kis életerőcsomagot találsz. Juss vissza a második hídhoz és menj át rajta.

Továbbhaladva egy nagy terembe jutsz, amelynek a mennyezetét borostyán borítja. Előreszaladva dobd ki a horgonyt a terem plafonja közepén lógó kampóba. Még ne menj tovább, hanem ugorj be a balra látható üregbe a nagy életerőcsomagért. Már innen fentről is kilőheted a lent rohangáló medvét, majd ess le a barlangjába. A fali párkányoktól jobbra egy kis alagút vezet egy karhoz, melyet meghúzva kinyílik egy kőajtó. Itt leugorja jutsz el a korábban látott Lelethez (3/3). A farkasvermen át juss vissza a medve barlangjához, és most ugorj a horgonnyal a túloldalra. Haladj végig a lépcsőkön és a folyosón, majd fordulj jobbra. A bal szélső oszlop mögött nagy életerőcsomagot találsz. Továbbmenve ugorj át a rúdon, mássz át az omladékos falon, és balra egy hatalmas bejárati csarnokba érsz.

Szaladj át bukfencekkel a tüskékkel szegélyezett úton. A padlókapcsolóra lépve a nagy ajtók megremegnek, de a két zár nem engedi kinyílni őket. Indulj balra fel a fali párkányokon. Odafent a szűk ajtónyílás mögé szaladva lődd le a feltűnő farkast. Az itteni zárat egyelőre hagyd, mivel időkapcsoló van rajta, először a jobb oldalival kell elbánni. Menj tovább a párkány végén, és a három rúd segítségével ugorj át szembe. Az újabb két farkas leküzdése után a folyosó végében levő szikláról indulva ugorj fel a két fali párkányon, hátra a mozgó rúdra, onnan pedig a kapcsolóra. Most ugorj le a padlókapcsolóhoz, és mássz fel gyorsan a másik oldalra. Juss fel a kapcsolóig a fali párkányokon, húzd meg és siess vissza le. A padlókapcsolóra lépve a nagy kapuk kitárulnak.

Állj! Mielőtt belépnél Vilcabambába, megszerezheted a pálya egyetlen Ereklyéjét. Juss vissza a jobb oldali kapcsolóhoz, és ugorj rá a rúdra. Ám még mielőtt az teljesen elfordulna, ugorj le róla a kőfal sarkán látható párkányra. Kapaszkodj balra, ugorj át a rúdon, onnan tovább a fali párkányra, fel, vissza a következő rúdra, majd onnan a szemben levő párkányra. Itt találod a Palackorrú Delfin Ereklyét (1/1) (Killer Whale Bottle). WII: kalapáccsal kell kiszedni az Ereklyét a falból. Mássz le a nagy ajtóhoz, majd irány Vilcabamba!

1.2. CITY OF VILCABAMBA (VILCABAMBA VÁROSA)

Leletek (Artifacts): 1
Ereklyék (Relics): 0
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward): 1

A lépcsőn fölfelé indulva öld meg a mackót, majd tovább az oszlopokhoz. Azokon keresztülugrálva (ha leesnél, fel tudsz mászni a párkányokon) eljutsz Vilcabamba elveszett városába. Menj le a lépcsőn és lődd le a két farkast. WII: Jobbra, a harmadik oszlop mögött találod a pálya egyetlen Ledörzsölős jutalmát (1/1): a Puma Lelkét (Soul of Puma). Leszaladva a térre újabb medvét kell elintézned, majd ugorj a medencébe. A vízi járatban gyorsan kell úsznod először jobbra, át a törmeléken, majd egyenesen a karig, amelyet meghúzva kinyílik a feletted levő csapóajtó. Kimászva az egyik falusi kunyhóban találod magad. Húzd meg a bal oldali falon látható kart, mire kinyílik az udvarra vezető rácsos ajtó. Ne menj ki, hanem fel a lépcsőn, ugorj át a túloldalra. Fuss végig az összedőlő állványon, a szemben levő párkányra ugorva egy kis életerőcsomagot találsz. Odalent húzd ki a kiszáradt testet tartalmazó rácsos ládát az üregéből, az így kitáruló járat egy titkos szobába vezet. Balra hátul a Falu Kulcsát (Village Key) találod. Húzd be kintről a ládát, majd mássz fel róla ezen helyiség emeletére, a borostyánnal borított alkóvban kis életerőcsomagot és sörétes puska töltényt találsz. Menj vissza a kunyhó fő helyiségébe, lődd ki a zárat, és az udvarra kifutva balra, a két kunyhó mögött használhatod a Falu Kulcsát. Az ajtó kinyílik. Ám mielőtt távoznál, húzd ki a nemrég használt ládát a kunyhóból, told az udvaron látható oszlop mellé, és a tetejéről ugorj az oszlopra. Az oszlop tetejéről ugorj az alacsony kőfalra, onnan a kiálló rúdra, majd a kis párkányra. Lődd le a két denevért, majd nekifutással a horgony segítségével lendülj a szemben levő párkányra. Oldalazz balra, ugorj keresztül a két rúdon, és a vízeséshez jutva felveheted a pálya egyetlen Leletét (1/1). Egy elegáns fejessel ugorj le a medencébe, majd hagyd el az udvart.

A kijárati ajtón távozva lődd le a farkast, a sötét folyosón átmenve újabb kettő támad Larára. A lépcsők egy gigantikus szertartási épülethez vezetnek, melynek óriási ajtaja zárva van. Oldalt két kisebb ajtót látsz. Kezdd a bal oldalival. WII: vedd fel a fogaskereket, tedd a zárba, rendezd köré a kicsiket, és húzd meg a kart. Az ajtó kitárul. Menj fel a lépcsőkön, tovább felfelé a medencés teremben. Ugorj jobbra a platformra, onnan átlósan a párkányra, oldalazz jobbra körbe a sarkon, majd ugorj a hátad mögött levő ajtónyílásba. Fuss végig a járaton, a medence feletti párkányra érve lődd le a támadó denevéreket, ugorj át szembe, majd továbbhaladva az egyik ajtónyitó zárszerkezet felett találod magad. Ugorj a kiálló fémpalánkra, mire az elfordul, a zár pedig kinyílik. Ugrálj le innen a jobb oldali ajtóig. Odakint menj a jobb oldali ajtóhoz. Vedd fel a fogaskereket a földről, tedd a helyére, rendezd köré a kicsiket, és miután összekapcsolódtak, húzd meg a kart. A kitáruló ajtón bemenve a korábbi medencés szoba ikertestvérébe jutsz, csak az elrendezése más. A medence alján kis életerőcsomagot találsz. Kimászva ugorj a szemben levő fali párkányra, oldalazz jobbra, és ugorj az eggyel feljebb levő párkányra. Itt kapaszkodj jobbra, majd ugorj hátra az ajtónyílásba. A medencés terem felett vagy. Szaladj végig a járaton, lődd le a denevéreket, majd ugorj a szemben levő párkányra. A korábbival megegyező módon kapd el a zárszerkezet fémlapját, hogy az kinyíljon. A nagy kapu szárnyai recsegve kitárulnak. Juss le az épület aljához, és lépj be.

Menj végig a folyosón, ugorj át a lyukon. Továbbhaladva csússz le a lejtőn, és a rudat elkapva ugorj át a túloldalra. Kapaszkodj fel az omladozó tákolmányon, majd a rúd tetejére ugorva teremj a túloldalon. Ha fel akarod fedezni a lenti gödröt, ess le. Itt ugyan meg kell küzdened egy farkassal, de ennek a jutalma egy sörétes puska lőszer. Húzd ki a ládát az üregéből, és told a lejtő melletti sarokba. Rajta keresztül fel tudsz mászni a felső szintre, majd ugorj tovább a póznát használva. Továbbmenve balra hamarosan egy újabb meredélyhez érkezel: ugorj a szemben levő párkányra, majd jobbra oldalazás után juss le a gödör aljába. Az ellenkező oldalon levő kőrakásról ugorj a fenti párkányra, és oldalazz jobbra. Ugorj a rúdra, majd a szemben levő párkányra. Kapaszkodj jobbra egészen a fapalánkig. Amikor a kilövődő tüskék egy sorozata véget ért, gyorsan húzd fel magad, majd ugrálj tovább a pózna tetején. A járat végén az Elveszett Völgy vár.

1.3 LOST VALLEY (ELVESZETT VÖLGY)

Leletek (Artifacts): 2
Ereklyék (Relics): 1
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward): 0
Fegyver: Sörétes puska (Shotgun)

Egy óriási barlangba érkezel, amelyben egy hatalmas vízesést, jobbra pedig egy gigantikus fogaskerekes szerkezetet látsz. A lépcsőn lemenve intézd el a két farkast, majd vedd fel a kis tó bal szélén heverő fogaskereket. Most ugorj a vízbe. A víz alatt találsz egy alagutat, mely egy kis életerőcsomaghoz vezet. Miután felvetted, ússz vissza, és irány a kis tó bal oldalán induló párkánysor. Haladj felfelé rajtuk, vedd fel a sörétes puska lőszert, majd juss vissza a vízhez. Mássz fel a jobb oldali létrán a legalsó fogaskerékhez. Tedd a helyére a lent talált fogaskereket, és húzd meg a kart. WII: tedd a nagy fogaskereket középre, és rakosgasd köré a kicsiket úgy, hogy létrejöjjön a kapcsolat. Húzd meg a kart. A szerkezet középső része működni kezd!  Ugorj rá a jobb oldalon meginduló keréken forgó rúdra, onnan a következőre, majd a létrára. Azon felmászva újabb zárhoz érsz, amelyhez egyelőre nincsen fogaskereked, így ugorj a zár mellett induló fali párkányra. Kapaszkodj jobbra, körbe a sarkon, ugorj eggyel feljebb, majd át a hátad mögött levő állványzatra. Innen irány a balra levő fali párkány, oldalazz jobbra. A végén ess le, és kapd el az alattad levő kis üreg szélét, amibe bemászva egy nagy életerőcsomagot vehetsz fel. Csússz le a kijáraton a központi udvarra, majd a létra segítségével juss el arra a pontra, ahonnan beugrottál a kis üregbe. Most viszont ne ess le, hanem ugorj az eggyel feljebb levő párkányra, onnan pedig a hátad mögötti kötélre. Lengés után ugorj a szemben levő párkányra. Kapaszkodj jobbra, majd ugorj a barlang bejárata feletti párkányra. Ess le. Egy fapallóra érkezel, melyen az ütéstől lecsapódik a jobb oldalon látható létra. Egyelőre ne erre indulj el, hanem a barlangbejáraton. A nagy kőtömb után egy medve támad rád. Miután elintézted, egy furcsa fatákolmányhoz jutsz. Oldalt mássz fel a tetejére, és vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert. Most fordulj a fal felé, ugorj a fenti párkányra, onnan az oszlopra, majd a következő oszlop tetejére. Innen teremj a szemben levő nyílásban. Csússz le a lejtőn, majd irány a jobb oldali nyílás és a lépcsők. Utóbbi tetején sörétes puska lőszer hever (melyet valószínűleg még nem tudsz felvenni, mivel a hozzávaló fegyvert még nem szerezted meg, és Lara csak limitált számú töltényt tarthat magánál). Csússz le a lejtőn, és ugorj a szemben levő párkányra. Oldalazz jobbra, és ugorj egy kis platformra, ahol újabb sörétes lőszer hever. Most ugorj a jobbra levő rúdra, onnan pedig a kőperemre. Tovább a feletted levő párkányra, azon végig balra a sarkon túl, és át a balra levő platformra. Lődd le a denevéreket és vedd fel a nagy életerőcsomagot. Mielőtt továbbmennél, ess le a platform oldalán levő párkányig, majd még egyszer a lenti alkóvba. Vedd fel a kis életerőcsomagot, és juss vissza a fenti platformra úgy, ahogy jöttél. Szaladj be a járaton. Amikor a fapalánkokhoz érsz, az leszakad Lara alatt, és egy másik alagútban találod magad, mely egy hatalmas térséghez vezet.

Meg kell küzdened a támadó raptorokkal, szám szerint hattal. Csel: állj a jobb oldali sziklák tetejére, ahonnan kényelmesen kilőheted őket, miközben ők képtelenek elérni Larát.

Az utolsó raptor jobb létre szenderülésekor további vörös hüllők tűnnek fel – menekülve. Mögöttük csattogtatja a fogait Lara hagyományos, ősi ellensége, a félelmetes Tyrannosaurus Rex, aki néhány raptor után hősnőnket nézte ki vacsorára. Elő a pisztolyokkal!

Némi ütemes gombnyomkodós rész következik, majd a konkrét küzdelem. A T-Rex legyőzésének titka, hogy néhány adrenalin félreugrással a tért övező három tüskébe kergesd a hüllőt. Az adrenalin támadás PS2-n és PSP-n : lődd az ellenfelet, míg a piros csík fel nem töltődik. Amikor belassul a kép, PS2-n és PSP-n a kör és a bal / jobb analóg kar valamelyik irányba történő billentésével ugorj oldalra. Egyfolytában tartsd lenyomva a célzás gombot (PS2: L1, PSP: L. ) Az ellenfélen két szürke célpont indul egymás felé, amikor összeérnek, egy piros célkeresztet kapsz, ekkor kell lőni. WII: miután a sorozatos lövésekkel feltöltötted az ellenfél piros csíkját, a Nunchuk rázásával és az analóg kar bármely irányba történő tolásával ugorj oldalra, majd célozz az ellenfélen megjelenő célpont közepébe. De sima adrenalin támadásokkal sem nehéz legyőzni, sőt sima pisztollyal is lehetséges, de utóbbit nem ajánlom, mivel igen hosszadalmas és életerőcsomag-igényes. Mikor teljesen nullára redukáltad a T-Rex életerejét, újabb ütemes gombnyomkodó rész következik, majd annak sikeres teljesítése után a csata véget ér; a T-Rex testével kidöntötte a szertartási épület falát.

Ha eddig nem vetted volna magadhoz mindet, a harcmezőn hever néhány felszedhető tárgy: a T-Rex élettelen teste mellett egy kis életerőcsomag, jobbra indulva, a pálmafák alatt 50 kaliberes pisztolytöltény, továbbhaladva még egy. Most a hüllő fején keresztül mássz be a kis szertartási épületbe, amelyben egy vízzel teli medence vár rád. Ám még mielőtt beleugranál, vedd fel a második fogaskereket a szemben levő platformról. Ugorj a vízbe, az alagúton átúszva mássz ki az omladozó toronyba.

Mássz fel a rúdon, ugorj a platformra, onnan a balra levő párkányra. Ugorj eggyel feljebb, majd átlósan a kis párkányra, onnan a pózna tetejére, utána a túloldalon levő párkányokra. Juss fel rajtuk, végül ugorj a kifelé vezető ajtónyílásba. Odakint jobbra indulva vedd fel a kis életerőcsomagot, majd haladj tovább a felső szinten. Óvatosan ugrálj át a rések fölött; ha leesnél, akkor a medencés szertartási épületen át kell visszajönnöd a kiindulóponthoz. A végén ugorj a póznára, onnan pedig a felső sziklás járatra. Ezen átszaladva irány a jobbra levő két fali párkány, majd a faállványzat. Csússz le, kapd el a póznát, amin felmászva ugorj a szemben levő kőfalra. Annak a másik oldalán vedd fel a kis életerőcsomagot, és továbbmenve újabb járatba jutsz. Még ne ugrálj fel a jobbra látható fali párkányokon, hanem menj ki a barlang kijáratán, és ess le a lenti faállványra, melyen újabb kis életerőcsomag hever. Innen a földre ugorva arra a területre érkezel, amelyen a raptorokkal küzdöttél, és ahova a T-Rex csata után már nem lehetett visszatérni. Ha még nem tetted volna, gyűjtsd be az itt heverő tárgyakat: balra, a kőoszlopok alól a nagy életerőcsomagot, a barlang bejáratától balra az 50 kaliberes pisztolytöltényeket, a kis vízesés alól a kis életerőcsomagot, a másik két vízesés elől pedig egy másik kis életerőcsomagot. Most menj vissza, ahonnan jöttél, és a barlang fali párkányán át mássz a felső kijárathoz. A félig összetört függőhídon átugorva és egy kis, kövezett térségre érkezve vedd fel a  nagy életerőcsomagot. Indulj el a külső fal párkányain a balra látható emelvény felé: kapaszkodj meg az elsőn, ess le, kapaszkodj balra, ugorj a kis párkányra, tovább balra, majd ugorj átlósan a szomszédos párkányra. Haladj balra túl a sarkon, ugorj fel, majd hátra, kapaszkodj jobbra, fel és megint jobbra, majd fel a kis torony tetejére. Ennek a túlsó pereméről ugorj át a lejtő fölött a másik torony tetejére, amelynek jobb oldalán leesve egy kis alkóvba érkezel, ahol felveheted a pálya első Leletét (1/2). Juss vissza, ahonnan jöttél, csússz le a lejtőn, ugrálj keresztül a rudakon, majd menj át a bejárati nyíláson. A résen leesve egy homályos alagútban vagy. Az elágazásnál haladj balra. A kőlejtőhöz érkezve csússz le, ragadd meg a szemben levő fali párkányt, onnan a hátad mögött levő párkányt, majd jobbra kapaszkodva teremj a lenti faállványon. A kövezett járat két facsúszdához vezet. Csússz le az elsőn, ugorj a jobbra levő párkányra, kapaszkodj balra, ess le a második csúszdára, onnan kapd el a szemben levő párkányt. Ugorj fel, oldalazz jobbra, majd kapd el a kijárat peremét. A kőlépcsőkön át juss vissza ahhoz a barlanghoz, ahol legyőzted a medvét. Ám még mielőtt leugranál, ess le a nyílásba, onnan pedig a lejtőn csússz le egy kis alkóvba. Vedd fel a kis életerőcsomagot. Itt láthatod a második Leletet, melynek megszerzéséhez menj vissza a kis barlangba. Mássz fel a központi emelvényre, ugorj a lejtős faállványzatra, majd a szemben levő párkányokra. Oldalra kapaszkodva, a sarkon túl be tudsz ugrani egy kis alkóvba a második Lelet (2/2) megszerzéséhez. Ezután menj vissza a hatalmas barlangba, a nagy vízeséshez.

Ugorj hosszan a balra levő rúdra, onnan a túlsó járatra. A lépcsőn túl ugorj át a rohanó folyó felett, majd fel a jobbra induló párkányokon. Ugorj a faállványra, és mielőtt folytatnád az utat, a pisztollyal lődd ki a veled szemben levő hidat tartó kötelet. Az leszakad, ám egy rúd a helyén marad. Az oldalsó párkányról ugorj rá, onnan tovább a túloldalra, és két jobbra kanyar után a mágneshorgonnyal kapd el a magasban látható kampót. Némi lengés után ugorj a fahídra. Innen irány a jobbra levő párkány, amin oldalazz balra a sarkon túl, ugorj kétszer fel, majd a kis sarokról átlósan egy kis építményre. Juss el a függőhídig. Átmehetsz rajta, vagy ha ellövöd a tartóköteleket, akkor a horgonnyal kell átlendülnöd a szemközti kőplatformra. Vedd fel a harmadik fogaskereket, és lődd le a denevéreket. Ha eddig nem tetted volna, most lődd szét a hidat tartó kötelet, és a horgonnyal ugorj a híd szemben lelógó maradványára. Kerülj egy szintre az oldalra látható kis nyílással, ugorj oda és mássz be. Ez a kis alagút a vízesés mögé vezet, ahol egy kis életerőcsomagot, és magát a sörétes puskát találod. Most a bal oldali fal mellől ugorj a szemben levő rúdra, onnan a két vízesés közti párkányra. Juss át a jobb oldalra, majd innen a hátad mögött levő kőplatformra. Menj be az ajtónyíláson, fordulj jobbra, és irány a lenti kar, melyet meghúzva kinyílik a víz alatti kapu.

Ugorj le a folyóba, mely elsodor egészen a lenti kis medencéhez. Kimászva lődd le a két farkast, majd a létrán mássz fel oda, ahol a második fogaskereket tudod a helyére tenni, aztán húzd meg a kart. WII: a szokásos fogaskerekes rejtvényben tedd a helyére a nagy fogaskereket, rendezd köré a kicsiket, és húzd meg a kart. A nagy szerkezet újabb része indul be. Indulj jobbra, ugorj a fenti faállványra, onnan pedig a forgó platformon keresztül a harmadik fogaskerékhez. Tedd a helyére, és húzd meg a kart. WII: tedd a helyére a nagy fogaskereket, rendezd köré a kicsiket, és húzd meg a kart. A szerkezet teljes egészében mozgásba lendül, és a vízzáró gát odalent a helyére csúszik. Ne ugorj le a medencébe, hanem juss vissza a terem azon szemben levő pontjára, ahonnan a medvés barlang felé indultál. Haladj tovább a rúdon keresztül a túloldalra, majd ugorj a most már nem sodró vizű folyóba. A víz alatt jobb oldalon egy alagutat találsz, mely a pálya egyetlen Ereklyéjéhez (1/1), a Kero Korsóhoz (Kero Mug) vezet. Ússz vissza, és mássz ki elöl, a jobb oldalon. Ugorj le a kis medencébe, és mássz ki a nagy bejáratnál, melyet eleddig a vízesés szigetelt el. Qualopec Sírja a következő megálló.





1.4 THE TOMB OF QUALOPEC (QUALOPEC SÍRJA)

Leletek (Artifacts): 2
Ereklyék (Relics): 0
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward): 1

A megnyílt ajtó Qualopec sírja hatalmas bejárati csarnokához vezet. Elindulva hamarosan egy nagy gödörhöz érsz. WII: még ne menj tovább, hanem ess le, a túlsó végében találod a pálya egyetlen Ledörzsölős jutalmát (1/1), a Termékenység Istene (Fertility God) képét, melyet a régészkanállal tudsz magadhoz szólítani. Mássz vissza fel. Ugorj az első pózna tetejére, onnan a kiálló rúdra, a két következő póznára, majd a fali párkány segítségével a túloldalt folytatódó folyosóra, mely a bejárati csarnokhoz vezet.

Három ajtónyílást és egy, a mennyezetről lelógó súlyféleséget látsz. A szemben levő vezet Qualopec sírjához. Túl könnyűnek tűnik a megoldás? Az is: beszaladva egy hatalmas kőgolyó indul el dübörögve, mely elől rohanj ki. A kőgolyó összezúzza a központi platformot, és a plafonról lelógó súlyt is elmozdítja, továbbá odalent egy magas faállvány válik láthatóvá. A bejárati nyílásra három súlyos vasrács ereszkedik. Célozz a fenti súlyra, és húzd meg a ravaszt: az leesik, egy másik faállványt fedve fel. Ess le, és told a kis ládát a kőomlás széléhez, a fali párkányok alá, így könnyen ki tudsz majd mászni innen. Aztán ragadd meg a sír bejáratához közelebbi faállványt, és húzd arra a pontra, ahonnan odafent be tudsz ugrani az ajtónyílásba. Vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert, és mássz fel.

A központi platformról ugorj a faállvány tetejére, onnan pedig a fehér, mohával övezett fali párkányra. Indulj a bal oldali fali párkányon, oldalazz balra a sarkon túl, ugorj fel, majd jobbra a szobor oldalára. Mássz a tetejére, onnan ugorj az oszlopra, majd a bejárati nyílás tetejére. A mágneshorgonnyal lendülj keresztül a mennyezeten látható két kampón, és a túloldalon levő kis üregben húzd meg a kart. Felemelkedett az első vasrács, mely Qualopec sírjának bejáratát őrizte. Juss vissza a központi platformra.

Ess le, a faállványt told kicsit arrébb, a barnás, kör alakú részre. Mássz fel, és a segítségével ugorj be az ajtónyílásba. A folyosó hamarosan egy csapdákkal teli gödörhöz érkezik. A falból kilövődő tüskéket elkerülve ugorj a rúdra, majd ess le. Odalent sörétes puska lőszert találsz. Mássz vissza, és ismét ugorj a rúdra, majd tovább a szemben levő párkányra. Kapaszkodj balra, ugorj a következő párkányra, hátra, majd jobbra, és a kis létraszerűségen át a következő párkányra. Közben próbáld elkerülni a tüskéket! Ugorj a pózna tetejére, majd a folyosó folytatódó részére. Továbbhaladva vedd fel a két kis életerőcsomagot, juss át a tüskéket lövöldöző járaton, és egy nagy, omladozó terembe jutsz. A mágneshorgonnyal lendülj a szemben levő, törött lépcsősorra. Innen még nem tudod elérni a szemben látható kart; helyette ugorj a balra levő rúdra, majd a fali párkányra. Mássz fel a rozoga faállványzatra, a jobb oldali platformról vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert. Menj vissza, majd ugorj a fali karra, mely felnyitja a második vasrácsot a bejárati csarnokban. Ess le, és juss vissza a központi csarnokba ugyanazon az úton, ahol jöttél.

Ismét ess le a gödörbe, és ragadd meg a korábban használt faállványt. Húzd át a másik oldalra, majd vonszold mellé a másik állványt is. Így a kettő segítségével be tudsz ugrani a másik ajtónyílásba. Miután ez megtörtént, indulj el a folyosón, ahol hamarosan egy gödörhöz érkezel. Még ne ugorj rá a póznára, hanem ess le. A második pózna mögött találod az első Leletet (1/2). Mássz ki, ugorj a póznára, tovább a bal oldali párkányra, majd a tüskecsapdán keresztül a következőre. Ess egy szinttel lejjebb, majd ugorj keresztül a másik pózna tetején. Most mássz ki innen a fali párkány segítségével. A folyosón továbbmenve egy nagy terembe jutsz, szemben egy kar látható. Vedd fel a sörétes puska lőszereket balról, majd a kar felé indulva leomlik alattad a padozat. Odalent lődd le a támadó két farkast, majd a farámpán felmenve húzd ki a ládát a falból, és lökd le a földre. Húzd a bal oldali kőoszlop mellé, és ugorj róla a fali párkányokra, majd a hátad mögött levő póznákra. A túlsó kőoszlop párkányán megkapaszkodva oldalazz jobbra, majd a rúdon keresztül ugorj a fali párkányokra. Kapaszkodj fel, oldalazz jobbra és ugorj a hátad mögött levő póznára. Mássz fel, és ugorj innen a karra, mely az utolsó vasrácsot is kinyitja. Még ne ess le, hanem kapaszkodj jobbra, ugorj a rúdra, onnan a szemben levő párkányra. Felmászva a kis rejtett alkóvban találod a második Leletet (2/2). Miután felvetted, ugorj innen a lenti ajtónyíláshoz. A folyosóra kimenve győzd le a támadó raptort, majd térj vissza a központi terembe.

Végre beléphetsz Qualopec sírjába!

Lara odamegy Qualopec mumifikálódott testéhez, és elkezdi olvasni a hieroglifákat, melyekből kiderül, hogy Qualopec az ősi Atlantisz egyik uralkodója volt. A királyt őrző egyik szörnyeteg felmordul. Hősnőnk elveszi az oltárról a Sciont, mire a föld megrázkódik, a sír összeomlani készül.

Ideje felvenni a nyúlcipőt! Rohanj ki, amerről jöttél.

Hősnőnknek az utolsó pillanatban sikerül kimenekülnie az összeomló sírboltból. A vízből kimászva Natla egyik bérence, Larson vár rá, aki el akarja venni tőle a vérrel-verejtékkel megszerzett Scion-darabot. Larát persze nem abból a fából faragták, hogy ezt hagyja: némi akciódús, időzített gombnyomkodós tusakodás után Larson kiütve és elnyúlva marad a földön.

Lara megtudja Larsontól, hogy Pierre DuPont a rivális archeológus, aki szintén a Scion nyomait kutatja. Hősnőnk egy rá jellemzően stílusos módszerrel bejut a Natla Technologies központi irodaépületébe, ahonnan információt szerez Pierre-re és Larsonra vonatkozóan. Kiderül, hogy DuPont felfedezett egy titkos, földalatti komplexumot a görögországi St. Francis’s Folly kolostor alatt, mely a Scion második darabjának lelőhelyéhez vezet…



2. GREECE (GÖRÖGORSZÁG)

2.1. ST. FRANCIS’S FOLLY (SZENT FERENC KOLOSTORA)

Leletek (Artifacts): 6
Ereklyék (Relics): 0
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward): 0

Lara tovább olvassa apja feljegyzéseit, és rájön, hogy az már ismerte Szent Ferenc kolostorának feltételezett jelentőségét. Az épület bejárata előtt Pierre szétdobált konzervdobozai hevernek. Hősnőnk belép az ajtón.

(A római katolikus Assisi Szent Ferenc a ferences rend alapítója volt, 1182 és 1226 között élt. Egy kolostor építése valóban megkezdődött, mely igen költséges munkálatok később abbamaradtak, de az épület valódi rendeltetését ma is homály fedi.)

Lődd le a támadó két oroszlánt.

Hirtelen kitárul egy ajtó a magasban, és megjelenik Pierre DuPont. Lara figyelmezteti, hogy Natla nem tartja magát a megállapodáshoz, ám Pierre is megegyezett vele. Egymás riválisaiként keresik tovább a Sciont. A szócsata után a francia eltűnik.

Egy hatalmas teremben vagy, melyben nyolc hatalmas oszlopot, két ajtónyílást és egy padlókapcsolót látsz. Szaladj a bal oldali oszlopsor utolsó tagjához, és ugorj fel a résig. Kapaszkodj jobbra, ugorj eggyel feljebb, megint oldalazz jobbra, majd mássz az oszlop tetejére. Ugorj a bal oldali oszlopsor következő tagjára, kapd el a rést. Oldalazz jobbra, ugorj kettővel feljebb, majd ugorj hátra, a másik oszlopsor valamivel alacsonyabb tagjára. Húzd fel magad a tetejére. Ugorj a második legmagasabb oszlopra, kapd el a rést, és kapaszkodj körbe. Ugorj fel és kapd el következő repedést, majd mássz az oszlop tetejére. Ugorj a bal oldali platformra. A vasrácsok között bemenve a görög hős, Perzeusz egyik freskóját látod a földön, melyet igyekezz megjegyezni vagy lerajzolni. Jobbra néhány vasrúd mögött egy Lelet csillog.

(Perzeusz, Zeusz fia a mitikus Medúza legyőzője, mely harcban az istenektől kapott fegyverekkel diadalmaskodott. A freskón egy északi csillagkép rajza látható, mely konstellációt Perzeuszról neveztek el.)

Gyere ki, ugorj a balra látható platformra, onnan pedig a mágneshorgonnyal lendülj a szemben látható alkóvba. Hátul egy nagy Perzeusz freskó látható, tíz csillaggal, melyek a padlólapra lépve világítani kezdenek. Körbe továbbhaladva egy masszív kőtömb zárja le a járatot, melyen ugyancsak egy freskó látható, amire két csillagot festettek: az egyik Perzeusz tőrén, a másik pedig a Medúza fejének közepén van. Menj vissza az előbb látott ábrához, és az R3 lenyomásával manuális célzásra váltva lődd ki ezt a két csillagot. WII: állj az ábra előtti fehér lapra, és a Wiimote segítségével kösd össze azokat a csillagokat, melyeket a korábbi freskón láttál. A nagy kőajtó kitárul. A mágneshorgonnyal ugorj a jobb oldali kis platformra, onnan a következőre. A vasrácsok közé befutva újabb Perzeusz freskót látsz, melyen most négy csillag világít. Jegyezd meg őket: egy-egy Perzeusz jobb és bal lábán, egy az alsótestén és az utolsó a fegyvert tartó kezén. WII: távolítsd el az ábrát fedő port az ecseteddel. Két, egymással szembefordított trapéz alak válik láthatóvá. Ezt kell majd felrajzolnod a hátsó ábrára. Menj vissza a fő ábrához, és lődd ki / rajzold meg a megfelelő alakzatokat. A Lara háta mögött levő termetes vasrács felhúzódik, és szabaddá válik az út a nagy bronzgolyóhoz. A mágneshorgonnyal szedd le a két oldalát tartó gyűrűket, majd lökd le. Ugorj le, és görgesd a lenti padlólapra. Kinyílt a nagy ajtó odafent!

Indulj a két ajtó irányába, és ugorj rá a két utolsó oszlop jobb oldali tagjára. Mássz a tetejére, majd ugorj a terem legmagasabb oszlopára. Kapd el a repedést, oldalazz balra, ugorj eggyel feljebb, végül kapaszkodj fel az oszlop tetejére. Irány a platformon kinyílt ajtó. Menj be, a mágneshorgony segítségével ereszkedj lejjebb. Még ne ess le róla, hanem ugorj be a balra látható kis fali fülkébe, amelyben egy nagy életerőcsomagot vehetsz fel. Ezután húzd meg a nagy földszinti kapu mellett látható kart. WII: a cryptex hengeren felülről lefelé forgasd ki a következő ábrákat: ∑ΨΩ. Ám még mielőtt távoznál, nézz fel a mennyezetre, ahol újabb Perzeusz ábrát látsz. Ezúttal hét csillag világít rajta, Wii-n pedig egy négyzetes alakú ábrát látsz. Az ajtón kimenve győzd le a két oroszlánt, majd juss vissza a magasban levő, fő freskóig. Célozz manuálisan a következő pontokra: jobb és bal láb, alsótest, külső térd, a Medúza feje, a tőr és a tőrt tartó kéz. WII: a Wiimote segítségével rajzold a korábban látott ábrát a freskóra. Kinyílt az első Leletet (1/6) lezáró rács, melyet most már fel tudsz venni a korábban látott helyen. Juss vissza a földszintre, a bronzgolyót pedig a nemrég kinyitott kapun át görgesd a másik padlókapcsolóra. Kinyílt a Kolostorhoz vezető ajtó. A hosszú csigalépcsőn át megérkezel a hatalmas, omladozó platformokkal teli terembe!

Az óriási terem bonyolultnak tűnik, ám összesen négy nagy kapu található benne, melyeken át azokat a kulcsokat fogod megszerezni, amik a lenti kijárati ajtót nyitják. Ugorj a szemben levő U-alakú platformra, majd a jobb oldaláról a mágneshorgonnyal húzd ki a túloldali platformot. Ugorj rá, tovább balra a következőre, majd a fali párkányra. Kapaszkodj balra, és a rúdon át ugorj a lépcsős platformra. Húzd meg a kart: kinyílt a Poszeidón szentélyéhez vezető ajtó! A lépcső alatt egy új platform tűnt elő. Rásétálva lődd le a denevéreket, majd az U-alakú platformon ess le az eggyel alattad levő szintre. Dobd a mágneshorgonyt az egyik oszlop tetején látható kampóba, és húzd ki. Ess le az alattad levő szintre, és mássz a ledöntött oszlopra. Átmenve rajta vedd fel balról a kis életerőcsomagot, majd ugorj a jobb oldali platformra. Mássz a második alacsonyabb platformra, majd ess le, kapaszkodj meg a perem szélében, oldalazz jobbra a sarkon túl, ugorj fel kétszer, és mássz fel a platformra. A lépcsőn felszaladva húzd meg a kart, amely Héphaisztosz szentélyének ajtaját nyitja. Újabb platform tűnik elő a falból. Rajta keresztül térj vissza az U-alakú platformra, lődd le a denevéreket, majd menj vissza arra a pontra, ahol a nagy oszlopot döntötted le. Ezúttal lőj a szemben levő falon látható kapcsolóra, melynek hatására újabb platform tűnik elő. Ugorj a balra levő kis párkányra, majd az imént keletkezett platformra. Innen irány a jobb fali párkány, ugorj fel, oldalazz jobbra, ugorj a következő fali párkányra, majd az alkóvba. Ugorj a rúdra, arról a kis párkányra, és ess le, elkapva a kis alkóv peremét. Guggolva menj végig a járatban, majd a végén leesve kapd el a peremet. Kapaszkodj jobbra, és mássz fel Héphaisztosz Szentélyének bejáratához.

(Héphaisztosz a görög mitológia egyik istene, Zeusz és Héra fia. Mivel sántának született, az istenek kovácsa lett, illetve Zeusz villámait is ő készítette. Haragos és kellemetlenkedő természetű, alacsony, de izmos.)

A folyosó egy nagy vaskapuhoz vezet, mely a kart meghúzva kiesik a helyéből. Ugorj fel a jobb oldali fali párkányra, fel a következőre, kapaszkodj jobbra, megint ugorj feljebb, ismét fel, majd végig a fal mentén. Végül ugorj be az ajtó feletti nyílásba. Innen leesve és továbbhaladva egy nagy, négyzetlapos padlójú terembe jutsz, amelynek a mennyezetéről lógó gömb villámokat szór. A padlón négy négyzet kiemelkedik a többi közül. Erre a négyre kell ráállnod a teljesen véletlenszerűen lecsapódó villámokat elkerülve. Miután ezt megtörtént, a belső tért lezáró vasrácsok felemelkednek. Odabent a padlón három kör alakú mélyedést és egy tologatható fémszobrot látsz. Utóbbit told a Héphaisztosz kulcsát őrző rácsok előtti mélyedésbe úgy, hogy arccal a nyíl által mutatott irányba, tehát a terem közepe felé nézzen. A terem jobb végében látható Héphaisztosz óriási kalapácsa. A kőládát told rá a kalapács alatti mélyedésre. A lezuhanó kalapács szétzúzza a ládát, melyből újabb kőszobor tűnik elő. Ragadd meg, és told az előzővel szemben található mélyedésbe, ügyelve arra, hogy arccal a nyíl által mutatott irányba nézzen. Az utolsó szobrot odafent fogod megtalálni. Állj rá a kalapács alatti lapra, és gyorsan rohanj el onnan, mielőtt a lecsapódó kő szétlapítana. Utána gyorsan ugorj az oldalán levő párkányra, mássz a tetejére, majd fürgén ugorj a kis sarki platformra. Vedd fel a sörétes puska lőszert, majd ess le, és aktiváld ismét a kalapácsot. Ezúttal a bal oldali sarki platform legyen a célod, ahol egy nagy életerőcsomagot vehetsz fel. Most a rúdon keresztül ugorj a középső platformra, amelyen a bejárati nyílást látsz. Átmenve balra találod a második Leletet (2/6). Gyere ki, és a következő rúd segítségével ugorj az erkélyre. Itt egy másik kőládát találsz, melyet lökj le a terembe. Az esés következtében a láda széttörik, és előkerül belőle a harmadik fémszobor. Told az utolsó mélyedésbe, arccal a mutatott irányba. Most lépj a kalapács alatti lapra, hogy kinyíljon a Héphaisztosz Kulcsát őrző rács. Vedd magadhoz, majd távozz azon az úton, ahol jöttél.

A szentély bejárata előtt egy platform csúszott ki a falból. Ugorj innen a szemben, kissé jobbra látható párkányra. Oldalazz jobbra, ess le, kapaszkodj jobbra és húzd fel magad a platformra. Keresd meg az oldalán levő létrát, mássz le, és ess le a kis platformra, onnan még egyszer a nagyobb részre. A kiugró végére állva a mágneshorgonnyal húzd ki a falból a szemben levő platformot. Ugorj rá, innen a jobbra levő fali párkányra, majd némi oldalazás után tovább a kis párkányra. Ugorj fel háromszor, majd húzd fel magad a kis alkóvba. Guggolva menj át a szűk résen, és lépj be a Poszeidón Szentélyéhez vezető ajtónyíláson.

(A görög mitológiában Poszeidón a tenger istene, számos nagy hős apja. A háromágú szigonyával támasztott viharok sok hajó vesztét okozták.)

A folyosó újfent a vasráccsal lezárt ajtóhoz vezet. Húzd meg a kart a jobb oldali falon, majd ugorj a vasrács párkányára, miközben az felemelkedik. Odafent várj meg három kattanást, majd ugrás: így pont el tudod kapni a fenti nyílás szélét, mielőtt a rács lezuhanna. Ess le a túloldalon és lődd le a patkányokat. Továbbhaladva egy hangulatos terembe érsz, melynek közepén egy medencét látsz. Vedd fel a kis életerőcsomagot a túlsó oszlop mögül, majd ugorj a vízbe. Ússz le, húzd meg a kart a rács mellett, majd az így megnyíló úton át ússz a felszínre a másik oldalon. Lélegzetelállító terembe érkezel, mely valójában három szintből áll. Vedd fel a kis életerőcsomagot a bal oldali kis alkóvból, a másik oldalon egy halat formázó szökőkút is van. Ez a vízszint szabályozására szolgál. Most ugorj a vízbe, keresd meg a víz alatti kart, és húzd meg. Ússz fel, és vedd fel a Leletet (3/6) a kis alkóvból, mely elől eltűntek a rácsok. Irány vissza a központi oszlopra, kapaszkodj fel az oldalán a fenti platformra. Menj a halat formázó szökőkúthoz, vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert, majd húzd el a tömböt a hal szája elől. A vízszint felemelkedett. Ugorj a vízbe, ússz le az oszlop oldalán levő víz alatti karig, húzd meg. A terem legaljában félrecsúszik egy rács és egy kis, négyzetes palló emelkedik fel, majd megakad az egyik platform alatt. A feladatod az, hogy ezt a kis pallót a felszínre hozd! Ússz vissza a felszínre, és lökd le az üres alkóvban látható tömböt az eggyel lejjebb levő szintre, majd a halas szökőkútnál a tömböt a hal szája elő tolva ereszd lejjebb a víz szintjét. Ugorj le, mássz ki a vízből, majd itt is zárd el a hal száját a kővel. Az összes víz eltűnt a teremből! Juss le a földszintre, a mágneshorgonnyal kapd el a pallót, és az óramutató járásával ellentétes irányban húzd a kőtörmelék mellé. Mássz fel a középső szintre, a halas szökőkút segítségével ereszd fel a vizet, majd menj abba a kis alkóvba, ahol korábban a kis életerőcsomagot vetted fel. A horgony segítségével húzd a pallót úgy, hogy a központi platform mellett álljon meg, azaz a legfelső szint két kőplatformja közé essen. A központi oszlopon mássz a legfelső szintre, ereszd fel a vizet, és ha mindent jól csináltál, a kis fapalló segítségével be tudsz ugrani a fenti alkóvba. Oldalazz jobbra, és ugorj be a rács mögötti szobába, ahol felveheted Poszeidón Kulcsát. Húzd meg a kart, mire a rács kinyílik. A halas szökőkút használatával juss vissza a középső szintre, és a víz alatti kijáraton keresztül hagyd el a termet. A rácsos kaput ugyanúgy kell letudnod, ahogy jöttél. Mikor kisétálsz a Szentély ajtaján, újabb kőplatform tűnik elő előtte.

A platform széléről ugorj a szemben, jobbra látható párkányra, kapaszkodj jobbra, ugorj fel, kapaszkodj körbe a sarkon, majd ugorj a jobbra levő platformra. A végéről ugorj a szemben levő falban levő lejtőre, amelyen lecsúszva húzd meg a kart. Megnyílt Damoklész Szentélyének ajtaja! Ess le a lépcsőkre, majd húzd meg az utolsó kart, mely Atlasz Szentélye kapuját nyitja. A terem aljában vagy. Mássz a kis kőtömbre, ugorj a nagyobbikra, vedd fel a sörétes puska lőszert, majd megfordulva ugorj a fenti párkányra. Kapaszkodj jobbra, ugorj a létrára, és mássz a fenti szintre. Itt irány a kőtömb, arról a jobbra levő oszlop párkánya. Oldalazz jobbra a sarkon túl, ugorj fel, megint jobbra, és ugorj a távoli platformra. Innen ugorj a balra levő négyzetes platformra. Most ugorj a bal oldali oszlop párkányára, oldalazz jobbra, ugorj egyet fel, kapaszkodj balra, és át a túlsó párkányra. Ugorj a fenti párkányra, oldalazz jobbra, és mássz a platformra. Ugorj a kőtömbre, onnan a párkányra az oszlop oldalán, majd fel és mássz a platform tetejére. Innen ugorj a nagyobb felületre, majd a balra levő fali párkányra. Oldalazz balra, ugorj fel kétszer, és a legfelső szinten állsz. Ugorj az U-alakú platform másik oldalára, onnan a korábban a falból kihúzott platformra, majd ezúttal jobbra, a fali párkányra. Ess le, kapd el az alatta levő párkányt, innen ess a lejtőre, melynek végéről elugorva kapd el a szemben levő párkányt. Oldalazz balra és ess le. Húzd fel magad, Atlasz Szentélye bejárata előtt állsz. Bemenve aktiváld az ellenőrzési pontot, ám még ne folytasd az utad, hanem gyere ki vissza, ess le, kapd el a párkányt, és oldalazz balra. Ugorj a rúdra, onnan a szemben levő üreges részhez. Hátulról vedd fel a negyedik Leletet (4/6), majd térj vissza Atlasz Szentélye bejáratához.

(A titán Atlasz a nehéz terhek és súlyok felemelésének istene. Mivel titánseregével támadást intézett az Olümpusz ellen, Zeusz büntetésül arra kárhoztatta, hogy a hátán hordozza az eget. Atlaszt Perzeusz kővé változtatta, a mitológia szerint így keletkezett az Atlasz-hegység.)

A folyosó a szokásos rácsos ajtóhoz vezet. Ezen is a hagyományos úton tudsz átjutni: húzd meg a kart, kapd el a rács párkányát, ugorj fel a harmadik kattanás elhangzása után, majd mássz le a túloldalon. Továbbszaladva egy hosszúkás terembe érsz, melyben egy termetes üreg akadályozza a továbbjutást. Forgasd meg a kart, majd az előcsúszó peremek segítségével ugorj át a túloldalra. Most irány a bal oldali fali párkány. Kapaszkodj balra, és mássz a fenti platformra. Vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert a sötét sarokból, majd húzd meg a kart. Két rúd jelenik meg a nagy üreg felett. Ugorj le, és menj a hosszúkás terem végébe, ahol Atlasz szobra tart egy hatalmas golyót a hátán. Vedd elő a pisztolyokat, és lőj az Atlasz jobb és bal oldalán látható kapcsolókra. Atlasz eldobja a gömböt! Rohanj, ahogy csak tudsz, és ugorj át a nagy lyuk felett a két rúd segítségével. A földgolyó beleesik a gödörbe. Forgasd meg a kart, ugorj vissza, és a szoborhoz visszamenve vedd fel a sörétes puska töltényeket, továbbá a lándzsák által szabaddá tett Atlasz Kulcsát. Menj vissza a hosszúkás járaton, de még ne ugorj át, hanem mássz fel a bal oldali, törött oszlopdarabra, onnan a fenti platformra. Vedd fel a kis életerőcsomagot, balra felmászva pedig az ötödik Leletet (5/6). Húzd meg a kart, kelj át az újra összecsukódó platformok segítségével a mélység felett, és a rácsos kapunál ezúttal a fenti rudat használva távozz Atlasz Szentélyéből.

A Szentély előtt a falból előcsúszó platform széléről ugorj enyhén balra, és kapd el a kis oszlop szélét. Ess le, oldalazz jobbra, majd ugorj a jobb oldali kis platformra. Most fordulj balra, és ugorj a két oszlop közti négyzetes részre. Ugorj a bal oszlopra, kapaszkodj körbe a sarkon, ugorj fel, balra, fel, oldalazz jobbra, és ereszkedj le. A mágneshorgonyt dobd a szemben látható oszlop kampójába, és döntsd le. Menj át az oszlopon, és ugorj a bal oldali párkányra. Told el a ládát, majd a jobb oldalit húzd ki addig, amennyire csak lehetséges. Ess le a párkányról, kapaszkodj körbe és ugorj jobbra, azután vedd fel a kis életerőcsomagot az alkóvból. Menj vissza, mássz a jobb oldali láda tetejére, ugorj előre, kapd el a párkányt. Oldalazz balra, ess le, ugorj balra a sarki párkányra, majd leesve újabb kis életerőcsomagot vehetsz fel. Ess le és kapaszkodj meg az alkóv szélében, ess le még egyszer, majd oldalazz jobbra a sarkon túl. Némi csúszás után megérkezel Damoklész Szentélyéhez.

(Damoklész megirigyelte II. Dionüszosz király gazdagságát. A király meg akarta mutatni neki, mit jelent valójában ez a jólét, ezért lakomát rendezett, melyre meghívta Damoklészt, ahol az a királyt körülvevő luxust csodálhatta meg. Ám amikor egyszer felpillantott, egy hatalmas kardot látott a feje felett lógni, mely egy hajszálon függött. Ekkor megkérte a királyt, hogy engedje útjára, mivel többé nem vágyik a  gazdagságára.)

A folyosó a már ismert rácsos ajtóhoz vezet, mely ezúttal trükkösebb működésű. A mágneshorgonnyal szedd le a magasban látható kőtömböt. Húzd meg a kart, majd told a kőtömböt a rács útjába, ami megállítja azt. Eképpen a párkány segítségével ugorj a fenti nyílásba, majd ess le a túloldalon. Továbbmenve lépj rá a négyzetes padlólapra. A hatalmas kapu kinyílik, és egy óriási, kardokkal teli, világos terembe lépsz. Egyelőre egyik sem fog lezuhanni a mennyezetről. Menj a hátsó terembe, melyben egy körkörös oltáron megpillantod Damoklész Kulcsát. Először vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert, a kis életerőcsomagot, majd magát a Kulcsot. Amint ez utóbbi megtörténik, hatalmas kardok zuhannak le, fürgén rohanj odébb! A hátsó falon látható kampón használd a mágneshorgonyt és ugorj a sarokban látható platformra. Innen irány a központi platform, ahonnan láthatod a jelenleg kardok erdejében megbúvó hatodik Leletet. Ugorj a jobb oldali alkóvba, és húzd meg a kart, melynek hatására előtűnik egy csomó kard a szomszédos teremben. Menj át és a jobb oldalra, közben próbáld elkerülni a lezuhanó kardokat. Menj a fehér négyzethez, majd tanulmányozva a kardok mozgásának útját, juss keresztül a mezőn a túloldalra, az oszlopok közé. Hátul kanyarodj balra, majd ugorj a törött oszlopra. Innen ugorj a fali párkányra, eggyel feljebb, oldalazz balra, majd mássz fel a kis erkélyre. Húzd meg a kart. A Leletet őrző kardok eltűnnek. Ugorj le, menj vissza az előző terembe, és a mágneshorgony segítségével juss fel a központi platform tetejére. Innen ugorj be a bal oldali kis alkóvba, és vedd fel az utolsó, hatodik Leletet (6/6). Most juss vissza az előző erkélyre, ahol meghúztad a kart, mássz fel az oszlopra, majd ugorj a balra levő nagy oszlop tetejére. Most ugorj a jobb oldali, következő oszlop tetejére, majd a túlsó oszlopra, a kis alkóvba. Vedd fel a nagy életerőcsomagot. Ugorj a fali párkányra, majd a mágneshorgony segítségével a bal oldali oszlop tetejére (a legmagasabb ponton az analóg kart told a megfelelő irányba, majd nyomd meg az ugrás gombot.) Innen ugorj a következőre, majd a fali párkányra, majd a sarki párkányra. Oldalazz jobbra, majd mássz a fenti platformra. Tekerd meg a kart. A hatalmas ajtó kinyílik alattad. Gyorsan ugorj le, szaladj át alatta, majd a rácsos ajtón a szokásos úton átjutva hagyd magad mögött Damoklész Szentélyét.

Ugorj le jobbra, tedd a nekik megfelelő zárba a szerzett kulcsokat. Az ajtó kitárul: szabad az út a Kolosszeumba!







2.2. THE COLISEUM (A KOLOSSZEUM)

Leletek (Artifacts): 1
Ereklyék (Relics): 0
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward): 1
Fegyver: 50 kaliberes pisztoly (50 Caliber Pistol)

A folyosó egy romos kamrába vezet. Lődd le a patkányokat, és az oszlop melletti törmelékről ugorj a részben leomlott platformra. Ugorj a balra levő oszlop tetejére, és vedd fel a kis életerőcsomagot. Ugorj vissza, fordulj jobbra, és juss el a magasban látható erkélyre. Lődd le a patkányt, majd ugorj a lenti medencébe. Még mielőtt lemerülnél, mássz ki és vedd fel a sörétes puska lőszert. Ezután ugrás a vízbe. Ússz jobbra, majd a T-alakú elágazásnál válaszd a bal járatot, mivel a jobb oldalit törmelék zárja el. Ússz át a törmelék alatt, majd fordulj jobbra, és ússz ki a falon látható sötét lyukon. Most már csak gyorsan a felszínre kell tempóznod.

Egy üres ketrecekkel teli helyiségben vagy. Intézd el a rád támadó denevéreket és patkányokat. WII: a medencével szemben levő falról az ecset használatával szedheted le a pálya egyetlen Ledörzsölős jutalmát (1/1), a Várakozó Kentaur (Centaur Awaits) képet. Menj a medence jobb oldalán levő ketrechez, ugorj rá, onnan a fali párkányra, és oldalazz jobbra egészen a terem másik részében álló nagy láda tetejéig. Vedd fel a nagy életerőcsomagot. Most ugorj ismét a medencétől jobbra levő ketrecre, a párkányra, majd az oszlopra. Innen ugorj a medence feletti párkányra, majd kapaszkodj balra, körbe a sarkon. Innen ugorj a második párkányra, majd a második oszlopra. Irány a nagy láda teteje, ahonnan ugorj át a szemben levő fapalánk felett, majd landolj a túloldalon. A homokos járat egyenesen az arénába vezet…

Lara besétál Athéna Kolosszeumába. Hatalmas hegyi gorilla mászik le a romos nézőtérről. Feldühödve egy kőtömböt hajít Lara felé, majd borzalmas üvöltéssel ráront hősnőnkre.

Intézd el a két dühös gorillát (ha nem akarsz közvetlen harcba bocsátkozni velük, felmászhatsz a lelátóra is, bár a harc gyakorlása, no meg a sikerélmény miatt nem ajánlom). Győzelmed után szemügyre veheted magát a Kolosszeumot és Athéna sziklából faragott szobrát.

(Pallasz Athéne a bölcsesség istennője, Zeusz legkedveltebb gyermeke. Athéne nagyon kedvelte saját városát, melynek egy olívafát ajándékozott, ezáltal ételhez, fához és olajhoz juttatva lakóit. A város lakói hálából Athénnak nevezték el településüket.)

Mássz fel a lelátóra az aréna falának hiányos részén, majd a kőlépcsőkön elindulva felfelé lődd le a denevéreket. Menj a jobbra látható, kisebb templom felé, és a kőpárkányon vedd fel a sörétes puska lőszert. Haladj tovább az óramutató járásával megegyező irányba, ess le, és gyűjtsd be az újabb tár sörétes puska lőszert. A főtemplom bal széléhez érve lődd le a két denevért, majd ismét mássz fel a lelátóra. Hátul, a legfelső lépcsősoroknál egy repedésekkel teli, nagy oszlophoz érsz. Ugorj fel, kapd el a repedést, oldalazz balra körbe, ugorj eggyel feljebb, megint oldalazz balra, majd ugorj a mögötted levő kőszikla lapos felületére. Innen irány a két szikla közti kis lapos terület, majd a kis életerőcsomag felvétele után csússz le és ugorj a lépcsőkre. Fordulj balra. Ugorj a templom melletti lapos kőtömbre, majd a templom erkélyére. Jobbra a folyosó egy zárt kapuhoz vezet. Ugorj át az oszlopok talapzatán, és húzd meg az itt látható kart. WII: vedd fel a földről a nagy fogaskereket, tedd a zárba a szokott módon, majd húzd meg a kart.

Kinyílt egy ajtó odalent az arénában, ám ennek következtében néhány vadállat – gorillák és oroszlánok – is kiszabadultak, tehát először velük kell megküzdened. Néhányat fentről is kilőhetsz. Miután végeztél velük, szaladj be a nemrég kinyílt ajtón, mely egy újabb, ketrecekkel teli helyiségbe vezet. Az elágazásnál fordulj jobbra, vedd fel a sörétes puska lőszert, majd irány balra, a ketreces kamrába. Dobd a mágneshorgonyt a túlsó sarokban álló ketrec tetején levő kis ládára, és húzd le. Told át a törmeléken, egészen a balra levő nagy ketrec mellé, majd ugorj az utóbbi tetejére, és vedd fel az Erkély Kulcsát (Balcony Key).

Menj vissza az arénába, lődd le az oroszlánokat, majd juss vissza az erkélyre, ahol korábban meghúztad a kart. Menj a zárt ajtóhoz, és használd az Erkély Kulcsot. Mássz fel a létrán, melyről egy nagy platformra jutsz. Menj a bal széléhez, ess le, és a kis platformról vedd fel a kis életerőcsomagot. Juss vissza a fenti platformra, majd a nekifutással, a mágneshorgony segítségével kapd el a mennyezeten levő kampót, azután ugorj a távoli platformra. Ess le a túlsó felén, majd engedd el magad, és vesd ki a horgonyt a platform alján látható második kampóba. A kötélen lógva fordulj a kis, romos torony felé, majd néhány jókora lengés után kapd el az elülső részén levő fali párkányt. Húzd fel magad, és bemászva vedd fel a pálya egyetlen Leletét (1/1). Miután megvagy, mássz ki, ahogy jöttél, ess le, és juss vissza a második kampó feletti platformra. A túlsó szélén fordulj balra, ess le, kapd el a párkány szélét, kapaszkodj balra, majd felhúzva magad vedd fel az 50 kaliberes pisztolyt. Mássz vissza fel, és körülbelül egy lépésnyire a peremtől ugorj előre, majd kapd el az oszlopon levő párkányt. Kapaszkodj jobbra, ugorj a párkányra, megint oldalazz jobbra, és felmászva vedd fel a kis életerőcsomagot. Csússz le a lejtőn, és ugorj a szemben levő platformra. Kapd el az első oszlop oldalán látható repedést, oldalazz balra, ugorj fel, oldalazz balra körbe, majd ugorj a hátad mögött levő lapos szikla tetejére. A végéről ugorj a kisebb templom tetejére. Menj a tető túlsó végéig, majd ess le. Ugorj a templom erkélyére, majd lépj be az ajtón. Vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert, indulj el a folyosón. Az elágazásnál fordulj balra. Menj le a csigalépcsőn, lődd le a denevéreket, és tátsd el a szádat: megérkeztél Midasz király palotájához!

2.3. MIDAS’ PALACE (MIDASZ PALOTA)

Leletek (Artifacts): 1
Ereklyék (Relics): 2
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward): 0

(Midasz király a kisázsiai Phrügia fővárosa, Pessinus uralkodója volt. Amikor egyszer maga Dionüszosz, az életerő és a bor istene időzött nála, annyira meg volt elégedve a vendéglátással, hogy jutalomképpen meg akarta ajándékozni Midaszt, kérjen bármit. A király azt kívánta, hogy minden, amihez hozzáér, változzon arannyá – ami meg is történt, borzalmas átokként teljesülve be.)

Lődd le az udvaron randalírozó három gorillát, majd vedd szemügyre Midasz király hatalmas szobrát, két, egyelőre zárt kaput, illetve az udvar közepén egy kis medencét. A szobor bal keze törötten hever a test előtt – ez az a bizonyos, mindent arannyá változtató kéz, tehát óvakodj tőle (hacsak nem akarod megnézni, Lara miképpen változik arannyá, ezt egyszer mindenképpen tedd meg.) Menj a bejárattól jobbra, a fal mellett látható szökőkúthoz. Ugorj fel rá a mellette levő tömbről, majd tovább a borostyán borította falon levő párkányra. Ugorj fel, majd oldalazz balra az erkélyig, melyen egy hosszúkás medencét találsz. Húzd meg a falon levő kart, a bal oldali ajtó kitárul. Vedd fel a nagy életerőcsomagot a sarokból, majd juss le az udvarra. Mássz fel a szobor alapzatának oldalán, ugorj a bal sarokban levő párkányra, kapaszkodj balra, ugorj a másik párkányra, és mássz fel. Balra, a szobor háta mögött juss fel az erkélyre, itt találod a következő, meghúzásra váró kart, melyet aktiválva a terem ellenkező oldalán levő kapu nyílik ki. A kőtömb tetejére mászva gyűjtsd be a sörétes puska lőszert, majd juss vissza az udvarra.

A szobor felől nézve bal oldali kapun bemenve menj fel a lépcsőn, majd jobbra egy folyosóra jutsz, melyből jobbra egy újabb lépcsősor indul felfelé, míg szemben egy impozáns terem vár rád. Ennek közepén hatalmas oszlopot és az oldalán egy fénylő tárgyat látsz, de utóbbi innen még nem érhető el. A terem bal oldalán egy járat vezet valahová, lépj be. Menj, fordulj balra, irány le a lépcsőn, majd küzdj meg a gorillával és az oroszlánnal. Az omladozó kamra közepén egy romos oszlopot látsz, melynek oldalán két karika van. A mágneshorgonnyal húzd ki mindkettőt, mire az oszlop leomlik. Vedd fel a lehulló ólomrudat (Lead Bar), melyből még kettőt kell megkeresned. Menj vissza, fel a lépcsőn, és lépj be a korábbi oszlopos terembe: a központi oszlop összetörésével a mennyezet beomlott, és rengeteg föld hullott be. Fordulj jobbra, ugrálj át az oszloptöredékeken, majd célozd be a kijárati ajtót. Menj fel az oldalsó lépcsőn, a sarkon vedd fel a sörétes puska lőszert, majd lépj ki az oszlopos terem feletti erkélyre. Ugorj a jobbra látható kőtömbre, majd a következőre, és lődd le a denevéreket. (Ha lecsúsznál, akkor az erkélyre visszajutva újra kell kezdened az ugrándozást.) Ugorj a harmadik, kicsi tömbre, fel a fali párkányra, majd a bal oldali párkányra, amelyen felmászva vedd magadhoz a nagy életerőcsomagot. Ezután ugorj vissza a kis párkányra, tovább jobbra a következőre. Kapaszkodj jobbra, és a végén a mágneshorgony használatával lendülj át a túloldalon látható kis párkányra. Most a jobbra levő hosszabb párkány következik, ahonnan ugorj a kötélre. Fordulj arccal a törött oszlop felé, némi lengedezés után ugorj rá, elkapva az oldalán látható repedést. Ugorj eggyel feljebb, oldalazz teljesen balra, és ugorj a hátad mögött a falból kiálló platformra. Itt fordulj balra, és hatalmasat ugorva landolj a távoli, központi oszlop lejtős tetején. Csúszás következik, ugorj a kis földnyelvre. Innen ugrás a középso oszlop repedéséhez, kapaszkodj körbe jobbra, majd ugorj a leszakadt mennyezet romjaira. Irány a bal oldali falon levő párkány, kapaszkodj jobbra, ugrás a következőre, majd fel a platformra. A magasban levő kampó és a mágneshorgony használatával ugorj merőlegesen a terem túlsó részében levő lapos platformra, majd az alkóvba, ahol egy kis életerőcsomagot vehetsz fel. Utána juss vissza a fenti bejárathoz, mely a központi udvar feletti egyik erkélyre nyílik. Lődd le a gorillákat, vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert, húzd meg a kart. Kinyílt egy ajtó Midasz háta mögött, a felső szinten. Most juss le az udvarra, és menj be a másik ajtón.

Ez a folyosó újabb nagy és impozáns, egyben némileg furcsa terembe vezet, mely tele van tüskékkel és oszlopokkal. Fordulj balra, és a mágneshorgonnyal húzd ki a falból a szürke kőtömböt, mögötte már láthatod az első Leletet. Ezt még nem tudod felvenni innen, ezért irány az ajtónyílás az ellenkező oldalon. Jobbra, a lépcső mellett bemenve egy faládát találsz, melyet húzz ki egészen a terembe. Told a lejtős tetejű tömb sarkához; ha nem jól állna, később még fogod tudni korrigálni. Megfordulva vedd fel a sörétes puska lőszert, majd menj vissza oda, ahonnan kihúztad a ládát, és húzd meg a kart. WII: egy Cryptex forgatós rejtvényhez érkeztél, a helyes sorrend: ΨΠΦ. Csikorgó hang kíséretében félrecsúszott a fenti lépcsősort lezáró kőajtó. Menj fel arra. Vedd fel a jobbra található kis életerőcsomagot, majd folytasd az utat felfelé. A teremre nyíló erkélyen vagy. Húzd meg a kart: az oszlopok kiemelkedtek. WII: vedd fel a nagy fogaskereket a földről, rakd a helyére, rendezd köré a kicsiket, majd húzd meg a kart. Fürgén kell majd mozognod, mert ezek a platformok vissza fognak süllyedni nem sokkal azt követően, hogy Lara rájuk ugrott. Ugorj a szemben levő négyzetes oszlopra, arról gyorsan a balra levő tüskés oszlopra. Kapaszkodj körbe jobbra, ugorj a ferde platformra, csússz le, ugorj, kapd el a szemben levő platform oldalát, húzd fel magad, és irány a szemben levő magas oszlop. Ugorj egyet fel, kapaszkodj körbe jobbra, ugorj hátra a négyzetes oszlopra, onnan a lejtőre, majd a falból kiálló platformra. Itt most a jobb oldali irányt válaszd, ugorj a sarokhoz közeli platformra, majd nagyon gyorsan oldalra fordulva ugorj a Leletet rejtő alkóv felé. Ha ügyes vagy, elkaptad a szélét. Felmászva felveheted a pálya egyetlen Leletét (1/1). Óvatosan gyere le innen, vigyázva az alkóv alatt levő tüskékre. Az Ereklye a terem szemben levő sarkában van. Menj vissza a karhoz, húzd meg, hogy az összes oszlop újból felemelkedjen. A korábban kihúzott faládát told a lejtős oszlop sarkába, melyben egy négyzetes vájatot látsz. Ez fogja megakadályozni, hogy az oszlop ismét visszacsússzon. Menj vissza a magas erkélyre, és ugrálj végig az előző úton – azzal a különbséggel, hogy a falból kiálló párkányon ezúttal ne jobbra, hanem balra fordulj. Ugorj a szomszédos párkányra, onnan a tüskés oszlopra. Kapaszkodj körbe balra, majd ugorj és kapd el a hátad mögött levő oszlop alsó párkányát. Ugorj eggyel feljebb, mássz a tetejére, majd fuss tovább és ugorj a szomszédos, lejtős oszlop tetejére (ez lesüllyedt volna, ha nincs alatta a láda, mivel egy korábban aktivált oszlop ezt is aktiválja), azon lecsúszva pedig kapd el a szemben levő alkóv párkányát. A törmelék mögött veheted fel jól megérdemelt Ereklyédet (1/2), az Athéni Bagoly Szobrát (Athenian Owl Figurine). Ugorj le innen, vissza az erkélyre, húzd meg a kart, és indulj el a lassan már megszokottá váló úton. Amikor a túlsó alkóv melletti tüskés toronyhoz érsz, a szomszédos négyzetes oszlopról tudsz oda beugrani. Gyűjtsd be a második Ólomrudat (2/3). A kijáraton keresztül menj vissza Midasz király szobrának udvarára. Küzdj meg a menetrendszerűen érkező gorillákkal, majd irány a felső szinten levő, harmadik kapu.

Ezúttal egy vízzel és oszlopokkal teli, baljós terembe érkezel. A hosszú kőplatform végén levő padlókapcsolóra lépve valóságos pokol izzik fel: a kör alakú szigeteken tüzek lobognak fel, ahogy a magas oszlopokon is. Egy közönséges halandó most fordítana hátat, ám Larát persze más fából faragták. Ugorj a vízbe, és jobb oldali irányba úszva, a nagy oszlop hátulján találsz egy víz alatti kart. Meghúzva felemelkedik a terem távoli bal sarkában a tüzes oszlop. Ússz vissza, mássz ki valamelyik oldalon a lépcsőknél, majd végezz a krokodillal, aki korábban már bizonyára meg akart kóstolni. Menj vissza a kezdőponthoz, ugorj a kerek platformra, majd a jobb oldali tüzes torony aljához. Fuss jobbra, ugorj fel az oszlop oldalán látható repedéshez, tovább felfelé még kétszer, oldalazz balra, majd hátraugorva kapd el a magas alkóv peremét. Felmászva húzd meg a végében levő kart. WII: a régészszerszámokat használva tedd láthatóvá a következő három betűt: ΩΨΩ. Ezt a sorrendet kell kiforgatnod a szemben levő Cryptex rejtvényen. Ezzel újabb kör alakú sziget emelkedett fel. Ugorj le a jobb oldali torony aljába, onnan tovább az imént keletkezett szigetre, majd a túlsó tüzes toronyra. Kapaszkodj balra, majd ugorj hátra a kőtömbre, onnan a létrára. Azon felmászva a túlsó alkóv ikertestvérébe jutsz, melynek a végén újabb kar vár rád. WII: a régészszerszámokat használva tedd láthatóvá a következő három betűt: ΩΣΨ. Ezt a sorrendet kell kiforgatnod a szemben levő Cryptex rejtvényen. A kart meghúzva a korábban aktivált tüzes torony még magasabbra emelkedik. Az erkély széléhez menve vedd elő a pisztolyokat, és manuális célzásba váltva célozz a közeli torony oldalán látható körgyűrűre. Most ne lőj, hanem dobd ki a mágneshorgonyt, majd visszarántva a torony elfordul jobbra. Ennek következtében néhány tűzcsóva kialudt a tornyon. Most ugorj az irányába, kapd el a legalsó párkányt, majd juss fel a tetejére. Irány a szomszédos tüzes torony alapja, majd körbefutva és a repedéseket megtalálva ugrálj fel a torony tetejére egészen addig a pontig, ahonnan be tudsz ugrani az erkélyre. Az egyik oszlop mellett nagy életerőcsomagot találsz, ahogyan itt van a harmadik Ólomrúd (3/3) is. Most ugorj le a vízbe. Még ne hagyd el a termet, mert hátra van még a második Ereklye trükkös megszerzése. Mássz fel a jobb oldali erkélyhez, a jobb sarkáról a mágneshorgony segítségével ugorj a sarokban levő párkányra, majd oldalazz balra. Ugorj a lejtőre, csússz le, kapd el a fali párkányt, azután a tőle jobbra levő következőt. Megfordulva ugorj a lejtőre, onnan a két rúdra, majd a pózna tetejéről ugorj a jobb oldali párkányra. Kapaszkodj balra, ugorj a lejtőre, majd be a kis alkóvba. Húzd meg a kart: a torony aljában egy rejtett üreg emelkedett fel! A megszerzése időhöz kötött: 45 másodperc alatt kell felvenned, egyébként visszacsúszik a helyére. Ugorj a vízbe jobbra, ússz a lépcsőkhöz, mássz ki, a hosszú platformon végigszaladva ugorj az első szigetre, innen a jobb oldali torony aljába, tovább a második kör alakú platformra, majd az alacsonyabb torony oldalára. Kapaszkodj végig balra, majd ugrálj fel a tetejéig. Fordulj balra, és ugorj a szomszédos torony alapzatához, ahol még fel tudod venni a második Ereklyét (2/2), a Griffinfejű Szobrocskát (Griffin-Head Protome), ha megfelelően gyors voltál. Most már elhagyhatod a termet, térj vissza a főudvarba.

Lődd le a gorillákat, és Midasz király kezénél változtasd át az ólomrudakat arannyá. Az aranyrudakat helyezd a szobor oldalán látható három mélyedésbe. Mindegyik egy-egy rudat húz el a medencében látható nyílás elől. Miután végeztél, ugorj a vízbe, és ússz át – Tihocan katakombái következnek.



2.4. TOMB OF TIHOCAN (TIHOCAN SÍRJA)

Leletek (Artifacts): 2
Ereklyék (Relics): 0
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward): 0

A kis medence egy víz alatti járatba vezet. Három bolthajtás felé is úszhatsz, de ezek közül kettő zsákutcába vezet. Ússz egyenesen előre, a T-elágazásnál válaszd a jobb oldali irányt, majd a következő elágazásnál a balt. Ennek az alagútnak a végében ússz jobbra, majd a fehér fényt követve irány a felszín. Egy kis helyiségben vagy, amely az oxigénfelvételre szolgál. Miután Lara elegendő levegőhöz jutott, bukj le és ússz vissza, az elágazásnál fordulj balra, majd az utolsónál jobbra. Ússz a felszínre. Sötét, nedves kamrába jutottál, amelynek a falában levő bolthajtás alatt egy faládát látsz. Told előre, keresztül a nyíláson. Egy újabb kamrában vagy, a falon, a magasban egy kar van, melyet az imént betolt láda tetejéről érhetsz el. Húzd meg. WII: a Cryptex rejtvény tárcsáinak helyes sorrendje: ΣΩΠ. Egy csapóajtó zuhan le. Ess le az alsó kamrába, mely egy hatalmas víztárolóba, a ciszternába vezet, amelyben a víz szintjét karokkal fogod tudni szabályozni.

(A ciszterna jelentette óriási rejtvény több úton is megoldható, lejjebb a legegyszerűbb és minden részletre kiterjedő módozatot találod.)

A bejárati ajtónál fordulj jobbra, ugorj a rúdra, majd a mágneshorgony segítségével a falról ugorj merőlegesen balra, a kőplatform tetejére. Vedd fel a mini SMG lőszert (a fegyvert később, Egyiptomban fogod magadhoz venni.) Fordulj vissza, és ugorj enyhén balra, elkapva a fali párkányt. Kapaszkodj körbe a sarkon, ugorj a hátad mögötti párkányra, és ess le. Az alkóvban 50 kaliberes pisztoly lőszert találsz. Ugorj fel a párkányra, kapaszkodj jobbra, majd ugorj a kőemelvény oldalán látható párkányra. Húzd fel magad, a platform tetejéről dobd a mágneshorgonyt a magasban levő kampóba, majd a rúdon keresztül térj vissza a bejárathoz.

Balra láthatod a vízszabályozó kart. Egyelőre viszont egy fejessel ugorj a lenti medencébe. Két hatalmas és éhes krokodil úszkál benne. Vond magadra a figyelmüket, majd mássz ki az erre alkalmas helyen, és lődd le őket. Most fuss végig a felső platformokat tartó jobb oldali oszlopsor mentén, majd a törmeléken túl ugorj az oszlopon látható párkányra. Ugorj eggyel feljebb, kapaszkodj balra, majd ugrás a rúdra. Kapaszkodj a jobb széléig, és ugorj a szemben levő fali párkányra. Fordulj jobbra, mássz a leomlott fal maradványaira, majd ismét fordulj jobbra, és ugorj fel a jobb oldali párkányra. Innen ugorj a szemben levő oszlop oldalán levő párkányra, onnan fel a kis peremre. Ugorj a fenti párkányra, kapaszkodj balra, körbe a sarkokon az oszlop másik oldalára, majd a platform tetejére. Ugorj át a rés felett, majd menj a bal oldali alkóvba, ahol a vízszint szabályozására szolgáló kart látod. Tekerd meg az óramutató járásával ellentétes irányban. A víz szintje felemelkedik.

Ugorj a vízbe, bukj le, és ússz a szemben levő oszlop túloldalára, ahol egy víz alatt aktiválható kart találsz. Ezt meghúzva elhúzódnak a rudak a lenti medence aljában látható lelet elől. Akár most is leúszhatsz érte, de várhatsz vele a medence teljes vízmentesítéséig is. Ezután fordulj meg 180 fokot, és a bal oldali falban levő kiömlőcsatorna rácsa előtt gyűjts be némi sörétes puska lőszert. Most ússz ahhoz a falhoz, melyen a vízszabályozó kar van, itt újabb rácsot találsz, melynek hiányzik a felső darabja. Itt beúszva nagy életerőcsomagot vehetsz fel. Gyere ki, és ússz tovább a bal oldali fal mentén, majd a kis folytonossági hiányhoz érve mássz ki a lépcsőre. Ugorj a fali párkányra, majd balra. Kapaszkodj körbe balra, túl a sarkon, majd mássz fel az alkóvba. Ragadd meg az itt található kőládát, és lökd a vízbe, mely lesüllyed a víztároló aljára. Most irány a platformokon át a vízszabályozó kar, és ereszd lejjebb a víz szintjét. Ezután szaladj végig a romos platformon, fordulj balra, ugorj át a túloldalra, tovább egyenesen, majd ess az alattad levő oszlopra, ahonnan a lenti platformra. Ugorj a jobbra levő törmelékre, majd a bolthajtás alá, és lődd le az itteni krokodilt. Most menj a vízszabályozó kar oldalán levő falhoz, és a nemrég lelökött kőládát lökd bele a vízbe. Fordulj jobbra, és a törmeléken át juss el a második vízszabályozó karig. Tekerd meg az óramutató járásával ellentétes irányban, mire az összes víz eltűnik a medencéből. Még ne ugorj le, hanem vedd fel a nagy életerőcsomagot a sötét bal sarokból. Most irány az üres medence.

Ha még nem tetted volna, vedd fel a Leletet (1/2). A két padlókapcsoló aktiválásához két faládára van szükséged. Az egyiket, amit nemrég löktél le ide, told arra a padlókapcsolóra, mely a padlóban levő fapalánkot elszigetelő rácsokat tünteti el. Vedd fel a kis életerőcsomagot a túlsó jobb sarokból, majd mássz a törmelékhalom tetejére. Ugorj előre, a mágneshorgony segítségével fuss végig a falon, majd landolj a túloldali törmelék tetején. Ugorj a fali párkányra, kapaszkodj balra körbe a sarkon, ugorj fel még egyszer, majd a rúdra. Ugorj a párkányra, kapaszkodj balra a sarkokon túl, ugorj a második rúdra, azután a sarki párkányra. Kapaszkodj balra, körbe a sarkon, és mássz a törmelékre. Juss fel a platformra, majd a vízszintszabályozó karhoz. A segítségével ereszd vissza a vizet a medencébe.

Indulj az óramutató irányával ellentétesen a medence körül, majd juss a rácsos kapu területének túloldalára. A mágneshorgonnyal kapd el a fapalánkot, és húzd olyan közel a kapuhoz, amennyire csak lehetséges. Menj vissza a felső vízszabályozó karhoz, melyet megtekerve ismét teljesen áraszd el vízzel az egész ciszternát. Ússz a fapalánkhoz. Ha mindent jól csináltál, akkor a tetejéről rá tudsz ugrani az egyébként elérhetetlen platformra a bejárattal szemben levő fal közelében. Ugorj át a rés bal oldalára, majd a mágneshorgonnyal húzd a pallót a réshez a lehető legközelebb. Ugorj vissza a résen, menj végig balra a platformon, majd juss a sarokban levő platformra, ahol sörétes puska lőszert találsz. Menj tovább, ugrálj keresztül a két rúdon, és landolj az alkóvban. Itt találod a második faládát, lökd le. Juss vissza a felső vízszabályozó karhoz, engedd lejjebb a vízszintet, majd juss le az alsó platformon levő ládához, és lökd le a medencébe. Most az alsó vízszabályozó kar segítségével szárítsd ki a medencét, ugorj le, és told a ládát a második padlókapcsolóra. A rácsos kapuk felemelkednek! Ismét engedd fel a vizet, majd menj a kapuk mögötti területre, és a horgonnyal húzd be a fapalánkot. Olyan közel legyen a külső falhoz, amennyire csak lehetséges. Most keresd meg a jobb oldalon azt az oszlopot, amelynek az oldalán egy létra van. Mássz fel, ugorj a jobb oldali fali párkányra, oldalazz balra, és ugorj fel kétszer, majd mássz fel az alkóvba, ahonnan a faládát lökted le. Ugorj az alkóv falán levő párkányra, még egyet fel, oldalazz balra, és ugorj a rúdra. Ezen keresztül egy másik alkóvba érkezel. Ugorj fel a sarki párkányra, onnan a két rúdra, majd a párkányon keresztül abba az alkóvba jutsz, ahol az első faláda volt. Irány a felső vízszintszabályozó, ereszd fel teljesen a víz szintjét. Ússz a fapallóhoz, amely most az erkélyhez közel van; az oldalsó platformokról igazítsd úgy, hogy a tetejéről be tudj ugrani az erkélyre.

Egy kis kamrába érkezel, amelyben semmi más nincs egy medencén kívül, amelybe három, fej alakú szökőkútból folyik a víz. Ugorj bele és bukj le. Erős áramlat sodor egészen egy kisebb víz alatti barlangba. Mássz ki szemben, vedd fel a sörétes puska lőszert, majd ugorj vissza, keresd meg az üreget a sziklán, és itt haladva tovább ússz a felszínre a túloldalon.

Ijesztő és hatalmas barlangban vagy, amely Tihocan templomának ad helyet. Az épület kapui egyelőre zárva vannak. Bukj le, és találd meg azt a víz alatti járatot, mely egy karhoz vezet. Meghúzva a sír bejáratának ajtajai kitárulnak. Még ne menj oda, hanem ússz a tó távoli bal széléhez, és lebukva ússz be a másik víz alatti üregbe, melyben a második Leletet (2/2) veheted magadhoz. A felszínre bukkanva ússz a kis szigethez, gyűjtsd be a sörétes puska és az 50 kaliberes pisztoly lőszert, majd menj Tihocan Templomához és lépj be a kentaurszobrok őrizte kapun.

Tihocan sírjának felirata szerint Tihocan Atlantisz egyik uralkodója volt. Lara félretolja a sír fedőlapját – ám alatta nincs semmi, a koporsó üres! Hősnőnk hirtelen hideg fegyvercső nyomását érzi a halántékán – Pierre megvárta, míg Lara elvégzi a piszkos munkát, aztán megszerezte a Scion-darabot.

Kettejük küzdelme ütemes gombnyomkodás kíséretében zajlik.

Lara elrejtőzik a koporsó mögött, Pierre pedig kirohan az udvarra, miközben eldobja fegyverét. Ám nem jut messzire: a sírt őrző kentaurszobrok csodás módon megelevenednek, és a Scion elrablója után vetik magukat. Pierre Larának dobja a Scion-darabot, hogy eképpen a szörnyetegek figyelmét a hölgyre tereljék, ám következtetése téves volt: a kentaurok halálra tiporják. Hősnőnknek hasonló sorsot szánnak.

A játék leggrandiózusabb és legötletesebb főnökharca előtt állsz! A kentaurok körbe-körbe rohangálnak, miközben rohamokkal, energialabdákkal és a szemükből áradó fagyasztó sugarakkal támadnak. Utóbbiakat a legkönnyebben guggolással tudod elkerülni. Legyőzésük stratégiája a következő: fegyvereddel lődd őket a bepöccenési csík feltöltődéséig, majd az adrenalin lövéssel állítsd meg őket néhány másodpercre! Amikor így lemerevedtek, a mágneshorgonnyal gyorsan kapd le az álarcukat. Folytasd a csatát, de maradj közel a ledobott álarcokhoz; amikor a fagyasztó sugár érkezik, kapd fel a pajzsot, és a segítségével tükrözd vissza a sugarat a fenevadakra! Amint kővé válnak, lődd őket hevesen; még a duplapisztolyokkal is egy kör alatt lehet velük végezni, de egyébként addig kell a pajzs használatát folytatni, míg el nem haláloznak.

Lara felveszi a földről a Scion-darabot, és megvizsgálja Pierre testét. A francia sajnos halott. A földön levő repedés szétnyílik, a Scion pedig egy egyiptomi sírra emlékeztető helyre repül. Lara visszaesik a földre. Ideje elhagyni Görögország földjét.



3. EGYIPTOM (EGYPT)

3.1. KHAMOON TEMPLOMA (KHAMOON’S TEMPLE)

Leletek (Artifacts): 3
Ereklyék (Relics): 1
Ledörzsölős jutalom (Rubbing Reward): 5

Lara kőkemény motoros stílusban érkezik egy ókori egyiptomi templom bejáratához. Ezt a helyet látta korábbi hallucinációi során? A romos építmény Khamoon Temploma.

Egy homokos járatban vagy, melynek végében egy nagy terem bejárati nyílása látható. WII: a bal oldali oszlopon találod az első Ledörzsölős jutalmat (1/5), a Lefejezett Ré (Beheading Ra) képet, míg jobb kéz felől egy üreg bejárata sötétedik. Mássz be, és fedezd fel a zseblámpa segítségével. A barlang láthatóan egy fáraósír: odabent magas rács vesz körül jó néhány ereklyét. Itt csak nézelődni lehet, semmit sem tudsz felszedni. Miután átkutattad az üreget, térj vissza a homokos járatba.

Egy magas bejárati csarnokban vagy. Húzd ki a bal oldali járat végén látható kőtömböt, mögötte kis életerőcsomagot és sörétes lőszert találsz. A mágneshorgony segítségével döntsd le a túlsó jobb és bal sarokban levő oszlopokat. Mássz fel a bal oldali leomlott darabjára, majd a párkányra ugorva és felhúzva magad újabb kis életerőcsomagot rakhatsz a hátizsákba. Ugorj a bal oldali fali párkányra, kapaszkodj balra, ugorj a sarki párkányra, kétszer fel, majd a balra levő rúdra. Innen ugorj az oszlopra, csússz le, ugorj és kapd el a másik oszlop oldalán levő párkányt. Kapaszkodj körbe, ugorj a két rúdra, majd a bal oldali oszlop alapjához. Ugorj fel kétszer, majd ugorj a jobb oldali nagy lyukba. Egy kis járatban vagy. Fuss a szkarabeusz díszes súlyszerkezethez, ugorj fel rá, majd mielőtt az lesüllyedne, gyorsan ugorj fel még egyszer és kapd el a túlsó járat peremét. A folyosó egy újabb gödörhöz vezet, ahol először le kell csúsznod, majd a rúdon keresztül és a szkarabeusz szerkezeten át juss a túloldalra. WII: Szemben egy kis kamrácskába tudsz bebújni, ahol a zseblámpával egy kis életerőcsomagot találsz. A folyosó egy nyíláshoz vezet, amelyen át egy nagyobb terembe jutsz. Öld meg a támadó fekete párducot. WII: A bal oldali falon találod a következő Ledörzsölős jutalmat (2/5), az Oroszlán Barlangja (Lion’s Den) képet. A csontváz mellől vedd fel a sörétes puska lőszert, majd ugorj fel a nagy udvarra kivezető nyílás párkányára. Még ne csússz le, hanem ugorj a bal oldali párkányra, kapaszkodj körbe, majd az oldalsó falra. Mássz fel, guggolj le és menj körbe, majd ugorj a másik párkányra, és kapaszkodj körbe tovább. Húzd fel magad a kőpárkányra, ahol egy nagy életerőcsomagot vehetsz fel. Most irány a kijárat, csússz le.

Lara a templom óriási és elképesztően szép központi udvarára érkezett, amelynek közepén egy jókora obeliszk emelkedik. Ám hősnőnkre ugyanakkor új ellenfelek is fenik a fogukat: a macskamúmiák! Két szörnyeteg veti rá magát Larára.

Miután sikeresen megszabadultál tőlük, térj vissza azon homoklejtő aljához, ahol lecsúsztál, és vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert. A sérült szfinxszobor jobb oldalán álló oszlop mögött kis életerőcsomag hever, majd a zárt kapuktól jobbra, a sarokban sörétes puska lőszert gyűjthetsz be. Most már ideje elindulni felfelé, körbe az oszlopokon és a platformokon.

Menj a túloldalon álló szfinxhez, és ugorj a tőle balra eső kerek oszloptöredékre. Innen ugorj a bal oldali töredezett oszlopra, kapaszkodj balra, majd ugorj fel. Oldalazz balra, majd ugorj hátra a szomszédos oszlopra. Ugorj felfelé háromszor, utána mássz az oszlop lapos tetejére. Ugorj innen a nagyobb oszlopra, majd lőj a falon levő, kör alakú kapcsolóra. Az előugró rúd használatával juss át a túlsó platformra. Vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert. Ezután irány a távoli oszlop teteje, majd az alacsonyabb, végül a kőfalba vésett létra. Mássz fel, és ugorj a szfinx fejére. Bújj be a mögötte levő alkóvba. WII: a szemben levő falon a régészecset segítségével szimbólumokat fedezhetsz fel, melyek a soron következő rejtvényhez lesznek szükségesek. Az alkóv jobb oldali sarkában, felül egy kis üreg bújik meg – ebben veheted fel az első Leletet (1/3). A lyukból lemászva és a szfinx fejére visszatérve indulj jobbra, a mágneshorgony segítségével lendülj át a következő oszlop tetejére. Innen ugorj a sarki platformra, majd annak a végéről a falon, a két kampót használva Prince-esen átszaladva a következőre. Ezen platformról ugorj a ferde sziklára, és csússz le. A lejtő alatt, oldalt bemászva egy nagy életerőcsomagot találsz, majd húzd meg a szfinx feje hátsó részén látható kart. WII: a korábban talált jeleket forgasd ki a Cryptex-rejtvényen. Odalent, a szfinx mancsai között feltárul az ajtó. Csússz le a lejtőn, és menj be.

A folyosó újabb bámulatos terembe vezet. Hat hatalmas szobrot, és jobbra egy szkarabeuszos ajtót látsz. Előre indulva lődd le a két támadó párducot, majd húzd meg a nyitott ketrec melletti kart. A szobrok mozogni kezdenek! A terem túlsó felében levő rácsok is kinyílnak, további két fenevadat engedve szabadjára. Miután elintézted őket, a jobb oldali ketrecben kis életerőcsomagot vehetsz fel. Menj vissza a karhoz és ismét húzd meg. Most nagyon fürgének kell lenned! Rohanj a terem túloldalára, mássz a törmelékre, ugorj az első szobor által tartott kőlapra. Innen ugorj a vele szemben levőre, majd a következőre a bal oldalon, utána a harmadikra, innen pedig a mágneshorgony segítségével lendülj a sarokban látható fali párkányra. Ess le az alsóra, kapaszkodj jobbra, majd ugorj a ketrec ajtajára. Mivel ez rögtön süllyedni kezd, a lehető leggyorsabban ugorj róla tovább fel az ajtó feletti párkányra. Haladj tovább a jobb oldali párkányra, ahonnan mássz fel az ajtónyílásba.

Fuss végig a folyosón, és a végén lecsúszva lődd le a patkányokat. Ragadd meg a lejtő melletti kőládát, és húzd ki. Vedd fel a mögötte levő kis életerőcsomagot. Most told a tömböt a gödör másik végéig. Vedd fel a másik kis életerőcsomagot, majd a kőláda tetejéről ugorj ki innen. A folyosó újabb lejtős részhez vezet. Ezen gödör aljában sörétes puska lőszert vehetsz fel, majd mássz vissza fel a fali párkányok segítségével. Most ugorj rá a falból kiugró rúdra, onnan a következőre, majd a szkarabeusz súly segítségével mássz ki.

Ez a járat fényes udvarba vezet, melynek túlsó felében egy szentélyre emlékeztető épületet pillantasz meg, jobbra pedig egy zárt kaput. Küzdj meg a krokodilokkal, majd a sötét és hosszú járat végéből vedd fel a kis életerőcsomagot. Haladj tovább az udvar bal oldalán. A nagy oszlopok mögötti sötét sarokban egy nyílás van a falon. Onnan egy üregbe jutsz, amelyben kis életerőcsomagot és sörétes puska lőszert találsz. Ideje a medencébe ugrani. Húzd meg a víz alatti kart, és ússz át a kinyíló rácson.

Mielőtt kimásznál, vedd fel a jobb sarokban levő oszlop mögött megbúvó nagy életerőcsomagot, majd ússz a felszínre. A platformról ugorj a szkarabeusz súlyra, majd a felette levő párkányra, azután a jobb oldali platformra. Ahogy felmászol, a platform a másik kettővel egyetemben elkezd visszacsúszni a falba. Gyorsan mássz fel, ugorj át a másik visszacsúszó platformra, majd a fali párkányra. A bal sarokban levő párkány következik. A platformok eközben visszaálltak eredeti helyzetükbe. Ugorj a keskeny platformra, a szkarabeusz súllyal eggyel feljebb, majd a jobb oldali párkányra.

Egy kisebb kamrába érkeztél. WII: a szemben levő falon találod Az Íjász (The Archer) Ledörzsölős jutalmat (3/5). A folyosó jobb szélén leugorva kis életerőcsomagot vehetsz fel. Mássz vissza fel, és ugorj a bal oldali póznára. Innen irány a szkarabeusz súly, a felső két párkány, a pózna teteje, majd a bal oldali alkóv, ahol 50 kaliberes pisztoly lőszert találsz egy kar társaságában. Utóbbit meghúzva egy kőláda zuhan le a magasból az előző vizes teremben. Most ugorj a túloldalon levő másik póznára, majd a rácsos ablak előtti párkányra. Vedd fel a nagy életerőcsomagot és az 50 kaliberes pisztoly lőszert. Térj vissza a vizes terembe. A platformok most már nem mozognak. A kőládát told át egészen a fali párkányok közelébe. A kőláda tetejéről ugorj a párkányra, egyet fel, majd hátra az U-alakú platformra. Ez is rögtön elkezd visszacsúszni a falba, ahogy ráugrasz, tehát nagyon gyorsan ugorj róla a fenti szkarabeusz súlyra, onnan pedig a felette levő párkányra. Ugorj a másik szkarabeusz súlyra, a felső párkányra, a rúdra, majd a platformra. Itt a horgonnyal rántsd le a szemben levő hidat, majd miután az teljesen vízszintes helyzetbe került, ugorj rá, mielőtt felcsapódna. Egy alkóvba kerültél, melyben a kart meghúzva kinyílnak a mennyezeten levő csapóajtók. Ugorj a jobb oldalira, majd a rúdra, végül a szemben levő szárnyra, és mássz fel. Odafent húzd meg a kart. A szertartási épületben a macskaszobor körül lenyílik a csapóajtó.

Menj ki a peremre, és a horgony használatával indulj balra, a kis fali párkányon landolva. Innen a horgonnyal ugorj a mennyezeten levő kampóra, tovább a következőre, majd a szertartási épület tetejére. Vedd fel a második Leletet (2/3). Ugorj a földre, küzdj meg újabb két krokodillal, azután ugorj le a nemrég feltárult üregbe, a macskaszobor alatt. Csússz le a lejtőn, majd a folyosón végigmenve egy közepes méretű terembe érkezel.

Középen egy színes festményekkel ékített obeliszket, odalent pedig egy éhes párducot vehetsz szemügyre. Vedd fel jobbról és balról az 50 kaliberes pisztoly lőszert, majd ugorj eggyel lejjebb, és innen biztonságban kilőheted a lent dühöngő fenevadat. Most irány a terem alja, ahol földet érésedet követően újabb két párduc támad rád. Miután elintézted őket, keresd fel az obeliszktől balra levő, nyitott ketrecet, és gyűjtsd be a nagy életerőcsomagot. A jobb oldali falban egy másik, most még zárt ajtajú ketrecben még két nagymacska van bezárva; a kart meghúzva küzdd le ezt a két állatot is. Az imént kinyitott ajtó felett két fali párkányt látsz. Ugorj fel a másodikra, onnan a jobbra levő ketrec ajtajára, majd hátra az obeliszk oldalára, mielőtt az ajtó lezuhanna. Most ugorj a felső párkányra, kapaszkodj körbe a sarkon, majd irány a kiálló gerenda. Miután az körbefordult, ugorj róla a bal oldali falon levő párkányra, majd tovább fel, míg ki nem tudsz mászni az obeliszket körülvevő platformra. WII: az obeliszk oldalán találod a következő Ledörzsölős jutalmat (4/5), az Isteneknek szánt felajánlások (Offerings for the Gods) képet. Menj a platform bal oldalára, lőj a túloldali falban látható kör alakú kapcsolóra, majd a mennyezeten előtűnő kampó és a horgonyod segítségével lendülj át a kis alkóvba. Vedd fel az 50 kaliberes pisztoly lőszert és a nagy életerőcsomagot. Menj vissza a platformra, majd folytasd az utadat a kijáraton.

A folyosón végighaladva intézd el a támadó párducot. Egy törmelékkel teli terembe érkezel, melyben jobbra, a magasban egy egyelőre elérhetetlen járatot, odafent pedig egy csapóajtót látsz. Menj át az egyetlen nyitott ajtónyíláson, és a létrán felmászva egy kamrába jutsz, melyet félig homok tölt ki. Győzd le a macskamúmiát, majd a sarokban levő kőtömbökről vedd fel az 50 kaliberes pisztoly lőszert és a nagy életerőcsomagot. A mágneshorgonyt dobd a rudakból álló kerítés tetején látható kampóba, majd elszökkenve állj meg középen. Mássz kicsit feljebb a horgonyon, majd ugorj a Lara háta mögött levő pózna tetejére. Innen irány a balra levő első vékony oszlop oldalán levő rés. Ess le az alsóra, kapaszkodj körbe jobbra, ugorj a középsőre, itt is kapaszkodj jobbra, majd ugorj a harmadik oszlopra. Oldalazz jobbra, ugorj eggyel feljebb, majd kapaszkodj tovább jobbra, hogy Lara háttal a falnak kerüljön. Most ugorj el, a horgonnyal kapd el a magasban levő kampót, és némi falon futkározás után teremj a nagy ajtó feletti platformon. Megtaláltad az utolsó Leletet (3/3). Ess le, szaladj körbe a négyzet alakú nyílás mellett, és menj át a díszes ajtón. A létrán felmászva a korábbi hatalmas és mozgó szobrokra néző erkélyre érkezel. Húzd meg a kart. Hat kőplatform kezd el előre és hátra mozogni a nagy szobrok felett. Ugorj a jobb oldalon levő első platformra, utána a bal oldalira, majd a vele szomszédos középsőre, a túlsó jobb oldalira, végül az erkélyre. Itt balra indulva vedd fel a nagy életerőcsomagot, majd tovább, a folyosó végében, egy kerítés előtt húzd meg a kart. WII: kapard le az ábrát a falról, majd a kapott jeleket pörgesd ki a Cryptex rejtényen (tollak, szem, szkarabeusz). Fordulj vissza, és ugrálj át a most már nem mozgó platformokon a nagy szobrok felett. WII: a bal oldal középső platformján találod az utolsó Ledörzsölős jutalmat (5/5), a Hórusz Szemét (The Eye of Horus). A létrán keresztül juss vissza a korábbi terembe, majd a sarki kőtömbökről ugorj ismét a pózna tetejére. Ezúttal viszont jobbra kell fordulnod, ugorj a szomszédos pózna tetejére, majd a fali párkányra. Kapaszkodj gyorsan balra az omladozó párkányon, majd ugorj a szkarabeusz zárral díszített ajtó jobb oldalán levő rúdra. Eképpen azt meghúzva kinyílik a csapóajtó, és a lenti kamrába nagy mennyiségű homok folyik le. Juss le, és a homok által képzett lejtő segítségével juss be az eddig elérhetetlen járatba.

Hatalmas, magas teremben vagy. Szemben díszesen faragott, zárt kapu, a teremben négy kőobeliszk (WII: előttük homokkal borított tömbök, amelyekre írnod kell), a fal mentén körben pedig nyolc kőtömb. Mindezek egy újabb nagy rejtvény alkotórészei. A bejárattól számítva haladj az óramutató járásával ellentétes irányban. Az 1. kőtömböt kihúzva egy kis alkóvba jutsz, melyben sörétes puska lőszert tudsz felvenni. A 2. kőtömböt kihúzva az egyik obeliszk felemelkedik a teremben. A járatba bemászva egy festménnyel díszített kamrába jutsz, amelynek falán a gémet ábrázoló kép alatt egy zöld vázát tartó egyiptomi figuráját látod. WII: a falról satírozd le a kígyó figuráját, majd rajzold a megfelelő oszlop előtti kőtömb homokjába. Többször kell próbálkoznod, mire sikerül a megfelelő ábra. Térj vissza a terembe, és a felemelkedett oszlop alján levő forgatós részt állítsd be úgy, hogy a zöld vázát tartó egyiptomi férfi figurája a kőajtó felé nézzen. Amikor kattanást hallasz, az oszlop jó pozícióban áll. Most húzd ki a 3. tömböt, ez üres kamrába vezet. A 4. kőtömböt eltávolítva egy éhes fekete párduc rohan elő, melyet elintézve egy újabb fali festményt rejtegető terembe jutsz. A kígyó kis ikonja alatt két korsót tartó egyiptomi alakot látsz. WII: kapard le a falról az oroszlánfigurát, majd rajzold a megfelelő oszlop előtti kőtömb homokjába. Vedd fel a sörétes puska lőszert, majd a terembe visszatérve a frissen felemelkedett oszlop alján forgasd a két korsót tartó egyiptomi ábráját a kőajtó irányába. Az 5. kőtömb mögötti kamrában a festményen a végtelen hurok ábrája alatt egy kis szobrot tartó egyiptomi férfi képét látod. WII: miután a régészkalapáccsal kibontottad a falat, a helyiség faláról kapard le a szkarabeusz ábráját. Rajzold a megfelelő oszlop előtti kőtömb homokjába. A teremben forgasd a soron következő oszlop alsó részét úgy, hogy a kis szobrot tartó férfi ábrája a kőajtó felé nézzen. Irány a 6. kőtömb. Ez egy kis kamrába vezet, ahol 50 kaliberes pisztoly lőszert találsz. A 7. kőtömb mögött egy vérszomjas fekete párduc vár rád. Továbbmenve egy újabb fali festményt rejtegető terembe jutsz, mely egy kék vázát tartó egyiptomi alakot ábrázol. WII: a falról satírozd le a madárfigurát, majd rajzold az utolsó oszlop előtti kőtömb homokjába. A nagy kőkapu kitárul! A teremben forgasd az utolsó oszlop alsó részét úgy, hogy a kék vázát tartó férfi ábrája a kőajtó felé nézzen. A nagy kőkapu kitárul! Még ne menj át rajta, hanem húzd ki a 8. kőtömböt, és gyűjtsd be mögüle az 50 kaliberes pisztoly lőszert. Most mássz a 4. kőtömb tetejére, onnan ugorj a jobbra levő kiugró részen látható repedéshez. Kapaszkodj körbe jobbra a sarkon túl, majd ugorj a kőpárkányra, utána tovább jobbra az újabb repedéshez. Ugorj egyet fel, majd hátra az első obeliszk csúcsára. Ugorj végig a négy oszlop csúcsán, majd a kiugró részben levő repedéshez, kapaszkodj jobbra, és ess le egy titkos kamrába. WII: bontsd ki a falat a régészkalapáccsal. Megtaláltad a pálya egyetlen Ereklyéjét (1/1), egy Mumifikált Macskát (Mummified Cat)! Vedd magadhoz a nagy életerőcsomagot is, majd távozz a kinyílt kőajtón Khamoon Obeliszkje felé.





3.2. KHAMOON OBELISZKJE (OBELISK OF KHAMOON)

Leletek (Artifacts): 4
Ereklyék (Relics): 0
Ledörzsölős jutalom: 1

A folyosón át egy magas terembe érsz, melynek közepén hatalmas obeliszk emelkedik, az alsó részét pedig egy vizes medence tölti ki. Az obeliszk oldalán négy kis alkóvban egy-egy értékes kulcstárgy rejtőzik, melyekhez az egyelőre csukott felvonóhidak vezetnek. Először is húzd meg a tőled jobbra található fali kart. WII: vedd fel a fogaskereket, a szokásos módon tedd működőképessé a zárat, és húzd meg a kart. Az obeliszket körülvevő négy felvonóhíd egyike lecsapódik. Vedd fel Hórusz Szemét (Eye of Horus)! Ezek a tárgyak a Khamoon Temploma központi udvarán álló obeliszkhez fognak kelleni. Ugorj a vízbe, és ússz a jobb oldalon levő ajtónyíláshoz. Még ne menj be, hanem mássz ki a jobb oldali oszlopsornál, és vedd fel az 50 kaliberes pisztoly lőszert. Most irány a szemben levő oszlopsor, ahol kis életerőcsomagot találsz. Azután távozz az ajtónyíláson.

A folyosó hamarosan két összecsapódó kőtömbhöz vezet. Menj át köztük egy alkalmas pillanatban. Továbbhaladva ezek dupláján kell átmenned. Hamarosan egy elképesztően magas terembe jutsz, melynek aljában egy trón maradványai láthatóak. WII: a bal oldali kőtáblán van a pálya egyetlen Ledörzsölős jutalma (1/1): Az aratás (The Harvest) kép. A kőlépcsők mögött sörétes puska lőszer hever a földön. A lépcsőkről ugorj a falon levő karra, mire Lara mögött egy nagy oszlop ereszkedik le. Mivel az oszlop működése időzített, gyorsan ugorj a tetejére, mielőtt felemelkedne. Odafent ugorj a balra levő rúdra, majd a fali párkányra. Ugorj fel kétszer, majd hátra az U-alakú platformra, amely elkezd visszahúzódni a falba, amint Lara felmászik rá. Ezért gyorsan ugorj a falban levő lyukba, majd a platform túlsó részére, végül a sarkon található fali párkányhoz. Ugorj a kis platformra veled szemben, innen a túloldali platformra, ahol hátul, a törmelék mögött egy kart találsz. Ezt meghúzva a magasban egy rúd ugrik ki a falból, mely az egyetlen utat jelenti a pálya első Leletének megszerzéséhez. A karon sajnos időzítő van, tehát rendkívül gyorsnak kell lenned, hogy feljuss időben a rúdon keresztül a Lelethez (nekem három végigjátszás után sem sikerült.) Most ugorj a terem közepén levő kis platformra, onnan a vékony oszlopon levő párkányhoz. Kapaszkodj körbe, ugorj fel, tovább a középső oszlopra anélkül, hogy felmásznál a tetejére, a fenti tüskecsapda elkerülése végett. Ehelyett kapaszkodj körbe, majd ugorj a jobb oldali oszlopra. Kapaszkodj körbe, ugorj a fenti párkányra, majd a falon látható párkányra, végül a rúdra. Tovább a hosszú platformra, annak végéről a fali párkányra, egyet fel, majd a kiugró platformra. Mivel ez is elkezd visszacsúszni a falba, gyorsan ugorj a terem közepén levő tartógerenda szélére, majd oldalazz jobbra. Mássz fel a szűk párkányra, és ess le a túloldalon, elkapva a szélét. Oldalazz balra, ugorj egyet fel, oldalazz körbe a sarkon, ugorj a szemben levő párkányhoz, majd ess eggyel lejjebb. Kapaszkodj körbe a sarkon, és mássz fel a szűk platformra. Innen irány a jobb oldali falon levő párkány, majd az eggyel feljebb levő. Gyorsan kapaszkodj balra, majd a mágneshorgonnyal fuss át a színes festménnyel díszített falon. Ugorj a sarki platformra, oldalazz balra, ugorj fel, majd az újabb oszlop tetejére. Kapaszkodj körbe, ugorj a középső oszlopra, majd mássz a tetejére. Innen ugorj a kis kőplatformra. Ha elég gyors voltál, akkor még mindig kiáll a falból a jobb oldali rúd, melyen átlendülve a túloldalra felveheted az első Leletet (1/4). Térj vissza a középső platformra, majd a másik rúdon át a túloldalra. A bal oszlop mögött nagy életerőcsomagot találsz. Menj ki a lejtős járatba.

Az út egy szellős kamrába vezet, ahol egy macskamúmia vár Larára. Miután legyőzted, irány a nagy gödörrel kezdődő folyosó. Még ne ugorj rá a rudakra, hanem ess le a gödörbe, ahol kis életerőcsomagot és sörétes puska lőszert találsz. A két rúdon keresztül ugorj a szkarabeusz súlyra, onnan a párkányra, majd balra a lépcsőkre. Menj keresztül a kettős csapdán, majd a központi obeliszkre néző erkélyek egyikére jutsz.

Ugorj a jobb oldali fali párkányra, kapaszkodj balra a sarokig, ess le, ugorj a rúdra, végül az erkélyre. Húzd meg a kart. WII: vedd fel a fogaskereket, a szokásos módon tedd működőképessé a zárat, és húzd meg a kart. Odalent lecsapódik a második felvonóhíd, és eltűnnek a rácsok a szemben levő bejárat elől. Juss vissza ahhoz az ajtónyíláshoz, ahol bejöttél, majd ugorj tovább a tőle jobbra eső fali párkányra. Gyorsan kapaszkodj végig az omladozó párkányon, majd menj be az ajtón. Fuss el a forgó pengék mellett, majd a rúdon keresztül ugorj a másik oldalra.

Egy magas terem tetejéhez jutottál. Csússz le a lejtőn a terem aljába. Küzdj meg a macskamúmiával, majd a sarokban levő U-alakú alkóvból gyűjts be egy kis életerőcsomagot. A lejtő aljában sörétes puska lőszert vehetsz fel. Most ugorj fel a kapcsolóhoz, húzd meg és vedd fel a kis életerőcsomagot. A lejtő nagy kőtömbökből álló lépcsővé alakul. A két nyílást záró rácsok is eltűntek. Húzd ki a kis alkóvban található tömböt az alkóv bejárata elé, vedd fel a mögötte heverő kis életerőcsomagot, majd a tömbről ugorj a fali párkányra. Kapaszkodj balra, ugorj fel és a mágneshorgonnyal fuss végig a falon, majd ugorj a szkarabeusz súlyra. Gyorsan ugorj a felső párkányra, majd a balra levő T-alakú platformra. Balról, a középső két nagy kőlépcsőről vedd fel az 50 kaliberes pisztoly lőszert és a kis életerőcsomagot. Most juss vissza a platformra, mássz a második kőlépcsőre, és a forgó pengét elkerülve a horgonnyal fuss végig a falon, majd ugorj a szkarabeusz súlyra, azután gyorsan a felső párkányra. Itt megint figyeld meg a forgó penge mozgását, majd egy alkalmas pillanatban fuss a falon jobbra és balra, majd ugorj a túlsó sarokban levő kis párkányra. Ugorj eggyel feljebb, majd a két forgó pengét elkerülve fuss át a falon, és kapd el a sarokban levő kőlépcső szélét. Mássz fel, majd menj le két lépcsőnyit, utána dobd ki a horgonyt a magasban levő kampóra. Némi falon futkorászás után ugorj el a túlsó sarokban, kapd el a jobbra levő kampót, majd enyhén jobbra irányozva ess le a lenti platformra. Vedd fel a második Leletet (2/4). Most az előbb bejárt útvonalon át juss vissza arra a pontra, ahonnan a Lelet platformjára ugrottál le, csak ezúttal a falon futás után kapd el a jobb sarokban levő platformot. Ugorj fel az erkélyre.

Menj végig a folyosón, amely egy erkélyre vezet. A kart meghúzva újabb híd csapódik le odalent. WII: vedd fel a fogaskereket, a szokásos módon tedd működőképessé a zárat, és húzd meg a kart. Térj vissza a nagy kőlépcsőhöz, a horgonnyal kapd el a felső kampót, és ugorj a túloldalon levő párkányhoz. Kapaszkodj körbe a sarkon és ess le. Egyelőre ne menj ki, hanem juss le a terem aljához, és menj át a nagy ajtón. Rögtön egy trükkös csapdához jutsz. Ugrálj keresztül az összecsapódó falak között levő póznák tetején. Az egyik lecsapódott felvonóhídhoz jutsz. Vedd fel a kis életerőcsomagot, majd Anubisz Pecsétjét (Seal of Anubis). Ugrálj keresztül a bal oldali rudakon az oszlopos erkélyre. Itt van az utolsó aktiválandó felvonóhíd. Vedd fel a kis életerőcsomagot. Folytasd tovább az utat a jobb oldali rudakon, majd balról, a függőhíd végéből vedd fel az Ízisz Ankhot (Ankh of Isis). Távozz a Lara háta mögött nyíló ajtón.

Juss át a forgó pengék között, majd a pózna tetején ugorj át a nagy gödör felett. Menj át az összecsapódó falak között, majd az újabb gödörnél a póznán keresztül ugorj át az összecsapódó falak elkerülésével a túloldalra. Anubisz termében vagy.

Fordulj balra, fel a lépcsőn, ugorj rá a fali párkányra, egyet fel, majd ugorj a bronz súlykapcsolóra. Két forgó penge indul el a jobb oldali vízszintes párkányon. Amikor a pengék odébb forogtak, ugorj a jobb oldali kis kőpárkányra. Innen ugorj a hosszúra, kapaszkodj jobbra, majd ess le a járatba. Öld meg a macskamúmiát. Ugorj fel a fényes falfelületen levő párkányra, eggyel feljebb, majd a magas platformra. A mágneshorgonyt dobd a falon levő kampóba, és fuss végig a falon. A túlsó platformom nagy életerőcsomagot és sörétes puska lőszert vehetsz magadhoz. Most ugorj vissza a kampóhoz, majd elegendő magasra felfutva ugorj a magasban, szemben levő platformra. Kerüld el a pengéket, ugorj a jobb oldali kis párkányra, kapaszkodj jobbra, és ugorj a rúdon keresztül a másik platformra. Guggolj le, és vedd fel az 50 kaliberes pisztoly lőszert, valamint a Leletet (3/4). Ugorj a lenti platformra, a fali párkányokra, végül a romos járathoz. Menj a végére, ugorj eggyel lejjebb, majd ugorj le és kapaszkodj meg a platform bal szélén. Ess le, elkapva a lenti párkányt, majd balra körbe kapaszkodva és felmászva begyűjtheted a pálya utolsó Leletét (4/4). Most ugorj le a terem aljába, és küzdj meg a három macskamúmiával. A három kőpárkányon felmászva távozz a kijáraton.

Egy szeles járatban vagy. Menj át a forgó pengék között, majd az összecsapódó falaknál ugorj az első póznára, amikor a falak éppen szétváltak. Rögtön ugorj a középső póznára, majd a túlsó fali párkányra. Mássz ki a folyosóra, mely egy karhoz vezet. Meghúzva az utolsó felvonóhíd is lecsapódik. WII: vedd fel a fogaskereket, a szokásos módon tedd működőképessé a zárat, és húzd meg a kart. Térj vissza a korábbi csapdához, ugorj az első póznára, amint a falak szétváltak. Ugrálj tovább a következő kettőn át a túloldalra. A forgó pengéket magad mögött hagyva visszaérsz Anubisz termébe. Juss fel a magas ajtónyílásig, ahol bejöttél. Menj keresztül a csapdákon, és a központi obeliszkhez visszajutva vedd fel a kis életerőcsomagot. A két rúd használatával juss el a nemrég leeresztett felvonóhídhoz. Vedd fel a sörétes puska lőszert, majd Ozirisz Szkarabeuszát (Scarab of Osiris). A víz alatti rács kinyílt!

A nyíláson átúszva egy kis földalatti kamrába érkezel. Vedd fel a mini SMG lőszert, a kis életerőcsomagot, majd húzd meg a kart. Odafent egy szobor talapzata elgördül, szabaddá téve az utat a létra tetején. Kimászva Khamoon Templomában, a nagy szobros teremben találod magad. A központi udvar felé távozóban felvehetsz egy kis életerőcsomagot a bal oldali párducketrecből. Az udvarra érve intézd el a macskamúmiát, utána tedd a helyére a négy tárgyat az obeliszk négy oldalán. A szentélybe vezető hatalmas ajtók kitárulnak – szabad az út Khamoon fáraóisten sírjába!





3.2. A SCION SZENTÉLYE (SANCTUARY OF THE SCION)

Leletek (Artifacts): 2
Ereklyék (Relics): 1
Ledörzsölős jutalom: 1
Fegyver: Mini SMG

A kapun belépve hősnőnk hamarosan két macskamúmia karjaiba szalad. A róluk való megfelelő gondoskodás után folytasd az utad a lépcsőn. WII: még ne menj tovább, hanem a jobb oldali falról kapard le a pálya egyetlen Ledörzsölős jutalmát (1/1), az Élet Utazását (Journey of Life). Nagy terembe érkezel, amelyben négy oszlopot látsz. Az oszlopok oldalán különböző ábrák vannak, ahogy a falakon is. A rejtvény megoldása az, hogy két azonos képnek kell egymással szembe kerülnie, ám nehezítésképpen az egyik henger pörgetésekor a két szomszédos is elfordul. Kezdd a bal első tárcsánál. Pörgesd meg kétszer, így a váza a bal második tárcsa, az ankh pedig a jobb első tárcsa felé néz. Most menj a jobb második tárcsához, forgasd meg kétszer, így a sátor a jobb első tárcsa, a szobor pedig a bal második tárcsa felé fordul. WII: dörzsöld le a hal és a szem ábrákat a jobb és bal oldali falon, majd rajzold őket a két homokos állványra. Egy oszlop emelkedik fel középen! Vedd fel a teremből a kis életerőcsomagot és a sörétes puska lőszert, majd az oszlop tetejéről a párkányokon és a létrán keresztül mássz fel egy folyosóba.

Hamarosan némileg ismerős csapdához érkezel. Amint a két fal szétválik, ugorj a bal oldali kiszögellésre, majd rögtön tovább a párkányra. Ugorj fel egyszer, tovább a két szkarabeusz súlyra, végül a párkányra. Várd meg, míg a falak szétválnak, majd ugorj tovább a párkányra, és balra oldalazva ugorj át a rés felett. Folytasd az utat a folyosón.

Egy óriási terem tárul eléd, melynek közepén hatalmas szfinx fekszik. Indulj el a balra, mássz le a létrán, és juss el a mancsaihoz. Balra, a kőtörmelék mögött a sarokban nagy életerőcsomagot találsz. Mássz fel a létrán, majd indulj balra.

Ugorj a párkányra, a romos lépcsőre, utána a köveken felmászva juss el a sarokba. Csússz le a lejtőn, majd a végén elugorva kapd el a fali párkányt. Juss fel a kőpárkányra, azután a bal oldali utolsó oszlophoz. Ugorj az oldalán levő réshez, eggyel feljebb, kapaszkodj jobbra, még egyet fel, megint kapaszkodj jobbra, és ugorj a Lara háta mögötti oszlopra. Kapaszkodj a túloldalra, ugorj a következő oldalra, oldalazz balra, és ugorj a felső repedéshez. Innen ugorj a falon levő párkányra, és haladj felfelé addig, míg ki nem tudsz mászni az építmény tetejére. Küzdj meg a támadó denevérdémonokkal – tanácsos komolyabb fegyverrel harcolni ellenük, mivel elég veszélyesek és könnyen letaszítanak a mélységbe. Utána menj a platform másik végéhez, csússz le, és a rudakon keresztül elugorva kapd el az U-alakú párkányt. Kapaszkodj körbe, majd ess le a bejárat feletti párkányra. Juss le, húzd meg a kart. WII: dörzsöld le az ajtó jobb oldalán található ábrát: szkarabeusz, kígyó, tollak. Forgasd ki ezeket a Cryptex-rejtvényen. Egy kőtömb emelkedik fel. Lépj be az ajtónyíláson.

A folyosó hamarosan három összecsapódó tömbből álló csapdához ér. Egy alkalmas pillanatban ugorj át közöttük, a gödör felett. Hamarosan újabb, hasonló csapdához érsz, ahol a második és a harmadik tömb alatt egy kis résben le lehet guggolni. Miután átugrottál az első tömbön, gyorsan guggolj le, és várd meg, amíg a tömb összecsapódik Lara feje felett. Ezt ismételd meg a harmadik tömb alatt is.

Továbbhaladva egy nagy terembe jutsz, amelynek az alján víz csillog. A közelben van egy kar, de ezt most még ne húzd meg, ugyanis előbb a terem rejtvényét kell megoldani. Ne ugorj le a vízbe, hanem a két kis fali párkányon át juss el a létrához. Mássz le, majd a hiányzó résznél ugorj át a bal oldalira. Mássz le tovább a rudakig, majd rajtuk keresztül ugrálj el a túloldali fali párkányhoz. Onnan ugorj a bal oldali  faragott kőtábla oldalán levő mélyedést elkapva, majd haladj felfelé egészen addig, míg a kőtábla teljesen le nem ereszkedik Lara súlya alatt. Egy szkarabeuszt formázó zár rögzíti a szerkezetet. Lara háta mögött egy obeliszk oszlop emelkedik fel a vízből, illetve a terem középső részén egy híd kis darabja válik láthatóvá. Ess a vízbe, melynek fenekén egy kis életerőcsomag hever. Ússz a szemben levő kis platformig. Ugorj az itteni kőtáblára, és indulj el rajta felfelé – de ne engedd, hogy a zár a helyére kerüljön, hanem gyorsan ugorj a balra levő kis párkányra! Várd meg, amíg a kőtábla a helyére csúszik. Ugorj rá vissza, haladj felfelé, majd ugorj a jobbra látható kőpárkányra. Innen ugorj jobbra a kőtáblára, és hagyd, hogy a zár a helyére kerüljön. Most ugorj a Lara háta mögött felemelkedett obeliszkre, onnan az újabb résszel gyarapodott hídra. A mágneshorgony használatával fuss végig a bal oldali, festménnyel díszített falon, és ugorj a sarkon levő párkányhoz. Innen ugorj a jobbra levő kőtáblára, és várj, míg a szkarabeusz zár a helyére kerül. Most már csak a kis platformról elérhető kőtábláról kell gondoskodnod. Amint ez megvan, a negyedik obeliszk oszlop is kiemelkedik, a híd pedig teljes méretében előcsúszik a falból. Juss fel a terem tetején levő karhoz azon az úton, ahogy lejöttél, majd húzd meg. Egy ötödik obeliszk ereszkedik le a plafonról, és az alsó néggyel együtt fénypiramist formál. A zárt kőajtó kinyílik! Juss le, menj be, gondoskodj a macskamúmiáról, majd vedd magadhoz az első Ankh Kulcsot (Ank Key). A víz szintjén levő kijárat rácsos ajtaja kinyílik, melyen áthaladva visszajutsz a nagy szfinxhez.

A mancsoknál egy kentaur támad rád. Végezz vele, majd mássz fel a létrán, de most jobbra kell indulnod. Ugorj a fali párkányon át a két rúdra, majd a romos lépcsőre. Mássz fel a kőlétrán, a bal oldali platformokról gyűjtsd be a sörétes lőszert és a nagy életerőcsomagot, majd a létrától jobbra indulva juss el a gödörig. A fali párkányok segítségével ugorj a túloldalra, majd ess le a lenti platformra. Ugorj a második oszlop oldalán levő repedéshez, egyet fel, kapaszkodj jobbra, ugorj kettőt fel, majd jobbra kapaszkodva végül mássz fel az építmény tetejére. Odafent két denevérdémonnal kell megküzdened. Még ne menj tovább, hanem a horgonnyal a mennyezeten levő két kampó használatával juss el a szfinx fejére, amelyről gyűjtsd be a mini SMG-t! Mivel innen a kampókon keresztül visszajutni az előző platformra az én tapasztalataim szerint szinte lehetetlen, nagyon óvatosan csússz le a szfinx arca felöli oldalon, majd juss vissza arra a pontra, ahonnan átlendültél. Haladj tovább a két rúdon keresztül a fali párkányokig, majd ess le a bejárati nyíláshoz. A kart meghúzva felemelkedik a másik kőtömb, melyen keresztül át tudsz menni az ajtóhoz. WII: dörzsöld le az ajtó bal oldalán található ábrát: kígyó, szkarabeusz, szem. Forgasd ki ezeket a Cryptex-rejtvényen. A folyosó hamarosan összecsapódó kőtömbökből és egy rúdból álló csapdához vezet, melyeket letudva a korábbi obeliszkes terem ikertestvéréhez érkezel.

Mássz le a kőlétrán, ugorj át a belsőre, majd az alján jobbra elugorva kapd el a kőkapu feletti peremet. Kapaszkodj körbe jobbra, majd leesve a kis alkóvba vedd fel a pálya első Leletét (1/2). Juss vissza a létrákhoz, és ezúttal ugorj balra a fali párkányokra, majd tovább a faragott kőtáblára. Hagyd, hogy a szkarabeusz zár a helyére csússzon. Ess a vízbe, és mássz ki a rács előtti platformon. A vízből kiálló póznán át ugorj a fali párkányra, egyet fel, majd balra a kőtáblára. Várd meg, amíg a zár a helyére kerül, majd az obeliszk oszlop tetejéről a középső hídra. A rúdon keresztül ugorj a túlsó falon levő párkányhoz, majd a jobbra levő kőtáblára. Hagyd, hogy a zár a helyére csússzon. A felemelkedő oszlopon át juss vissza a hídra. Menj a jobb oldali fal mellé, és a mágneshorgonnyal húzd ki a jobb oldali szkarabeusz zárat a helyéről. A rúdon keresztül ugorj a fali párkányra, azután az eredeti helyzetébe visszaállt kőtáblára. Gyorsan ugrálj felfelé, majd tovább a balra látható kőpárkányra. Innen irány a bal oldali kőtábla, melynek következtében a szkarabeusz zár a helyére kerül. Most már csak arról kell gondoskodnod, amit az előbb deaktiváltál; amint ez megvan, a híd teljes egészében előcsúszik a falból. Juss fel a terem tetejébe, és húzd meg a kart. A fénypiramis megjelenik és a nagy kőkapu kinyílik. Menj vissza le, öld meg a macskamúmiát, vedd magadhoz a második Ankh Kulcsot, és a megnyílt kijáraton juss vissza a nagy szfinxhez.

Ezúttal két kentaur nyargalászik a szfinx előtt. Küzdj meg velük, majd a mancsok között helyet foglaló díszes ajtajánál tedd a helyére a két Ankhot. Bemenve egy hosszú, fokozatosan ereszkedő járat tetején állsz. A PS2-es és a Wii-s verzióban levő kőgolyó funkciója annyi, hogy lefelé görgetve kilapítja a támadó patkányokat. Ha nem akarsz erre külön időt vesztegetni, pisztollyal intézd el a visszataszító rágcsálókat. Lefelé tartó utad során egy sörétes puska lőszert vehetsz fel. A járat lélegzetelállító, hatalmas teremhez vezet, melyben két, víz alatt álló szfinxszobrot pillantasz meg – a bal oldali Anubiszt, a jobb oldali pedig Hóruszt ábrázolja. Vedd fel balról a kis életerőcsomagot, majd ugrás a vízbe.

Irányozd Larát a két szobor közti rés felé, és ússz le, míg meg nem találod a víz alatti kart. Meghúzva a vízszint csaknem teljesen leereszkedik. Ússz a felszínre, majd jobbra, és mássz ki az Anubisz szobor aljára. Ugorj a kis párkányra, a két párkányon keresztül a rúdra, majd a lábon levő, félkör alakú párkányra. Kapaszkodj körbe jobbra. A magasban levő kampót használva fuss végig a falon, ugorj a keskeny párkányra, és mássz fel a létrán. Ugorj a Lara háta mögött levő kis párkányra, egyet fel, és kapaszkodj balra. Juss el a félkör alakú párkányig, majd ugorj le a platformra. A földön négy szkarabeusz ábrát látsz, melyek mindegyike eltérő irányba mutat. Ezen irányok a szemben levő falon látható fém szkarabeuszok beállítására szolgálnak; az ábrák alapján lődd őket addig, míg a helyükre nem fordulnak. A rács kinyílik. A kart meghúzva a víz szintje némiképpen felemelkedik. Mássz vissza fel a létrán, ugorj a jobb oldali párkányra, kapaszkodj jobbra és ugorj fel. Kapaszkodj végig az omladozó párkányon, majd ugorj a rúdra, és tovább Hórusz szobrának oldalára. Innen ugorj a súlykapcsolóra. Ez kinyit egy víz alatti rácsot a szobor elülső részén. Ess le és nagyon gyorsan ússz át ezen a nyíláson, mivel tíz másodperc múlva bezáródik. A vízi járat egy újabb platformhoz vezet, melyen a korábbihoz hasonló szkarabeusz rejtvény vár rád. Ám előtte érdemes megszerezni az Ereklyét! Ehhez a platform elejéhez menve lökd le az itt található kőtömböt. Most térj vissza a két szobor közti, víz alatti karhoz, és húzd meg. A vízszint leereszkedett. Térj vissza az Anubisz szobron talált első szkarabeusz rejtvényhez, de most ne húzd meg a kart, hanem a kőlétrán keresztül  juss vissza a Hórusz oldalán levő súlykapcsolóhoz. Ez aktiválja a korábbi rácsot, amely most nem áll víz alatt! A korábban lelökött kőtömbön keresztül be tudsz ide ugrani. Juss fel a korábbi platformra, majd az elejéről lelógva kapaszkodj körbe jobbra. Ugorj a jobb falon levő súlykapcsolóra. Kinyílik egy rács odafent! Juss vissza az Anubiszon levő első szkarabeusz rejtvényhez, húzd meg a kart, majd térj vissza a Hóruszon levő második rejtvényhez. A korábbi elv alapján oldd meg a rejtvényt, a szkarabeusz ábrák a víz alatt vannak. A kart meghúzva a víz kitölti a teret. Ússz fel. Menj vissza az Anubisz belsejében talált karhoz, és ússz fel a nyíláson egy kis alkóvba. A szkarabeusz súlyon és a párkányon át ugorj keresztül a két rúdon, majd mássz fel Anubisz vállára. Tovább a fali párkányokra, majd jobbra Anubisz tetejére. Ugorj át Hórusz szobrára, majd a túloldalán leesve az alkóvba és az ajtónyíláson bemenve gyűjtsd be jól megérdemelt Ereklyédet (1/1), a Hórusz Idolt (Horus Idol). Most menj vissza Hórusz tetejére, és a két szobor közti kapcsolóra ugorva ereszd fel teljesen a vízszintet. Ússz fel a fenti platformhoz, és távozz.

A folyosó egy oszlopokkal teli, díszes terembe vezet, mely a Scion szentélyének bejárati csarnoka. Mészárold le a Lara üdvözlésére siető szörny armadát. Menj a jobb oldali első oszlophoz, ugrálj felfelé négy résen, kapaszkodj jobbra. Ess eggyel lejjebb, ugorj át a szomszédos oszlopra. Ugorj egyet fel, kapaszkodj jobbra, és ugorj a második külső oszlopra. Ugorj fel egyet, oldalazz jobbra, majd a mágneshorgonnyal kapd el a magasban levő kampót. A játék szerintem legnehezebb ugrása következik. Falon futkorászás után a cél a merőleges elugrást követően a negyedik oszlop oldalán teremni. Előfordulhat, hogy sokáig kell gyakorolni, míg sikerül. Miután szerencsésen megkapaszkodtál, oldalazz jobbra, ugorj fel, majd át a külső ötödik oszlopra. Kapaszkodj a rés végéig, ugorj fel, megint kapaszkodj jobbra, majd ugorj a belső ötödik oszlopra. Oldalazz balra, ugorj fel kétszer, kapaszkodj balra, ess le, majd megint oldalazz jobbra. Ugorj a fal melletti platformra, és helyezd a mélyedésbe Tihocan Scionját (Scion of Tihocan). A szentélyhez vezető ajtó rácsainak fele eltűnik. A platform jobb széléről ugorj a belső első oszlopra, onnan a másodikra, ugorj egyet fel, majd kapaszkodj jobbra. Innen ugorj a terem közepe felé, és a horgonnyal kapd el a magasban levő kampót. Némi lengedezés után ugorj a belső sor negyedik oszlopára. Ugorj a legfelső réshez, kapaszkodj körbe balra, majd ugorj a belső ötödik oszlopra. Ugorj fel kétszer, oldalazz balra, és ugorj a külső ötödik oszlopra. Kapaszkodj balra, ugorj fel, majd hátra a falban levő alkóvba. Vedd fel a Leletet (2/2). Ugorj vissza az előző oszlopra, kapaszkodj körbe, és ugorj belső ötödik oszlopra. Kapaszkodj jobbra, ugrálj felfelé, amíg tudsz, majd át a platformra. Tedd a helyére Qualopec Scionját (Scion of Qualopec). A szentélybe vezető út szabaddá válik!

Lara belép a szentélybe, és elveszi a Scion darabot az emelvényről. A kamra rázkódni kezd. Hősnőnk időben kirohan a teremből, majd a Scion darabokat kombinálva ismét hallucinálni kezd. Egy inka templom tetején Tihocan és Qualopec örök befagyasztásra ítélik Natlát azért, mert ellenük fordította a Scion erejét. Ám Natla energiasugarakkal lebombázza a másik két istent, és magához ragadja a Sciont. Lara itt magához tér, és Natla zsoldosainak gyűrűjében találja magát.

Az ütemes gombnyomkodós részt sikeresen teljesítve rázd le Koldot és Kidet.

Lara motorra pattanva Natla jachton távolodó kompániája után ered. A földnyelv szélén a moci nyergéből kivitelezett, elegáns ugrással a hajó fedélzetén terem, majd gyorsan elrejtőzik a raktérben. Vajon mi lesz a következő célpont?







4. AZ ELVESZETT SZIGET (LOST ISLAND)

4.1. NATLA BÁNYÁI (NATLA’S MINES)

Leletek (Artifacts): 4
Ereklyék (Relics): 1
Ledörzsölős jutalom: 0

Lara kikémlel a fedélzeti nyíláson, amikor a jacht egy félreeső sziget közelében megáll. A sziget sziklás oldalán egy barlang bejárata látható. Hősnőnk a vízbe veti magát, és beúszik a sötét nyíláson, mely egy titkos bányába vezet.

Ússz az áramlat sodrásának irányába, és mássz ki a csónak jobb oldalán. Larának momentán semmilyen fegyvere sincs, hiszen a rosszfiúk elvették tőle. Az elsődleges cél tehát valamilyen tűzerő fellelése. Mivel itt semmi érdekességet nem találsz, ugrás a vízbe és ússz át a vízesés alatt. Haladj végig a járaton, mely a kis föld alatti rakpart felé vezet. Ugorj a rúdra, majd a két fali párkányon keresztül a kötélre, melyen egy fémláda lóg. Ugorj a következő ládára, majd a jobbra levő konténerekre, melyek tetejéről egy nagy életerőcsomagot vehetsz fel. Ugorj vissza az előző fémládára, majd tovább a kötélre, végül némi lengedezés után a vízesés bal oldalán látható párkányra. Ugorj át a vízesésen, majd szaladj végig a járaton, mely magához a bányához vezet.

Jobbra egy irányítóhelyiséget látsz, mely a konténerek megtöltésére és ürítésére szolgál. Az irányítópanel működtetéséhez három biztosíték szükséges, melyeket meg kell keresned. Szaladj végig az irányítóhelyiségtől balra futó sínen, a patkányokat figyelmen kívül hagyva egészen a csilléig. Vedd fel a tetejéről a Piros biztosítékot (Red Fuse). Menj vissza az irányítóhelyiséghez, és a panel bal szélén tedd a helyére a biztosítékot. Nyomd meg a gombot, mire egy konténer elfordul a zárt, üvegfalú kis kabin felett. (Ebben van egyébként Lara duplapisztolya.)

Gyere ki az irányítóhelyiségből, és mássz a balra levő, felhalmozott fémládák tetejére. Vedd fel a nagy életerőcsomagot. Most menj az üvegfalú kabinhoz, és a mozgatható ládát a bal oldalához tolva mássz a tetejére. Ugorj a két póznára, majd a bal sarokban levő párkányra, utána eggyel feljebb. Most ugorj a Lara háta mögötti rúdra, utána a rövid, ferde platformra. Ugorj át a következőre, és vedd fel a Leletet (1/4). Juss vissza az üvegfalú kabin tetejére, és ugorj be a magasan levő alagútba. Haladj végig rajta, majd a legvégén ugorj le a futószalagra. Fordulj balra, és menj el egészen a ládáig, melyet lelökve az esetleges leesés után könnyen vissza tudsz ide mászni. Most irány a futószalag vége, fordulj jobbra, ugorj a gerendára, kapaszkodj balra, majd ugorj a sarkon levő futószalagra. Tovább a lejtős részre, majd a következő futószalagra. Menj egészen a végéig, és lelógva ess a kerítésen túli kis generátor melletti platformra. Vedd fel a Zöld biztosítékot (Green Fuse). WII: a Zöld biztosítékot a régészkalapáccsal kell kiszedned a generátor oldalfalából. A mágneshorgonnyal kapd el a magasban levő kampót, majd némi falon futás után ugorj a másik oldalon balra levő párkányra. Oldalazz jobbra, ugorj a fémplatformra, és a létrán felmászva ugorj át a kerítés felett. Menj vissza az irányítóhelyiségbe, tedd a helyére a Zöld biztosítékot, és nyomd meg a gombot.

A daru tovább forgatja a nagy konténert. Gyere ki, mássz az egymásra pakolt ládák tetejére, majd ugorj az előbb mozgatott nagy konténerre. Kapaszkodj körbe balra, majd ugorj a Lara háta mögé eső futószalagra. Menj be a balra nyíló barlangba, és az első kereszteződésnél fordulj jobbra, mely járat a korábban látott kis generátor feletti fémplatformra visz. Mássz le a két létrán, és a kis alkóvból ugorj a szemben levő párkányokra. A kőtörmeléken át juss le a helyiség aljába. A generátor mellől vedd fel a Kék biztosítékot (Blue Fuse). WII: a Kék biztosítékot a kalapáccsal tudod kiszedni a generátorból. Most ugorj a generátorra, majd a gőzvezetékre. Gyorsan fordulj a másik oldalára, és ugorj a következőre. Mássz a tetejéig, majd ugorj a platformra, innen pedig a forgó oszlop fémlapjának a párkányára. Várj, amíg a panel elfordul, és ugorj a fémkonténer peremére. Gyorsan oldalazz jobbra, mivel a konténer rögtön elkezd lefelé borulni, majd ugorj át a következőre, utána a szellőztető vezeték oldalára. A gőzcső következik. Mássz fel, ugorj vissza a szellőztetőre, majd balra kapaszkodva a gerendára. Juss fel az alkóvba, majd ugorj át a barlang bejáratához, ahol bejöttél. Menj vissza az irányító helyiségbe. Tedd a helyére a Kék biztosítékot, és nyomd meg a gombot.

A nagy konténer leesik, és nagy csörömpöléssel átszakítja az üvegfalú kabin tetejét. A láda segítségével ugorj be a kabinba, és vedd fel Lara duplapisztolyait. Lődd ki az üveget, és a patkányokról gondoskodva menj ki a vízeséshez és a csónakhoz. Lődd szét a csónak tartókötelét, mire az elkezd távolodni a parttól. Mássz bele, és a kijárati nyíláshoz közel ugorj fel róla a bal falon levő párkányra. Oldalazz jobbra, ugorj a következőkre, majd át a hosszú párkányra. Kapaszkodj körbe jobbra a sarkon, majd még egy párkányon keresztül ugorj be a kis alkóvba. A hátsó részében találod a második Leletet (2/4). Most a vízesés alatt átúszva menj fel a magas járathoz, és lőj az első ládát tartó kötél végére. A láda leesik a földre, és kinyílik. A belsejében értékes Ereklyét (1/1) találsz: a Szenvedés Kelyhét (Chalice of Torment)! Menj vissza a bányába, egészen a csilléig. Ugorj a kis fúrómotorra, majd lődd szét az irányító helyiség üvegét. Juss be, nyomd meg a gombot, mire egy szerkezet a fúrófejet rárakja a sínre. Mássz rá és indítsd el.

Lara hirtelen megállítja a motort, mivel Larson tűnik fel a színen, kezében tartva a kék biztosítékot. A nagy konténer a sínen hever, elzárva az utat a fúrófej elől. Larának muszáj megküzdenie vele!

Ütemes gombnyomkodás veszi kezdetét.

Lara kénytelen végezni a férfival. Lehajol, hogy felvegye a biztosítékot, amikor eljut a tudatáig, hogy megölt egy embert. A vér szaga érződik a levegőben, a nyomai pedig most már mindig ott lesznek Lara tenyerén. Még ha nem is volt más választása, a biztos halálon kívül…

Vedd fel a sörétes puskát Larson holtteste mellől. Menj be az irányító helyiségbe, és tedd a helyére a kék biztosítékot. A gombot megnyomva a nagy konténer felemelkedik a sínről. Menj vissza a fúrófejhez, és haladj vele tovább a sín végéig, ahol a gép átfúrja a barlang bejáratát lezáró falat. Mögötte egy hatalmas, lávától fortyogó barlang várja hősnőnket.

Sétálj a sín végéig, és ugorj a balra eső talapzatra. Fordulj meg, és nézz a sín alatti rész felé. Ugorj a bal oldali kőpárkányra, majd a bejárat alatti sziklára, ahol felveheted az 50 kaliberes pisztolyokat – ki tudja, hogy kerültek ide? Most ugorj a balra levő kis póznára, majd a talapzat oldalára. Kapaszkodj körbe jobbra, majd ugorj a Lara háta mögötti oszlopra. Mássz a tetejére, majd ugorj a lávából kiálló póznára, aztán tovább a jobbra levő állványzatra. Kapaszkodj balra, ugorj fel, majd át az alacsonyabb talapzatra. A horgonnyal kapd el a magasban levő kampót, ugorj a ferde platformra, majd a forgó rúdra. Amikor megállt, ugorj a következő lejtőre, majd a talapzat oldalán levő gerendára. Ugorj fel egyszer, kapaszkodj jobbra, és kapd el sín szélét. Mássz fel, de még ne menj ki. Ugorj a jobbra levő talapzat felé, és kapd el a szélét. Húzd fel magad a tetejére. A horgonnyal kapd el a kampót, és ugorj át vele a távoli fémplatformra. Vedd fel az SMG lőszert és a nagy életerőcsomagot. Most ess le a platform oldalán, kapaszkodj meg és oldalazz jobbra. Ugorj a lávából kiálló póznára, majd a balra levőre, onnan pedig a sziklára. Vedd fel a harmadik Leletet (3/4). A póznákon keresztül ugrálj vissza a lejtős részig, majd a forgó rúdon át juss el a kijáratig.

A barlang végét néhány nagy szikla zárja le. Ugorj a jobb oldali lejtős részre, majd kapd el a szemben levő peremet. Húzd fel magad, majd két további párkányon keresztül ugorj át jobbra a rés felett. Vissza balra, ugorj megint a lejtőre, majd csúszás után kapd el a szemben levő platformot. Mássz fel.

A hatalmas ónix piramis felé indulva Natla két megmaradt zsoldosa, Kold és Kid állja el Lara útját, hogy az életére törjön. Pazar és látványos, ütemes gombnyomkodós részt követően mindkét fickó távozik az élők soraiból.

Vedd fel a dual SMG-t Kold holtteste mellől. Most már folytathatod az utat a nagy piramis rejtvényének megoldásával. WII: a jobb és bal oldali kis betonépítményben egy-egy ábra van. Rajzold őket a szemben levő kapu két oldalára. A piramis oldalán furcsa fémtüskék tűnnek elő. A ládát told a bal oldali sziklák lábához. A tetejéről ugorj fel a kő szélére, majd mássz fel a kis platformra. Ugorj fel a párkányra, oldalazz jobbra, majd ugorj átlósan a piramis szélén levő párkányra. Fordulj balra, és mássz fel a szikla tetejére, mely a piramisra néz. Még ne ugorj rá az első tüskére, hanem a piramis lejtős oldalára, ahonnan előreugorva kapd el a titkos alkóv szélét. Bemászva vedd fel az SMG lőszert és a nagy életerőcsomagot. Mássz fel ismét a sziklára, és ugorj az első tüskére. A célod innentől kezdve az, hogy minden sárga, fémlapokkal borított tüskére rá kell ugranod, mert ezek aktiválják a piramis ajtaját. Az egyetlen trükkösebb a szemben levő oldalon látható magas sziklához legközelebb eső, aktiválandó tüske, mivel csak erről tudsz felugrani a szikla oldalára, amely a negyedik Leletet rejti. Ugorj el róla nagyon hosszan, és miután Lara sikeresen megfogta a szikla peremét, kapaszkodj körbe jobbra, majd ugorj át a kis sziklaplatformra. Vedd fel a negyedik Leletet (4/4). Amint aktiváltad az összes tüskét, a piramis ajtói kitárulnak. Lépj be a Nagy Piramisba!





4.2. A NAGY PIRAMIS (THE GREAT PYRAMID)

Leletek (Artifacts): 1
Ereklyék (Relics): 1
Ledörzsölős jutalom: 0

Furcsa, futurisztikus folyosón vagy, a tartóoszlopokon rúnajelek világítanak. Vedd fel a mini SMG töltényt, majd haladj tovább a hatalmas, vörös falú, párás levegőjű terembe. Ez valójában egy keltető helyiség, hiszen az oldalsó falakon visszataszító, lüktető képződményekből hamarosan szörnyetegek fognak kikelni. A terem túlsó végéből vedd fel a mini SMG lőszert, majd haladj tovább az ajtónyíláson, mely egy borzalmas lávamedencére néző párkányra vezet.

Hirtelen mélyről jövő robaj rázza meg az építményt. Lara felnézve egy hosszúkás, igen magas tárnát pillant meg, melynek a tetején hirtelen feltűnik Natla! Kezébe fogja a Sciont, mire a Nagy Piramis kiemelkedik a föld alól. Lara visszamegy a keltetőbe, ahol az első szörnyeteg már meg is született.

Küzdj meg a kikelő macskamúmia formájú démonokkal, majd menj vissza a párkányra. Felpillantva láthatod, hogy a nagy tárna legalján vagy. Ismét visszatérve a keltetőbe egy újabb frissen született lény korai elhalálozásáról kell gondoskodnod, majd a terem túlsó végébe szaladva menj át a most már nyitott ajtón. A folyosó egy létrához vezet. Felmászva az előző terem felső szekciójába jutsz. Győzd le a két kikelő démont, majd gyűjtsd be a két nagy életerőcsomagot és a mini SMG lőszert. A kijáraton távozva hamarosan egy, a lávamedencére néző, magasabb párkányra jutsz. Vedd fel a sörétes puska lőszert és a nagy életerőcsomagot. Most vedd szemügyre a jobb kéz felé eső falat, amelyen egy kör alakú kapcsolót látsz. Lődd a pisztollyal addig, míg körülötte az összes rúnajel fel nem izzik. Ebben a pillanatban újabb szörny kel ki, küzdj meg vele. A kapcsolókon időzítő van, a rúnajelek kihunyásával deaktiválódnak. Így lődd megint a kapcsolót az összes rúnajel felvillanásáig, majd fuss jobbra és ugorj a sarki oszlopon levő repedéshez. Oldalazz balra, ugorj el és a horgonyt dobd a magasban levő kampóba. Fuss végig a falon és ugorj a túlsó sarokban levő oszlopra. Kapaszkodj fel, majd ugorj a Lara háta mögötti fémplatformra. A platform bal végéről megint lőj a jobb oldali falon levő kapcsolóra. Végezz a kikelő szörnnyel, megint aktiváld a kapcsolót, ugorj a sarki oszlopra, a kampó használatával fuss végig a falon, ugorj a túlsó oszlopra, egyet fel, kapaszkodj balra, majd ismét dobd ki a horgonyt a soron következő falon levő kampóba. Ugrás a következő oszlopra, majd azon keresztül a következő platformra. Megint vedd kezelésbe a magasban levő kapcsolót és öld meg a menetrendszerűen érkező szárnyas démont. Megint lőj a kapcsolóra. Most ugorj a sarki oszlop hiányzó részére, csússz le, ugrálj keresztül a két rúdon, de a másodiknál állj meg és fordulj meg. Ugorj a sarki oszlop oldalán levő repedéshez, oldalazz balra, ugorj a rúdra, tovább a horgonnyal a magasan levő kampót elkapva, a végén balra elugorva. Megint dobd ki a horgonyt a magasban levő kampóba, és végre ugorj a sarki oszlopon levő repedéshez. (Valószínűleg bele fog kerülni egy vagy két tucat halálugrásba, mire sikerre jutsz. Smiling Oldalazz balra, ugorj a soron következő platformra. Lőj a kapcsolóra, küzdj meg a szörnnyel, megint lőj a kapcsolóra, majd ugorj a sarki oszlop hiányzó, lejtős részére. Csússz le, ugorj a rúdra, majd a túlsó oszlop repedéséhez. Ugorj fel, oldalazz balra, és ugorj a platformra. Utoljára kell a kapcsolóra lőnöd. Annak rendje és módja szerint végezve a két démonnal és újra a kapcsolóra lőve ugorj a sarki oszlop hiányzó részére, csússz le, a horgonnyal kapd el a kampót, fuss végig a falon, ugorj a következő oszlop hiányos részére, csússz le, megint fuss végig a falon, végül kapd el az utolsó sarki oszlop repedését. Kapaszkodj balra, és ugorj a legfelső platformra. Végre eljutottál a kijárathoz! Vedd fel az 50 kaliberes pisztoly lőszert és a nagy életerőcsomagot, majd ugorj a sarki oszlopra. Oldalazz balra, és mássz fel a kis alkóvba, ahonnan gyűjtsd be a pálya egyetlen Leletét (1/1). Ugorj vissza a párkányra és folytasd az utat a folyosón.

Vedd fel a sörétes puska lőszereket, majd juss át a csapkodó pengékből álló csapda között. Továbbhaladva energiasugarakat kilövellő, majd újabb pengékben folytatódó csapdához érsz. A magasban levő kapcsolóra lőve megállíthatod az energiasugarakat. Vedd fel a nagy életerőcsomagot, és haladj tovább a folyosón.

A lejtőn lecsúszva furcsa, négyzetes alakú terembe érkezel. Lődd le a kreatúrákat, melyek között ott van a Lara bőr nélküli másaként felfogható lény is, mely hősnőnk minden mozdulatát utánozza. Bár Lara becélozza, ne lőj rá, mert nemhogy sérthetetlen, hanem maga Lara szenvedi el a sebesülést. Állj úgy, hogy a veled szemben levő platform fali karja a platform bal oldalára, ne pedig a végére essen. Forgasd meg a terem közepén levő kereket. A terem mindkét oldalán egy kis platform ugrik elő a falból. Ugorj a Larával szemben levőre, mássz fel a létrán, ugorj jobbra, kapaszkodj végig a gőzt kilövellő nyíláson, majd ugorj hátra a kör alakú nyílás fedelére. A húslény ugyanezt csinálta meg a másik oldalon. Vedd fel a nagy életerőcsomagot és a sörétes puska lőszert, majd húzd meg a platform végének bal oldalán elhelyezkedő kart. A kerek nyílás ajtaja kinyílik, bár csak 15 másodpercre, úgyhogy fürgének kell lenned. Ugorj le, forgasd meg a kart a húslény segítségével, majd ugorj rá a másik kis platformra. Mássz fel a létrán, ugorj jobbra a gőzt kilövellő peremre, és ugorj hátra a zárt fedélre. Ha elég gyors voltál…

Lara biztonsággal landol a fedélen, ám a húslény nem ilyen szerencsés: sikoltva belezuhan a lávagödörbe.

Az ikertesótól megszabadulva vedd fel a nagy életerőcsomagot, és a platform végére szaladva lődd le a repkedő szörnyeteget. Vedd fel az 50 kaliberes pisztolylőszert, és húzd meg a kart. Kinyílik az ajtó a másik platform végében. Juss át és a kerék megforgatása után felmászva távozz a kijáraton.

Hamarosan egy lávával teli árokkal elválasztott szertartási helyiséghez érsz. Aktiválnod kell a bejáratához vezető hidat. Indulj el a gödör jobb oldalán, a falból kilökődő kőtömbök felé. Mikor kilökődnek, ugorj az elsőre egy szimpla ugrással, majd gyorsan tovább a másik kettőn át a túloldalra. Húzd meg a kart, lődd le a denevérdémont, és a középső kilökődő kőtömbre ugorva juss vissza a terem elülső részébe. Irány a bal oldal, ahol újabb három kőtömb mozog a falból ki-be, de itt van alattuk perem, amin át tudsz sétálni. Fuss az első kettő közé, várd meg, míg visszahúzódnak, majd haladj tovább. Húzd meg a kart a sarokban, végezz a denevérdémonnal, és gyere vissza a terem elülső részében, ahonnan az imént előtűnt híd segítségével át tudsz menni a szertartási terembe. De még ne lépj be az ajtón, hanem a hídon állva lőj a bejárati ajtó felett látható kapcsolóra. Néhány kődarab zuhan le a mélybe, egy lejtőt téve láthatóvá, mely a láva irányába vezet. Csússz le, a végén ugorj el, a horgonnyal kapd el a híd aljáról lógó kampót, majd ugorj a szemben levő üregbe. Vedd fel a nagy életerőcsomagot, azután a létrán felmászva a Keserűség Nyakéke (Torc of Embitterment) Ereklyét (1/1). Mássz fel a balra levő alkóvba, ugorj le a terem elülső részébe, majd a hídon keresztül most már beléphetsz a szertartási terembe.



4.3. A VÉGSŐ ÖSSZECSAPÁS (FINAL CONFLICT)

Leletek (Artifacts): 4
Ereklyék (Relics): 0
Ledörzsölős jutalom: 2

Lara besétál Natla belső szentélyébe, szemügyre véve az emelvényen forgó Sciont. Ekkor szörny udvaroncai kíséretében megjelenik Natla, és közli Larával, már minden elő van készítve a világ feletti hatalom átvételére. Ebben hősnőnk lehetne a társuralkodó, aki Larson meggyilkolásával tulajdonképpen megváltotta a jegyét eme pozícióhoz. Lara csak rövid ideig habozik, majd válaszképpen szétlövi a Sciont. Natla éktelen haraggal ráveti magát, mire mindketten lezuhannak a nagy lávaakna feletti peremről. Larának sikerül megkapaszkodnia, de Natla a lávába zuhan. A szentély falán lüktető csomóból hatalmas és minden eddiginél groteszkebb lény kel életre – a Torzó!

Ez a láb és bőr nélküli, átlátszó gyomorral rendelkező szörny a padló csapkodásával és Lara elkapásával, illetve a gyomrába gyömöszölésével támad. Nem különösebben nehéz legyőzni. Próbálj kitérni a csapásai elől, és persze igyekezz nem leesni a platformról a lávába. Ha alkalmasint a gyomrába kerülnél, kezdj el tüzelni, és ki fog öklendezni – tudom, gusztusos. Smiling A legyőzési stratégia első lépéseként a perem felé terelve lődd egészen addig, míg a bepöccenési csík be nem telik, majd az adrenalin lövés után a Torzó leesik a peremen. Most gyorsan lődd a kapaszkodó szörny kezét, amíg vissza nem mászik a peremre. Amennyiben az adrenalin lövést a platform belső része környékén tudod kivitelezni, a Torzó egyik keze beleakad a platformba, ekkor ezt kell lőnöd a lehető legtovább. Miután eme két technika valamelyikével a szörnyet megszabadítottad az egyik karjától, a perem széle felé terelve őt ismét hajtsd végre rajta az adrenalin lövést. Mikor sikeresen leesik és fél kézzel lóg, lődd a kezét.

A Torzó másik keze is összeroncsolódik, a szörny üvöltve a lávába zuhan.

Eme újabb, igen ötletes főellenség legyőzése után gyűjtsd be a csatatérről a felszedhető tárgyakat: két nagy életerőcsomagot, két mini SMG lőszert és egy sörétes puska lőszert.

A Piramis elkezd rázkódni. Távozz a megnyílt kijárati ajtón. A folyosót hamarosan lávafolyam szakítja meg. Ugorj a szemben levő lapos kőre, tovább jobbra. Vedd fel a nagy életerőcsomagot, majd ugorj a lávából kiálló két pózna csúcsán át a platformra. Végezz a feltűnő szárnyas szörnyeteggel. WII: a bal oldali falon találod az első Ledörzsölős jutalmat (1/2): Natla illusztrációját. Húzd meg a kart, mire a platform elkezd visszacsúszni, az előtted levő pedig feléd indulni. Ugorj át, kapd el a szélét, majd felmászva vedd fel a sörétes puska lőszert. Menj végig a folyosón. A végéhez érve a magasban láthatsz egy Leletet csillogni, ám ezt egyelőre nem érheted el.

Lépj be a balra nyíló ajtón, végezz a kentaurral. Húzd meg a kart a sarokban. WII: kapard le a bal falon található ábrát (ΩΩΩΩ), és állítsd be a Cryptex-rejtvényen. Lődd le az újabb szörnyet, és a nagy életerőcsomag, valamint a sörétes puska lőszer felvevése után menj át a karral kinyitott ajtón. A lejtő egy kisebb helyiségbe vezet, melynek a közepén medencét látsz. Győzd le a két megjelenő démont, gyűjtsd be az 50 kaliberes pisztoly lőszert és a sörétes puska lőszert, majd a túlsó jobb sarokban levő kis lávagödör feletti szerkezetre ugorva csúsztasd azt le az alatta levő kapcsolóról. Ugorj vissza, és lőj rá. A medencében kinyílik egy kerek rács. Győzd le a szárnyas démont, majd a túlsó bal sarokban levő kapcsolóra lőve ismételd meg ezt a folyamatot még egyszer. Újabb kerek rács gördül odébb a víz alatt. A szemben levő alkóvból vedd fel a kis életerőcsomagot, majd a vízbe ugorva keresd meg és húzd meg a víz alatti kart. A bejárati ajtó felett egy párkány csúszik ki a falból. Mássz ki a medencéből, és ugorj rá erre a platformra. Egy sötét üregbe jutsz. WII: a jobb oldalon találod a játék legutolsó Ledörzsölős jutalmát (2/2), a Torzó Főellenség (Torso Boss) képét. Mássz fel az alkóvba, és gyűjtsd be az első Leletet (1/4). Ezután told ki a szemben levő ládát, amely az előző helyiségbe esik le. Öld meg ellenfeledet, majd told a ládát a bejárati ajtó közelében álló magas szikla elé. Felmászva újabb szörnyetegről kell gondoskodnod. Vedd fel a kis életerőcsomagot, ugorj a jobbra levő platformra, és húzd meg a kart. Az alattad levő ajtó kinyílik. Ugorj le, a ládát told át egészen a Leletet (2/4) rejtő alkóv alá, és felmászva vedd fel a kincset. Told vissza a ládát, megint mássz a magas szikla tetejére, majd ugorj a falon levő, gőzt kilövellő párkányra. Oldalazz balra egészen a végéig, ugorj az oszlopra, a horgonnyal fuss végig a falon, majd kapd el a szemben levő repedést. Kapaszkodj balra, ugorj fel az alkóvba. Vedd fel a mini SMG lőszert, majd a túloldalon leugorva aktiváld az itt elrejtett utolsó kapcsolót. A medencében az utolsó rács is félregördült. Vedd fel a sörétes puska lőszert, ugorj a vízbe, és ússz át a szabaddá vált járaton.

Kimászva haladj végig a lávafolyamok által felszaggatott folyosón, egészen a bal sarokig. Innen ugorj a jobbra levő létrára, mássz fel, ugorj a bal oldali párkányra, ugorj fel, oldalazz jobbra, és ugorj a legfelső párkányhoz. Ugorj balra, majd át a szakadék felett a másik oldali párkányt elkapva. Ess le, vedd fel a nagy életerőcsomagot, megint ess le, majd ugorj a Lara háta mögötti oszlop párkányára. Juss le a lenti kőperemre. Ugrálj tovább az előtted levő két platformon át, de a másodikon fordulj jobbra és ugorj a lávafolyam mögötti peremre. Hátul vedd fel a Leletet (3/4). Menj vissza a második kőperemre, ugorj tovább a szemben levő párkányra, egyet fel, oldalazz balra, ugorj a lávából kiálló póznákon keresztül a rúdra, majd a kőplatformokon át a létrára. Mássz fel. Ne lépj be a terembe, hanem fordulj balra és a magasban levő kampó és a horgony használatával lendülj át a szakadék felett. Vedd fel a nagy életerőcsomagot, ugorj a bal falon levő párkányra, itt is vedd fel a nagy életerőcsomagot, majd ugorj át a szemben levő alkóvba. Itt van az utolsó Lelet (4/4). Menj vissza, és folytasd az utat a nagy terembe.

A Nagy Piramis csúcsán helyet foglaló szertartási kamra a végső leszámolás színhelye. Borzalmas, égő koponyájú, denevérszerű lény szárnyal le az égből – ez Natla valódi formája! Ideje lerendezni vele a dolgokat, egyszer és mindenkorra.

Natla erőteljes csapásokkal és tűzlabdákkal támad. Ha szükséged van lőszerre, a bal oldali oszlop közelében három mini SMG és egy sörétes puska lőszert találsz. Miután egy bizonyos szintre csökkentetted az életerejét, Natla áthajítja Larát a termen, közölve vele, hogy őt bizony nem lehet elpusztítani. Ezt demonstrálva ellenfeled stratégiát változtat. Most kell használnod az adrenalin támadást. Amikor bepöccen, szárnyaival hosszú csapást akar mérni Larára, de ebben a pillanatban kell az adrenalin félreugrás után a hátán levő pontra lőnöd. Ilyenkor megáll egy pillanatra, folytasd a tüzelést! Ezzel a taktikával folytasd a csatát, míg Natla életereje a nullára redukálódik. Most ütemes gombnyomkodás következik, melynek sikeres teljesítése után Lara végül is az egyik oszlopot Natlára döntve győzedelmeskedik legnagyobb ellenségén.

Hősnőnk az utolsó pillanatban feljut a Piramis csúcsára. Mielőtt a sziget és az építmény felrobban, Lara a tengerbe veti magát. A jacht fedélzetére mászik, és a motort elindítva elhajózik. A Scion története véget ért.



V É G E


CROFT KASTÉLY (CROFT MANOR)

Leletek (Artifacts): 8

A Croft Kastélyt a főmenüből érheted el. A fő történeti szálhoz nincs köze, inkább csak érdekesség, illetve gyakorlópálya, gyűjthető tárgyakkal. Érdemes a játék befejezése után menni végig rajta.

Lara a Scionért folytatott harc lezárása után végre hazatérhet az angliai Surrey megyei Abbingdonban álló családi birtok kastélyába. Ám a pihenés még odébb van; hősnőnk komornyikja, Winston levélben tájékoztatja, hogy a vizet elzárták, egy egész rakomány régiség érkezett, illetve a kastélyban némi felfordulás uralkodik.

Olvasd el a kandalló előtti asztalon heverő könyveket, melyek Lara apjának kalandjairól, illetve történeti alakokról és legendákról szólnak. A rendrakás első lépéseként mássz fel a ládahalom tetejére a jobb oldalon. A festmény peremébe kapaszkodva juss át a bal oldalra, és vedd fel a Szobor fogaskerekét (Sculpture Gear). Ugorj le, és menj fel a lépcsőn. Folytasd az utat a bal oldalon. Nyiss be a második ajtón.

A folyosón levő kis asztalokon könyvek hevernek, olvass beléjük, ha gondolod. A folyosó végén levő ajtó Lara hálószobájába nyílik. A bal oldali falon egy medúzát formázó ábrát látsz. Fordítsd el a kart a két oldalán, majd vedd fel az Útinaplót (Journal). A hálószoba megfelelő részében át is öltözhetsz, az ágy körül pedig további könyveket találsz. Menj vissza a hallra néző folyosóra, és irány az első ajtó.

Ez a folyosó a hatalmas dolgozószobába és könyvtárba vezet. Az ajtó bezáródik mögötted. A bal oldalon álló könyvespolcon kiáll az egyik könyv. Húzd meg, mire a könyvespolc egy darabja félrecsúszik. Vedd fel a Labirintus térképét (Maze Map). (A kastélyban a titkos helyeket piros keresztet ábrázoló pajzsok jelzik.) Menj fel a lépcsőn. Az üvegvitrinben az egyik Leletet látod, de a megszerzéséhez a pisztolyokra van szükség. Menj be az emeleti könyvtárba, és a szemben levő könyvespolcokon told a helyére a két kiálló könyvet. A feltáruló üregben megtaláltad a pisztolyokat! Most már szétlőheted a korábban látott vitrint, és gyűjtsd be az első Leletet (1/8). Az erkély végéről ugorj a szemben levő képre, majd vissza az erkélyre, és gyorsan lőj a kép mögött megbúvó, titkos kapcsolóra. Odalent félrecsúszik egy rejtett panel a keresztet ábrázoló pajzs mellett. Menj le, és juss el az egymásra rakott ládákig. A bal oldali polcról vedd fel az Üres vödröt (Empty Bucket). Ezt majd meg kell töltened valamivel. Ugorj át a ládákon, és haladj tovább a folyosó végét lezáró ajtóig. Húzd meg a kart. A trófeaszobába jutottál! A nyolc vitrinben a játék során megszerzett Ereklyéket találod, amennyiben már végigvitted a kalandot. Menj fel a lépcsőn, és lépj be a kis dolgozószobába. Lődd szét a vitrint, és vedd fel a Napóramutatót (Sundial Gnomon). Menj le a lépcsőn, a kijárati ajtó mellett nyomd meg a kapcsolót, és a folyosón keresztül térj vissza a központi hallba. Menj le a földszintre, majd jobbra fordulva lépj be a női arckép melletti ajtón.

WII: továbbhaladva, a nyitott ajtón bemenve a csigalépcsőn át egy ereklyeterembe jutsz, ahol a játék során gyűjtött tizenkét Ledörzsölős jutalom tekinthető meg. Ez a folyosó a kastély kertjébe vezet. Menj a napórához, és a VI-os számra állva tedd a helyére a Napóramutatót. A napóra mögötti sövénylabirintus bejárata mellett egy kis kőállványon az alábbi felirat olvasható: „Kerti órák: 11.00 órától 19.00 óráig” (Garden Hours: 11.00 AM to 7.00 PM) Az angol mondat összesen három számot foglal magában: 11, 2 és 7, vagyis ezekre a római számokra kell forgatnod a napóra mutatóját. Amikor a mutató jó irányban áll, kattanást hallasz, végül a sövénylabirintus kapuja kitárul.

A labirintusban való tájékozódáshoz szükséged van a térképre. A második kapu egyelőre zárva van. Indulj jobbra, menj be az átlósan szembe levő járaton, haladj a sövény irányába, és fordulj jobbra. Utána válaszd a bal első utat, majd fordulj rögtön balra. Haladj a bal oldali nagy bolthajtásig, és menj át rajta. A szökőkúthoz jutottál. Vedd fel a mágneshorgonyt (Grapple), majd nyisd ki vele a szökőkút falán, középen levő kis panelt. Itt teheted a helyére a nálad levő fogaskereket. A kar egyelőre nem aktiválja a szökőkút tetején levő szobrot, mivel hiányzik egy íj és egy nyíl. A horgonnyal nyisd ki a bejárati kaput. Menj ki, és fordulj rögtön jobbra. A végén tovább jobbra, majd rögtön balra. A szökőkút előtti kereszteződésnél (a magas fától balra) fordulj kétszer balra, azután jobbra, majd végig egészen a bal elágazásig. Ez egy kereszt alakú mintával díszített kis térhez vezet. Vedd fel a következő Leletet (2/8), majd juss vissza a középső szökőkút kapuihoz. Arccal a kapu felé fordulva menj be a jobb oldali járatba. Fordulj balra majd jobbra, a T-elágazásnál jobbra, majd a sarkon rögtön jobbra. Az ösvény gyorsan balra, jobbra, balra, jobbra és jobbra fordul, majd a következő jobbra kanyar után egy hatszög alakú térséghez jutsz. Itt fordulj kétszer balra, majd rögtön jobbra. A sarkon fordulj balra, majd megint rögtön balra. Néhány lépés után fordulj jobbra, majd lépj be a tisztásra, melynek közepén egy magas Athéna-szobor áll. Vedd fel a Leletet (3/8), majd juss vissza a kapuhoz, utána a szökőkút hátsó részébe. Menj be a sövény közepén elhelyezkedő járatba, és fordulj jobbra. Ezután fordulj kétszer balra, majd egy kis udvarban találod magad, amelyet boltívek díszítenek. A köves felületről gyűjtsd be a következő Leletet (4/8). Mivel minden kincset megtaláltál, távozz a sövénylabirintusból és menj vissza a kastély halljába.

Menj fel a központi lépcsőn, fordulj balra, majd menj be az első ajtón. Nyiss be a dolgozószobába, és dobd a mágneshorgonyt a csillár alsó részébe. Enyhén lefelé húzva egy könyvespolc csúszik félre Lara háta mögött. Vedd fel az ötödik Leletet (5/8), és térj vissza a hallba. A lépcső aljában fordulj jobbra, és nyiss be a Hórusz Szemétől balra levő ajtón.

Hamarosan egy kis udvarra jutsz, melynek a közepén egy szökőkút van. A szemben levő ajtó az edzőterembe visz. Kezdd a tréninget a 3-as számú szőnyegnél. Ugorj a kőoszlopon levő párkányhoz, egyet fel, majd kapaszkodj balra, körbe a sarkon. Ugorj fel, majd hátra, a horgonnyal fuss végig a falon, majd kapd el az alkóv feletti párkányt. Oldalazz balra, és ess le, elkapva a fémpárkányt. Most kapaszkodj jobbra, és ugorj be az alkóvba. A gombot megnyomva az egyik L-alakú rúd 90 fokkal elfordul, eképpen elérhetővé téve az egyik Leletet. Csússz le a lejtőn. Térj vissza a 3-as szőnyeghez, ugorj az oszlop oldalára, egyet fel, kapaszkodj jobbra, ugorj fel, majd át a sarokban álló oszlop párkányára. Oldalazz jobbra körbe a sarkon, ugorj a fémpárkányra, majd a végéről jobbra a másik fémpárkányra. Kapaszkodj körbe jobbra, fuss végig a falon, és ugorj a sziklaoszlop oldalán levő párkányhoz. Oldalazz körbe jobbra, ugorj a rúdra, és miután az 90 fokkal elfordult, ugorj a kis alkóvba. A gombot megnyomva egy másik rúd fordul el. Vedd fel a nagy életerőcsomagot és juss le a padlóra. Az 1-es szőnyeg következik. Ugorj a forgó rúdra, de rögtön ugorj róla tovább a következő forgó rúdra. Fordulj rajta balra, majd ugorj a bejárati ajtó falán levő fémpárkányra. Oldalazz jobbra, ugorj a zöld fali létrára, majd ess le a párkányra. Mássz be az alkóvba, nyomd meg a gombot, mire négy rúd emelkedik fel. Vedd fel a kis életerőcsomagot és juss vissza a padlóra. A 3-as szőnyegről ismét ugorj az oszlopra, egyet fel, jobbra majd fel, át a sarki oszlopra, jobbra a fémpárkányra, majd oldalra a másik fémpárkányra. Most ugorj a rúdra, majd azonnal az L-alakú rúdra, onnan a kék oszlopra. Mássz fel, ugorj a szomszédos kék oszlopra, majd a pózna kerek tetejére. Tovább a másodikra, majd a felső fémplatformra, amelyről vedd fel a Csavarkulcsot (Wrench). Fordulj jobbra, és ugorj a sziklaoszlop oldalán levő párkányhoz. Kapaszkodj balra, majd ugorj, elkapva az alkóv peremét. Vedd fel a Leletet (6/8), majd juss le a padlóra. A 3-as szőnyegről megint ugorj a szokásos oszlopra, egyet fel, kapaszkodj balra, megint fel, majd némi falon futás után ugorj a falról merőlegesen balra, a ferde rész tetejére. Gyorsan ugorj tovább még a lejtő tetején a következő lejtőre, majd azon lecsúszva kapd el a rudat. Várd meg, míg az elfordul 90 fokot, és innen ugorj be a Lara háta mögötti alkóvba, ahol a következő Leletet (7/8) veheted fel.

Távozz az edzőteremből és juss vissza a hallba, majd a kertbe. Fordulj jobbra, és szaladj egészen a szivattyúig. A csavarkulcsot használva indítsd be a szerkezetet. A kutakból ismét folyik a víz! Valamelyiknél állj meg, és töltsd meg a nálad levő vödröt vízzel (Bucket of Water), majd térj vissza a hallba. Menj a dobozokhoz, ragadd meg azt, amelyiknek egy kis piros címke van a tetején, és húzd ki a padlókapcsolóra. A kandalló hátsó részében levő kőpanel oldalra csúszik. A vödör vízzel oltsd ki a tüzet, majd vedd fel a csillogó Díszíjat (Decorative Arrow). Most irány a dobozoktól balra nyíló ajtó, mely a félig megépült medencéhez vezet.

Kezdésnek lőj a terem túloldalán levő fapalánkot tartó kötélre. Most fordulj jobbra, és a horgonnyal húzd le az Athéna-szobor kezében tartott lándzsát úgy, hogy az merőleges helyzetbe kerüljön. A piros szemetes konténert húzd hátra a két állványzat közé. Szaladj a terem túlsó felébe, mássz a ládákra, ugorj a rúdra, a körkörös erkély alján futó párkányhoz, és kapaszkodj jobbra. Ugorj a palánkokból álló falfelületre, kapaszkodj körbe, majd a lándzsán át ugorj az erkélyre. A rudakkal teli kis konténert húzd az erkély közepén levő kereszt alakú ábrára. Az Athéna-szobrot fordítsd úgy, hogy a lándzsa az ábra által mutatott irányba forduljon, eképpen keresztet alkotva a konténerből kiálló rúddal. Egy titkos panel csúszik odébb a szemben levő falon. Rálőve valahol egy víz alatti kerek rács gördül odébb. Most az erkély bal szélén lőj a tartókötelek végére, mire a szobor megremeg. Vedd fel a nagy életerőcsomagot, majd menj vissza a jobb oldalra. Ugorj a lándzsára, a palánkokra, majd az állványzatra. A gödör felett a konténerből kiálló pózna tetejéről átugorva teremj a túloldali állványzaton, majd jobbra fordulva a magasban levő kampó és a horgony használatával lendülj át a túloldalra. Az erkélyen az egyik ládára rámászva lődd el a felfüggesztett Atlasz-szobrot tartó kötelet, és vedd fel a nagy életerőcsomagot. Menj a külső párkányra, és a horgonnyal rántsd meg a szobrot, mire az kimozdítja a gömböt, amely a padlókapcsolóra gurul. Egy második víz alatti rács is félregördül. Most ugorj a mozgó palánkon át a szemben levő állványzat oldalára, kapaszkodj balra, majd ugorj a Lara háta mögötti erkélyre. Lőj a kötél végére, mire a felfüggesztett szobor lezuhan, beszakítva a padlót! Az így keletkezett gödörben tudod felvenni a Dísznyilat (Decorative Bow). Most ugorj a vízbe, és ússz be a falon nyíló lyukba. Továbbhaladva gyűjtsd be az utolsó Leletet (8/8), majd húzd meg a kart, és ússz ki. Az edzőteremben vagy. Térj vissza a hallba, majd a kertbe.

Menj a sövénylabirintusban álló szökőkúthoz, és a vadász szobránál tedd a helyére az íjat és a nyilat. Húzd meg a kart, mire a szobor megmozdul, és a nyilat a szökőkút jobb oldalán álló szobor mellébe lövi. Az eltalált szobor egy fénylő tárgyat ejt a földre, ami nem más, mint egy Zenélődoboz hengere (Music Box Cylinder). Menj vissza a hallba, fel a lépcsőn, majd a jobb oldali erkélyre.

Menj a második ajtóhoz, lépj be, majd a folyosó végében levő ajtó mellett tedd a helyére az imént szerzett hengert. Ezzel sikerült belépned a jól őrzött zeneszobába! Itt könyveket és egy pajzsot vehetsz szemügyre, hárfázhatsz és meghallgathatod a játék megnyitott zenei betéteit a sztereón. Sikeresen felfedezted Lara családi rezidenciáját!







Petúnia